Minden közösségnek vannak olyan tagjai, akik mellett nem lehet csak úgy közömbösen elmenni. Marczinka Csaba egyedülálló egyénisége mindenkire hat. Lehet meghökkenni egyedi gondolatmenetén, csodálkozni különleges versein, lehet kedvelni, kerülni, leszólni, törekedni a megértésére, csak egyet nem lehet: figyelmen kívül hagyni, vagy egy vállrándítással elmenni mellette. – Csepcsányi Éva helyszíni tudósítása.

Túl a vátesz koron 

Marczinka Csaba estje

2010 április 8-án került megrendezésre Marczinka Csaba szerzői estje a Magyar Írószövetség könyvtárában. A költővel Tábori László beszélgetett.
Minden közösségnek vannak olyan tagjai, akik mellett nem lehet csak úgy közömbösen elmenni. Marczinka Csaba egyedülálló egyénisége mindenkire hat. Lehet meghökkenni egyedi gondolatmenetén, csodálkozni különleges versein, lehet kedvelni, kerülni, leszólni, törekedni a megértésére, csak egyet nem lehet: figyelmen kívül hagyni, vagy egy vállrándítással elmenni mellette.

     Úgy tűnik, Marczinka direkt választott magának egy nehéz és tövisekkel teli utat. Költői póz? Őszinte azonosulni vágyás a régi korok meghurcolt és sokat szenvedett művészeivel? Valódi személyiségét titok övezi.

     Most is, ahogy ül a széken Tábori Lászlóval szemben, olyan félénknek és elszántnak tűnik és olyan meggyötörtnek. Ha nyílik az ajtó, önkéntelenül is megrebben, és valahogy egyszerre ijedten és kíváncsian néz az érkezőre. Legalábbis én így látom. Az emblematikus baseball sapka most is fején van. Látta már valaki baseball sapka nélkül Csabát? Merül föl bennem a kérdés, és kutatok emlékeim között, hogy én bizony nem. Egyik védjegye ez a magas, szikár költőnek, mint ahogy a könyvekkel teli táska az oldalán.

     A közönség különös érdeklődéssel hallgatja Marczinka szavait. Néha nem lehet pontosan tudni, hogy mire is akar kilyukadni a cirádás körmondatok során, én is csak egy-egy magvas gondolatot kapok el, például az arab költészetről, József Attiláról, a magyarok eredetéről vagy Sinka Istvánról.

     1995 óta publikál novellákat, esszéket, verseket, s az ELTE-n magyar–történelem szakon végzett. Érződik a beszélgetés során a történelmi dolgokban való jártasság, irodalom terén pedig sokszor olyan témákhoz nyúl, amit mások látszólag elfelejtettek. Például, Sértő Kálmánhoz… fölszisszen a moderátor és a közönség sorai között is egy-két ember. Marczinkát ez nem érdekli, nagyon határozottan tényszerű adatokkal alátámasztva állításait, kiáll a hipotézisei mellett.

     A történelem és az irodalom mellett a vallások területén is otthonosan mozog. Tanult a zsidó vallásról, hallgatott az egyetemen az iszlámmal kapcsolatos előadásokat, ismert krisnásokat és nagy vonalakban tisztában van a buddhizmussal is. De melyik vallást tartja mégis magáénak? Hangzik el a kérdés a „Ki lopta el az orthodoxámat?” című vers után. A költő kifejti, hogy áttért a görögkeleti vallásra, bár eredetileg római katolikus volt. Döntését azzal indokolja, hogy a magyarsághoz közelebb állnak a keleti keresztények, sőt, igazából nem sokon múlott, hogy nem hozzájuk csatlakoztunk a kereszténység fölvételekor.

      Ismét versek hangzanak el, a szerző és Zsille Gábor fölváltva olvasnak föl haikukat, (Lump haiku, Rendőr haiku) egy-két erotikus verset (Lovas lány: egy kentaur monológja) és Kosztolányira emlékezve az Üllői út fuck nélkül és a Túl a vátesz-koron című műveket.

     Csaba verseiben sokszor kiérződik egyfajta társadalomkritika, finom gúny és irónia, mint például a Haiku szociográfiák című ciklusában is. Nem is tagadja, hogy nincs túl jó véleménnyel az értelmiség jelenlegi helyzetéről, mert sokszor rosszul fizetett sorhivatalokba szorulnak, az egyetemeken pedig egyenesen konzum-idiótákat képeznek, akik ma már gyakran helyesen sem tudnak írni.

     Sokáig elhúzódna még a beszélgetés, de az idő lejár. A moderátor utolsó kérdésére, hogy miként fog alakulni a magyar múlt a választások után a költő szerint, Marczinka kitérő választ ad, és javasolja, hogy hallgassunk meg a Rolling Stones-tól egy számot. Taps. Nem mindennapi est volt, nem mindennapi témákkal fűszerezve. Nehezen lehet eldönteni, hogy vátesz szólt-e, egy nyughatatlan költő vagy egy könyvek között élő volt ELTE-s hallgató, aki mindig olyan témákra irányítja figyelmét, ami a főáramlaton kívül esik.

       Úgy is mondhatnám, az árral szemben úszik, pedig látszólag jól belesimul ebbe a fejetlen kortárs irodalmi harctérbe, szinte mindenhol ott van, mindenben részt vesz, és próbál talpon maradni a külső és belső csaták közepette, mint mindannyian.

Cs. É.