"A költő vak és részeg. Nekimegy a falnak. A költő szabad. A költők mást akarnak. A költő kötetlen. Ezt nem lehet megszokni. A költő ember. Próbál kapaszkodni. A költő ügynök. Nullapernullás. Nem érdekli a hatalom, csak a színes lombhullás. Nullapernullás. Mint a százalékjel. A költő dupla telihold. Világít minden éjjel." - kezdi rögzíteni élményét egyik tudósítónk a Petőfi Irodalmi Múzeumban tegnap megrendezett Versfesztiválról. A helyszínen járt lapunk két tudósítója Csepcsányi Éva és Korányi Mátyás, fotóriportot készített Szőcs Tekla.

 

 

 

VERSFESZTIVÁL

 

 

A PETŐFI IRODALMI MÚZEUMBAN

 

Szőcs Tekla fotóriportjával

 

Csepcsányi Éva és Korányi Mátyás tudósításai.

 

 

A Költészet Napja alkalmából hagyományosan megrendezett, nagysikerű Versfesztiválnak – a Tabán és a Nemzeti Színház után – idén a Petőfi Irodalmi Múzeum adott otthont. József Attila születésnapjára emlékezve neves írók, költők olvasták fel műveiket, színművészek, zenészek szólaltatták meg a klasszikus és kortárs magyar irodalmat. A programot a Talamba Ütőegyüttes különleges koncertje nyitotta, utolsóként pedig a magyar vers utazónagykövetei, a Kaláka együttes zárta. Rengeteg jeles színész és költő töltötte ki a délután kettőtől koraestig tartó Versfesztivált. A házigazda Turczi István volt, a rendezvény a Parnasszus Egyesület szervezte.

 

 
Álmomban Kánon földjén jártam…
 
 

 

Még alszom, amikor szombat reggel hívás érkezik, nem, ez még nem az a bizonyos legvégső, konstatálom a másik oldalamra fordulva. Versfesztivál. Idén a Petőfi Irodalmi Múzeumban április 10-én, (ma) 14 órától. Hogyan? Ja, igen. Megint est? Kié? Sokaké. Persze a Költészet Napja. Jó.

Mire leteszem a telefont, nem is tudom, képzeltem-e az egész beszélgetést vagy valóban megtörtént. Aludtam tovább, és azt álmodtam, hogy hirtelen egy zsúfolt helyen vagyok, ahol mindenki barátnak és testvérnek szólítja egymást, mint egy jóravaló kolostorban vagy egy jól működő véd- és dacszövetségben.

Színes ingben négy-öt férfi áll a színpadon, ősi ritmusokat varázsolnak ütős hangszereik segítségével, szinte kiugrik a szívem, persze ha az embernek álmában kiugorhat egyáltalán a szíve, gondolom, és hagyom, hogy édes merengésbe „doboljanak”. Talamba, hallom, mi ez a varázsige? ...az együttes neve.

A színpad fölizzik, egy magas, fekete ember hangja tölti be a termet, aki nem jön zavarba, nem esik ki a szerepéből, kézben tartja az eseményeket. Álmomban még nem láttam, de ébrenléteim kevésbé színes, de annál gondterheltebb kavalkádjából előhúzok egy nehezen elfelejthető nevet: Turczi István, a házigazda. Mindenki mosolyog, mindenki jól öltözött, értő, látó, halló, vagy legalábbis úgy tesz.

A fiúk gyakran ugranak ki cigarettázni, időnként úgy tűnik, napokra tűnnek el. József Attila többször belép a terembe, hol kedélyesen, hol borús homlokkal, Vágó Mártától kapott leveleit lobogtatja, hogy miért, azt már nem is tudom. Meg egyébként is nagyon cseles, mindig más-más színész álarcába bújik (ábrázatát veszi föl): Galkó Balázs, Hegedűs D. Géza, Bornai Tibor, Bánffy György. Úgyis túl sok itt a sztár, gondolja, nem akarja letörni a múzsák örömét.

De nem érkezik egyedül, a nagy szellemek együtt járnak, manapság legalábbis, úgy mégis biztonságosabb, meg ugye az összefüggések, átfedések, hivatkozások stb. (tehát bandában közelítenek,) – Petőfivel, Arannyal, Kosztolányival, Füst Milánnal, Szabó Magdával, Radnótival, Romhányival, Juhász Gyulával. Mind álruhában – kiváló előadóművészek varázslata folytán. Nincs megállás, a fekete bőrkabátos költő egymás után konferálja fel pályatársait, akikkel szintén volt már szerencsém találkozni az álom berkein kívül, a nem is olyan szürke hétköznapok forgatagában. Payer Imre, Székelyhidi Zsolt, Oravecz Péter, Kürti László, Weiner Sennyey Tibor, Zsille Gábor.

A versek egymást érik, lemegyek a kertbe, a százszorszépek között írok én is egyet, hú, bicegős, nem jött ki a szótag, inkább a százszorszépeket kellett volna nézegetnem, gondolom bosszúsan, és hogy ne csússzanak át a dolgok rémálomba, fölnézek a díszterembe. Itt némi megnyugvást kapok: Juhász Ferenc, Tóth Krisztina, Kukorelly Endre, Czigány György.

