Irodalomról és más emberi lomról egy pohár bor mellett – Krusovszky Dénessel és Darvasi Lászlóval Bán Magdolna beszélgetett.

Kezdetét veszi a beszélgetés. Kiderül, hogy Krusovszky Dénes és Darvasi László most találkoznak először személyesen. Soha jobbkor, mondhatnánk, péntek van, irodalmi est. Bán Magda kérdései folytán fény derül arra, hogy nem csak gondolatban, a fantázia és a teremtő képzelet berkein belül mozognak széles térben a szerzők, hanem földrajzilag is. Budapest és New York között ingázik Darvasi László, egy hét múlva már repül is vissza a tengeren túlra – „Milyen jó, hogy épp ittértük!” – jegyzi meg a moderátor –, aztán szóba kerül még Szeged, hát persze, ott töltötte egyetemi éveit.

Irodalomról és más emberi lomról

egy pohár bor mellett…

 2010. február 12-én este héttől a Nyitott Műhelyben (Budapest XII. Ráth György u. 4.) Krusovszky Dénessel és Darvasi Lászlóval beszélgetett „ irodalomról és más emberi lomról” az est háziasszonya, Bán Magdolna.

A Ráth György utca 35 körül jártam, amikor egyre gyanúsabbá váltak a fogyatkozó házak…valószínűleg a nagy sietésben elszáguldottam a Nyitott Műhely mellett – az ember sokszor téveszt célt a feszített tempó miatt, és szalad el az értékek mellett… Felhívtam hát ismerőseimet, hány szám alatt is lesz az est, ők már ott vannak, Ráth 4., az utca elején… – érdemes figyelni időnként mások szavára, ebben a zűrzavarban sokszor ők a legjobb útbaigazítók - és végre megérkeztem!

  Valóságos kis művészlakás, könyvek, rusztikus berendezés, halk szóval társalog az est háziasszonya a két szerzővel, egy-egy pohár testes – talán épp egri? – vörösbor csillog előttük. Egyre többen jönnek, de jó, érdekli még az embereket az irodalom, pedig…de nem szabad borongani, hisz tényleg tele a helyiség, nagyon otthonos, a század eleji parasztszékek minden mozdulatra megnyikordulnak, akár csak vidéken, a nagyszülők konyhájában.

Kezdetét veszi a beszélgetés. Kiderül, hogy Krusovszky Dénes és Darvasi László most találkoznak először személyesen. Soha jobbkor, mondhatnánk, péntek van, irodalmi est. Bán Magda kérdései folytán fény derül arra, hogy nem csak gondolatban, a fantázia és a teremtő képzelet berkein belül mozognak széles térben a szerzők, hanem földrajzilag is. Budapest és New York között ingázik Darvasi László, egy hét múlva már repül is vissza a tengeren túlra – „Milyen jó, hogy épp ittértük!” – jegyzi meg a moderátor –, aztán szóba kerül még Szeged, hát persze, ott töltötte egyetemi éveit.

Ezzel meg is találnak egy közös pontot, mivel Krusovszky Dénes is Budapestet, Debrecent és Szegedet említi, mint életútján meghatározó magyarországi  városokat. Óhatatlanul is szóba kerül a két férfi között a vidéki városok irodalmi életének kérdése. Darvasi László szerint sok értéket tudnak fölmutatni, főként az egyetemi ifjúság, ő maga is irodalmi lapok szerkesztője volt szegedi hallgatóként. Krusovszky Dénes megerősíti állításait, fűszerezve egy nagyon találó humorral: Szeged és Debrecen irodalmi, kulturális élete között vannak hasonlóságok, csak az előbbit mindig elárasztja a víz, az utóbbiban pedig tűzvész szokott pusztítani. Igen, itt pedig – fűztem tovább magamban a gondolatmenetet –  Budapesten, sokszor tapasztaljuk mindkét jelenséget, sokféle téren.

