Irodalmi Jelen

Könyvfesztivál panoráma és fotóriport

2010. április. 26. - 10:57

Igazak a nagy számok, a sok könyvkiadó, és igaz a rengeteg. Vajon a nagy sokaságban, miközben annyit nyerünk nem veszik valami el? Mindenesetre jó, hogy van Könyvfesztivál és Könyvhét, előbbi csak Budapest és a Világ, utóbbi csak Budapest és a Vidék. Minden szép, színes és szagos, nagy és hangos, szerencsére a Millenárisnak van valami igazán kellemes hangulata, amitől az ember szívesen megy ki, s örömmel tölti el ott az időt. A nagy nevek mellett (vagy mögött) pedig vannak igazán színes és rendkívül izgalmas könyvek is, tudósításunkban néhányra ezek közül is kitérünk. – Weiner Sennyey Tibor tudósítása és fotóriportja a XVII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválról és Payer Imre cikke Szőcs Géza könyvbemutatójáról

Könyvfesztivál panoráma

és fotóriport

Ahogy mondják, az immáron 17. alkalommal megrendezett Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a nemzetközi könyves világ jegyzett eseménye, a térség meghatározó szakmai és kulturális fóruma. A Fesztivál a Millenárison, intellektuális légkörét megőrizve – ahogyan azt a hivatalos ismertetőben is jelezték –, korszerű, bővülésre alkalmat adó, igényes környezetben, könnyen megközelíthető, központi helyen várta a látogatókat. Hagyományosan vendégül látja a világ legrangosabb íróit, költőit, akik közül a díszvendég veheti át Budapest főpolgármesterétől a Budapest Nagydíjat. Évről évre díszvendégként mutatkozik be egy-egy ország, régió kultúrája, irodalma, könyvkiadása.

Eddig Lengyelország, Csehország, Olaszország, Franciaország, Németország, Oroszország, Spanyolország, Kanada és Kína fogadta el a fesztivál meghívását. A 2010-es Könyvfesztivál díszvendég-országa Izrael volt. A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a világirodalom és a hazai szellemi élet kiemelkedő képviselői (25 ország közel 100 neves alkotója, 400 hazai és határon túli magyar író, tudós, művész) részvételével kulturális programok sokaságát kínálta: író–olvasó találkozók, felolvasások, dedikálások, irodalmi estek, könyvpremierek, művészkönyv-bemutatók, kerekasztal-beszélgetések, koncertek, színházi bemutatók, kiállítások, filmvetítések várták az érdeklődőket. A Fesztivál egyben könyvszakmai és üzleti fórumként is működött, a régió könyvpiaci problémáival kapcsolatos szakmai tanácskozásokkal, konferenciákkal, az olvasáskultúrát középpontba állító előadásokkal. Speciális programnak számított a Könyvtáros Klub, a közel 2000 könyvtárost megmozgató szakmai fórum. A gyermekeknek kialakított külön szekció, a Gyerek(b)irodalom színes programokkal várta a családosan kilátogatókat.

Ami kellően nagy publicitást kapott, az Ámos Oz, a fesztivál díszvendége – nem csoda hát, hogy regénye dedikálásakor hosszú sorok álltak. Amikor átvette a Budapest Nagydíjat, hangsúlyozta, „mennyire szükség van a másik, bármelyik ember megértésére, arra, hogy képzeljük el mindig: mit tennénk, gondolnánk az ő helyében”. Az Év Gyermekkönyv díját kapta Bagossy László A Sötétben Látó Tündér és Schein Gábor Irijám és Jonibe című könyve nyerte el. Illusztrátor-díjat kapott Rofusz Kinga, továbbá fordítói díjat Tóth Krisztina Florence Jenner-Metz Neked írok, apu! című könyvének fordításáért. Életmű díjat kapott Csukás István. A Budai-díjat, melyet a Móricz Zsigmond Gimnázium tanárai választanak ki, két kategóriában – könyv és interaktív kiadvány – a Föld Napja Alapítvány antológiája a Nálatok nőnek-e még égig érő paszulyok és a PIM Kelettől-Nyugatig Mesélő térképek a Nyugat íróinak életéről című munkája kapta. Az év kiadója a Magvető lett, az év könyvesboltja az Írók Boltja.

A megjelent könyvek címeit és szerzőit felsorolni is sok.

Igazak a nagy számok, a sok könyvkiadó, és igaz a rengeteg. Vajon a nagy sokaságban, miközben annyit nyerünk nem veszik valami el? Mindenesetre jó, hogy van Könyvfesztivál és Könyvhét, előbbi csak Budapest és a Világ, utóbbi csak Budapest és a Vidék. Minden szép, színes és szagos, nagy és hangos, szerencsére a Millenárisnak van valami igazán kellemes hangulata, amitől az ember szívesen megy ki, s örömmel tölti el ott az időt.

A nagy nevek mellett (vagy mögött) vannak igazán színes és rendkívül izgalmas könyvek is, amik lehet csak az én érdeklődésemet keltik fel, de e rövidke tudósításban, engedjék meg, hogy arról (is) beszéljek, ami tetszett.