A büfében aztán nagyon is valósághűen zajlanak az események: sör, bor, kávé, mosolyok, az előző est pletykái, ki mit írt… félre -és lenézések, időnként egy-egy spontán Gloria-val megszakítva. Mereven ülök, ez csak álom, csak álom, hajtogatom, próbálom megőrizni szalon-arcomat, nem észrevéve azt a tekintetet, nem meghallva a gúnyos nevetéseket, nem elszédülve az olykor merészen tömény tömjéntől.

Persze itt vannak a próféták is, hallom, még mindig siralmukat: engedjétek népemet ne csak Kánon, de Kánaán földjére is! És zúgó vízióvá növekszik a sok vers, a zene, Korom és Manna, Kaláka, a barátok és ellenségek arcai a lámpafény alatt, a fölcsapó remények, a bölcs hallgatások és a beszédes sorközök… aztán fölébredek.
Ismét itt vagyok a kollégiumban, józan elszántsággal süt be a tavaszi nap a nagy, széles ablakon. Kezemben egy könyvjelző, rajta József Attila arcképe.

 

 

Csepcsányi Éva

 

Kétezertíz, költészet, kampánycsend:

 

`k` betűkkel szól keményen

 

 

 

A költő vak és részeg. Nekimegy a falnak. A költő szabad. A költők mást akarnak. A költő kötetlen. Ezt nem lehet megszokni. A költő ember. Próbál kapaszkodni. A költő ügynök. Nullapernullás. Nem érdekli a hatalom, csak a színes lombhullás. Nullapernullás. Mint a százalékjel. A költő dupla telihold. Világít minden éjjel.

Turczi István házigazdaságával, a Parnasszus Egyesület szervezésében egy ünnepi délutánt tölthettünk együtt a Petőfi Irodalmi Múzeum dísztermében (és büféjében). Színészek, költők, zenészek, fogytak a szürkebarátok, míg a fürge barátok a színpadon szavalták verseiket, szaporodtak a gyors behívók Turczi konferanszié tolmácsolásában, itt bizony menni kell, nincs mese, ha még egyszer azt üzeni, mindnyájunknak be kell menni. Viccet félre téve – lehet ilyet egy nappal az országgyűlési választások előtt? – de hallga’, hisz kampánycsend van, dejszen költőinkért csak kampányolhatok, hát üvöltsd, üvöltsd, te szegény, szegény: nem én kiáltok, a hangszórók dübörögnek. Simítsd a források fenekére a tangát! Üvölt a pajkos gyermek, s vénasszony az utc'ajtóban: de mondd, miért e gyatra-elvű földön nevelni ily hitet?

A PIM gyönyörű, végül is csak 35 éves vagyok, itt élek és itt születtem Budapesten, s ha már ily töltőtollkoptató lettem, ideje volt végre eljutnom e palotába, melynek nagy, súlyos és tágas szárnya, mint egy jótékony angyal, nehezedett elménk vánkosára. Közben beszédeleghettünk a tizennyolcas karikával ellátott mini-kiállításra, ahol Kosztolányi Karinthyhoz intézett tréfás leveleiből olvashattunk néhányat, például egy könnyed, gyönyörű anagramma-verset:

 

Nyár,

A régi vágyam egyre jobban
Lobban,
De vár még, egyre vár.

Kár
Így késlekedned, mert az éj setétül.

Az élet

Siralmas és sivár
Enélkül.
Gigászi vágyam éhes, mint a hörcsög,
Görcsök
Emésztik s forró titkom mélye szörcsög.
Mostan hajolj feléje.

Közel a lázak kéjes éje.
Akarod?
Remegve nyújtsd a szájad és karod.
Itt ez ital illatja tégedet vár.
Nektár.
Te
Hűtelen, boldog leszel majd újra, hidd meg.
Idd meg.

 

És egy apróság, melyet nemrég fedeztem fel: április 11-én született a világirodalom talán legnagyobb költőzsenije (J. A.), és szintén április 11-én indítottak – házkutatással kezdett – eljárást a világirodalom másik legnagyobb költőzsenije, Radnóti Miklós ellen verseskötete megjelenése miatt.

 

No de térjünk vissza ehhez a szép délutánhoz: beszélgetések és ölelések, kézfogások, bemutatkozások, elmék és elmés kiszólások, és a színpadon egymásnak adták a stafétabotot, azaz a mikrofont a vers-enyzők, a negyvenezernégyszázas váltó tagjai: ez bizony hosszú táv, igazi maraton, mind a szabadság titkos szövetsége, mind az est: 4 órán keresztül tömény irodalom, úgyhogy kérem, ne csodálkozzanak. Mint ahogy észrevétlenül álomba hull az ember, úgy tunyul az ifjú körből a férfi-körbe át; kis pénze van, hát leül szemközt komoly szeszekkel, bár kabátot vett körötte már egyre több barát.

 

Jövőre veletek, ugyanitt, ha Isten is úgy akarja. És menjetek el holnap szavazni. Részemről ismét József Attilát ikszelem egyéniben, listán pedig a költészetet. Ámen.

 

 

Korányi Mátyás