-
Irodalmi Jelen
„A név kötelez, az irodalom pedig a vérében van” – Alexander Bródy könyvének bemutatójáról tudósítás és fotók
2009. november 26-án, este mutatták be a budapesti Semmelweis Egyetem impozáns Szalonjában Alexander Bródy Hét évtized illatai című új könyvét. A bemutatón beszédet mondott az egyetem rektora, a könyvkiadó vezetője, felolvasott Hegedűs D. Géza, és a könyvről Márton Lászlóval és Hovanyecz Lászlóval Krizsó Szilvia beszélgetett. Tudósítónk a helyszínen járt, Rózsa Erika pedig fotókat készített.
-
Irodalmi Jelen
Nagy (gross) születésnap - Gross Arnold születésnapjáról
80 év. Még tipográfiai értelemben véve is kerek szám. Az életmű egységes, a hatvanas évek óta témában, technikában alig változik, s ha mégis, finomodik. Minden más alkotónál ez önismétlést és ennek következményéül dögunalmat hozna. Gross Arnold különleges jelenség, vele más a helyzet, ő ebben a tekintetben kivétel.
-
Irodalmi Jelen
A szív határai, avagy egy történelmi szerelem regénye
2009. november 19-én sor került a gyönyörűen felújított Írók Boltjának, első könyvbemutatójára. Poós Zoltán A szív határai című regényét mutatta be Mészáros Sándor. Az égig érő könyvespolcok és az idézetekkel tarkított barna szőnyeg olyan hangulatot keltett, mintha csak egy könyvtár meghitt olvasótermébe csöppentünk volna.
-
Irodalmi Jelen
És hulljon Rád a fény…
Az est méltó befejezéseként pedig ismét Magyar Krisztina és Polonkai Zoltán táncában gyönyörködhettünk, amelyet egy svédasztalos beszélgetés követett. A lelkész úr mindenkihez odament, és megköszönte a részvételt, az egész estének családias hangulatot teremtve ezzel.Csodálatos irodalmi estnek lehettem szemtanúja, ahol megmutatkozott, hogy a zene és a költészet elválaszthatatlanok egymástól. Hiszen az olasz nyelv már maga is zenél, világított rá Baranyi Ferenc, és kifejtette, hogy a zene szeretete meghatározó mindannyiunk életében.
-
Irodalmi Jelen
Kukorellyt minden napra
A vége az lesz, ha jól gyanítom, szenvedélyemmé válik az író-olvasó találkozók látogatása. Néhány hete éppen nem mentem el az esztergomi könyvtár Parti Nagy estjére (tervbe volt véve), két hete elmentem Böszörményiére, most pedig, 16-án: Kukorelly Bandiéra. Nehezebb időszakokban tíz év telik el, hogy akár egyetlent, egyetlenre. A sajátomra is alig.
-
Irodalmi Jelen
A megújult Írók Boltja - Szőcs Tekla fotóriportja és a bolt munkatársainak sajtóközleménye
Az Írók Boltja kulcsfontosságú tér az irodalmat olvasó, értő, szerető közönség számára. Tegnap ünnepélyesen átadták a megújult boltot. „A felújítás befejeződött, és mától fogva méltó körülmények között tudjuk fogadni a hozzánk betérő érdeklődőket, hiszen az Írók Boltja mindenkor a könyvek, az írók, az olvasók és a kultúra szolgálatában állt, ahogy annak idején az egykori Japán” – hangzott el a rendezvényen Balogh Edit, Nagy Bernadette, és a bolt munkatársainak sajtóközleményében, melyet most közlünk, Szőcs Tekla fotóriportja mellett, amely jól bemutatja a megújult Írók Boltját.