Bár a polcokról már hiányzik jó ideje Faludy György összes verse, s úgy tűnik, erre még mindig várnunk kell, annak azért örülhettünk, hogy megjelent a nagy költőtől Elfeledett versek címmel a kötetbe nem sorolt és publikálatlan költemények gyűjteménye. Izgalmas könyvnek ígérkezik Pál József Dante – Szó, szimbólum, realizmus a középkorban című munkája is.

Talán kevesebb publicitást kapott Lénárd Sándor két újonnan kiadott könyve is, melyeket a hagyatékából gyűjtöttek össze. Az egyik címe Családtörténeteim – levelek fiaimhoz a másik pedig Egy magyar idegenvezető Bábel tornyában, mely Lénárd írásait tartalmazza a nyelvekről. Lénárd szerénysége, finomsága, egyedülálló sorsa nagyon értékes szerzővé avatja. Mindkét könyv a Typotex Kiadónál jelent meg. Szintén izgalmas lehet Sárközi Mátyás Vérbeli várbeliek című könyve, melyet a szerző a Kortárs asztalánál dedikált, vagy ott volt Vass Tibornak – a Spanyolnátha főszerkesztőjének – szép kék könyve, a Semmi szín alatt, ami jellegzetes vasstibis szövegek ügyesen megszerkesztett tárháza. Örömmel vettem a kezembe Szőcs Géza Faludy György által rostált verseit, de bevallom, hogy Tasso Marchini és Dsida Jenő című könyve sem hagyott hidegen, sőt, meg vagyok győződve róla, hogy Tasso Marchini képeit valójában Szőcs Géza festette lábbal, miközben vezetett. Ugyancsak izgalmasnak ígérkezik a Csillagszálló című „kulturális utcalap” most megjelent „kert” tematikájú száma is. Sehol nem dedikált, teljesen véletlenül futottam össze Ferenczy Klárával, aki két gyönyörűen kivitelezett, érzékeny és karcsú verseket összegyűjtött kötetével ajándékozott meg.

Mégis nekem egy irodalomtörténeti alapmű új kiadása jelentett nagyon sokat. A fesztivál vendégeiről, a sztárokról, nagy írókról szól úgyis elég cikk, könyveik kirakatok középpontjába kerülnek, de az ilyen finomságok, mint Sárközi Mátyás könyve, vagy a Csillagszálló több figyelmet érdemel.
Ám a fesztivál, az fesztivál, oda pörgés és zsivaj kell, siker és hírnév, különösen manapság. Pedig az igazi könyvkultúra valójában csöndes és halk, a mélyben hömpölyög és beszélget, és meggyőz és tanít, gyógyít és segít, legalábbis ami túléli az időt, az évszázadokat.

Tudom, ez ma itt senkit, vagy csak nagyon keveseket érdekel, nem olyan a világ – igaz is, milyen is?, nem tudjuk igazán –, csak élünk, csetlünk-botlunk, könyvfesztiválon járva, érezzük esetlenségünket, ebook és album között, nagy varázslók és vámpíros bestsellerek között kissé ósdik vagyunk.

Érzem ezt, számomra mégis talán a legnagyobb élmény egy már holt költő régi könyvének új kiadása volt, és az ígéret, hogy néhány éven belül, remélhetőleg ugyanilyen igényességgel a kiadó a teljes életművet kiadja. Weöres Sándor Három veréb hat szemmel című antológiájáról van szó, amiről fel is írtam, hogy antológia finnyásoknak. Olyanoknak, akik szeretnek izgalmas szövegeket olvasni, akiknek az irodalomtörténet valóban fontos, akik tudják a régi magyar költészeten keresztül olvasni a történelmet, sorsot, emberi történeteket. Nekem éppen ezért nagy kedvencem ez az antológia, s most hogy harminc év után kiadják a harmadik kiadását, igényesen és szépen, majd ezt követi a többi mű és a levelezés, az nagyon jó. Mondom, Weöres Sándor teljes életműkiadásáról van szó, nagyon nagy igényességgel a Helikon Kiadónál. De miért lehet fontos ez a Három veréb hat szemmel? Nem arról van szó, hogy „fájdalmas megrendüléssel értesülünk új megjelenéséről”, hanem nagyon nagyra értékeljük az életműkiadást és a szemléletet. WS mester szemléletét. Weöres ugyanis nem a szörnyűségeket tálalta ki az irodalomtörténetből, nem kukucskált be mások – holt emberek – hálószobájába, szokásaiba. Weöres Sándor úgy élvezte a magyar költészetet, ahogy csak a nagyon nagy szeretők tudják kedvesüket. Egyszerre érezte azt saját maga részének, és egyszerre szerette azt csak önmagáért. A Három veréb hat szemmel alapmű, amiben sok évszázad elfelejtett magyar költőit gyűjtötte össze „a magyar költészet arkangyala”, ahogy Szörényi László fogalmazott a bemutatón. Miért fontosak az elfelejtettek? Miért fontosak a régiek is, nem csak a mostaniak? Ezekre a kérdésekre egyrészt választ ad Weöres antológiája, másrészt pedig nekünk, magunknak kell megtalánunk a választ.

(XVII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál. 2010. április 22-25. Millenáris, Jövő Háza)

Weiner Sennyey Tibor