A földrajzi intermezzo után Krusovszky Dénes fölolvassa második verseskötetéből a címadó, Elromlani milyen c. verset.
„Rossznak kellene lennem, hogy erről mondjak valamit, ahogy megyünk el, egymás mellett, az milyen szép, mint a busz kijelzője, elromlani milyen szép,minden megálló végállomás.”

  Halljuk a sorokat – kemény beszéd ez – és megelevendeik előttünk a hajnali szürkületben a mozgólépcsőn ólomkatonákként álló közönyös arcú emberek tömege, a metró fekete szája, amint elnyeli őket… Ilyen a mi nemzedékünk, a legkegyetlenebb, mégis a legérzékenyebb a kegyetlenségre (Krusovszky Dénes 1982-es születésű).
 „Egy hentespult a legelőről vajon mit tudna mondani még?” – halljuk a befejező sorokat, és rádöbbenek, hogy lassan nem csak a hentespult, hanem korunk nagyvárosi „fogyasztói” sem tudnak mit mondani már a legelőről. Darvasi László pályatársához fordul, s őszinte érdeklődéssel kérdezi, hogy, miért ír egy fiatalember az elromlásról? Más idők, mondhatnánk, míg az író egyetemi évei alatt volt mi ellen lázadni, volt mit megjavítani, „elrontani”, addig a mai huszonéveseknek egy arctalan valami marad, és a rontás-javítás mágiája befelé, önmaguk felé irányul.

Darvasi László Virágzabálók című nagysikerű regényére fordul a szó. Az író nevén nevezi a mai férfi–női kapcsolatokat: „gejl.” Ő külön világokat teremt, de közben a történelmi tényeket sem veszíti szem elől, nagyszerű módon fordul vissza a nagyregények világa felé, ahol újra összeáll a történet, mint a Virágzabálókban, ahol ismét lehet szerelemről, olyan igazi, pusztító, klasszikus szerelemről írni. Mert Pelsőczy Klára nő, mer és tud nő lenni – a kortörténeti díszlet ne tévesszen meg senkit, nem csak akkor és ott lehetett ezt megvalósítani – akiért bizony hol így, hol úgy – telt, vibráló árnyalatokkal dolgozik Darvasi az érzelmek bemutatása során – három férfi rajong.
Harmadik kiadását éli a regény, Bán Magda fölteszi a kérdést az írónak, hogy mit szól a rengeteg kritikához, melyek között akad keményebb árnyalatú is. „A kritikát nem nekem írják” – feleli az író. Akkor nem is bántás akar lenni, nem akar ölni a szó (gyűlÖLet), bízzunk abban, hogy valahol minden kritika épülésre szolgál, még ha időnként nem is érti el a szerző.

Felvérteződtek már ez ellen is a mai írók, költők. Krusovszky beszél az általa használt költői maszkokról, melyek ő is, nem is, a távolodást akarja és akarják ők is, mármint a maszkok, így van esély arra, hogy nem a szerző szívét döfik át, hanem „csak” az egyik alteregóét,  és már el is szóltam magam, mert Darvasi egyik alteregójának a neve épp Szív Ernő, aki érdekes és igen egyedi hangulatú történetekkel ajándékozza meg az olvasókat (Összegyűjtött szerelmeim, Hogyan csábítsuk el a könyvtáros kisasszonyt? stb.)

Talán mégis megsebzi az alteregókat is a kemény kritika? Hová bújjon hát a költő, író? Borongtak bennem a sötét gondolatok, majd arra kaptam föl a fejemet, hogy beszélnek hozzám. Elhessegettem a fekete pókot tudatomról, és próbáltam oda koncentrálni, de hisz ezek nem bántó megjegyzések, hanem baráti szavak, mosoly, épp új embereknek akarnak bemutatni, ők is mosolyognak.

Csepcsányi Éva

Kapcsolódó:

Kapufavers és lesregény - Egy irodalmi est Budapesten - Vasárnapi levelek 137.