-
-
Irodalmi Jelen
A berlini falomlás nagykövetei
2009. november 14-én utolsó előtti megállójához érkezett a Gödörben szeptember óta futó 20 év New Wave, vagyis „A rendszerváltás első 20 éve a volt keleti blokk térségében alkotó irodalmárok műveiben” című irodalmi sorozat. Ami azt illeti, mehetett volna flottabbul is, igaz, a novemberi „est” a maga nemében mindenképp rendhagyónak számított, lévén a sorozatszerkesztő, Karádi Éva szerint is „lehetetlen időpontban”, délelőtt 10 órakor kezdődött.
-
Irodalmi Jelen
„Egyszer volt, hol nem volt” – Mesedélutánok az olvasás jegyében
Teltek-múltak a napok, a hetek, a hónapok. Ekkor egy új ötlettel álltam elő, hogy ezen mesékből úgynevezett „Mesedélutánokat” szervezhetnénk nemcsak iskolákban és könyvtárakban, hanem öregek otthonában is. Így megszerveződött egy úgynevezett alapcsoport a következő résztvevőkkel: Monoki Kitti, Kocsis Kinga, Illyés Regina, Varga Noémi, Kovács Orsolya, Karikó Alexandra, Kovács Evelin és Ladányi Erika. Azonban ez a kis csapat kibővült kisebbekkel.
-
Irodalmi Jelen
Fegyvernek Dombja
Még az időjárás is kegyébe vette az alkotókat és a bemutatót. Az aznapi szél sem kapott bele a fotókba, az illusztrációkba, a megzenésített versek kiírt szövegébe, melyeket kézzel írtunk ki és tettük mindenki által olvashatóvá és elérhetővé. Kellemes hangulat, nagyszerű napsütés csak növelte a versek értékét, átérzését. Mondhatom, hogy a katarzisát. Egy hely, mely sokaknak sokat jelent, mely megállítja az embert a mindennapi rohanásban, mely üdvözli az idelátogatót, a hitét vallót.
-
Irodalmi Jelen
Egy kis(s) irodalom, egy kis(s) zene
A rádiót tekergetve, napjaink műanyag-zenéjének dalszövegeit hallgatva meglehetősen ritkán juthat eszünkbe a művészet szó. Legfeljebb azon gondolkodhatunk el a „Szeretlek téged, kedvesem / Szeretlek téged, jöjj velem” kaliberű szövegek kapcsán, hogy a boldogult emlékű Szabolcska Mihály bizonyára nagyon foglalkoztatott dalszövegíró lenne a 21. századi magyar könnyűzenei piacon.
-
Irodalmi Jelen
„Négy évszak meséi”
Szegvár büszkeségei, a Durbincs bábcsoport válogatott bábelőadásaiból színes csokrot készített a bábozást kedvelőknek „Négy évszak meséi” címmel. Az esemény 2009. október 25-én, egy borongós ám vidám vasárnap délután került megrendezésre a szegvári Művelődési ház nagytermében.
-
Irodalmi Jelen
Elektronikus mese vagy bugyiba bújt fikció?
Valódi alakváltó hölgy kilétéről hullt le a lepel november harmadikán este, a szegedi Millenniumi Kávéház klubhelyiségében. A fotókiállítás-megnyióval kezdődő est irodalmi részének vendége ugyanis Sándor Zoltán, Muzslai származású, Szabadkán élő újságíró, író volt, akinek egy verses és két novelláskötete után Emese címmel megjelent regénye került górcső alá. A rendezvény koordinátoraként a szerzővel való beszélgetés során elsősorban azt igyekeztem kideríteni, kit, milyen entitástis is rejt valójában ez a talányos regénycím.
-
Irodalmi Jelen
Nemzetegyesítés fotókkal
Dr. Praznovszky Mihály, aki a veszprémi könyvpremier előtt heteken át együtt járta Erdély településeit a szerzőpárossal, könyvbemutatókon közreműködve, szinte megrészegülve Székelyföld vendégszeretetétől, lelkesedve szólt arról, mit jelentett neki, hogy lépten-nyomon személyesen találkozhatott mindazzal a szellemi-lelki és épített művészeti értékkel, amelyről korábban csak tanulmányai során, s könyvekből voltak ismeretei.
-
Irodalmi Jelen
Valami elkezdődött
Tisztelt Szerkesztőség!Mellékelten küldöm helyszíni tudósításomat abban a reményben, hogy formai okból nem utasítják el. Fénykép ugyanis nem készült az eseményről, és félek, Erémi úr ahhoz sem járulna hozzá, hogy pályázatomhoz - melynek benyújtásához nagylelkűen hozzájárult –a költőről készült egyéb felvételt csatoljak. Tisztelettel: Stummer Attila
-
Irodalmi Jelen
A zajló folyó ritmusára
„Dobog a szív alatti szív”, még nem késtem el. Vörösen ég a terem, lassan megtelik, „zubog az emberi beszéd, gyereksírás a napban”, majd elcsendesül. Tóth Krisztina, Pelsőczy Réka, Scherer Péter és Valaczka András foglal helyet velünk szemben. Költőnő, színésznő, színész, valamint egy „mezei irodalomtanár”, ahogy önmagát nevezte. Valaczka feláll, hogy feldobja a Magas labdát, és a Hazaviszlek, jó?-t. „Zuhog a szó alatti szó, / névtelen vízesés” a két kötet. S hatvan percig, egy ütemre:
-
Irodalmi Jelen
Az ember mint urológiai incidens
A Harmadkor folyóirat huszonöt éves jubileumi estjére három teszkós tollat is vittem jegyzetelni, s ezt igen bölcsen cselekedtem, mert az első hamar kifogyott, a második az elsővel együtt eltűnt a félidei szünetben a székemről – nem tudom, tollsurrogásom kit irritált –, és fényképezni is tudtam a szép rózsaszín készülékemmel, sőt, még a párom sem lécelt le a műsorszünetben.
-
Irodalmi Jelen
ZÁRTKÖRŰ KÖNYVBEMUTATÓ, AMÚGY BÁBOS MÓDRA
A kolozsvári törvényszék melletti fegyház baljóslatú vaskapuja előtt fékezzük le az autót. Hárman vagyunk a kocsiban: Demeter Ferenc bábszínész és író, Árpi, az autóvezetőnk, aki egyben kellékes, hangosító, technikus, ültető-néni és díszletmunkás is egy személyben, illetve jómagam. Ez a megszokott felállítása a kolozsvári Excalibur Bábteátrum összeszokott csapatának.
-
Irodalmi Jelen
Sör és irodalom (Malátával a komáromi kocsmában)
Majd ismét Anikó olvas fel. Bozsik Péter remekbe szabott Sörszótárából csak néhány szócikket emelünk ki: a pikolót, a sertést, a sörszívet és a sörpoklot és ehhez kapcsolódóan megemlékezem a Debreceni Bölcs Férfiak Sertársaságának 1929-es kiadványáról, mely szerint „Boldog idő volt az és csodás valóban, víz helyett sör folyt a csendes folyóban”.
-
Irodalmi Jelen
Aki határtalanul magyar (Kányádi Sándor nemzetről, magyarságról, autonómiáról)
Volt már egyszer autonómiánk Erdélyben, az ’50-es években, a Magyar Autonóm Tartomány (MAT) Groza Péter idején, amely biztosította a szabad nyelvhasználatot ott, ahol 18 százalék nemzetiség élt, óvodától az egyetemig. A MAT azonban csak nevében jelentett autonómiát, hiszen semmiféle politikai, gazdasági, de még kulturális önállóságot sem biztosított hozzá. Valójában azt jelentette csupán, hogy szabad volt hivatalosan is magyarul beszélni és ügyeket intézni. S mikor a MAT létrejött, hamarosan gettóba kényszerült a magyarság, beszűkülést jelentett ez, s ugyanakkor hivatkozási alapot adott a román államnak, hogy a MAT-on kívüli szórványmagyarságban az asszimilációt felerősítse.