A teraszon nőni fel – Helyszíni tudósítás Lázár Bence András A teraszról nézni végig című verseskötetének bemutatójáról
„Túl vagy a felnövés feldolgozásának fázisán” – mondja Péczely, és a kötet mibenlétét is ehhez kapcsolja: „úgy tud nézni a múltra, mintha nagyon messziről szemlélné, aztán pillanatra visszaugrik, mégis kisfiús marad”, és ettől olyan „rezignált szépsége lesz, mint Kosztolányi verseinek”. A teraszról nézni végig című kötet ugyanis a felnőtté válást dolgozza fel. Három ciklusban néz végig az életen, mint a teraszról a sok emléket idéző hátsó kerten. A család, a gyermekkori emlékek megidézését egy bizonytalan kamaszkori ciklus követi, végül a szerelem és a vele kézen fogva járó csalódás végzi az utolsó döfést a világ szegény kamaszainak szívébe, hogy aztán felnőttként, megkeményedve születhessenek újjá. – Erlauer Balázs helyszíni tudósítása Boldog Zoltán fotóriportjával
A teraszon nőni fel
Helyszíni tudósítás Lázár Bence András A teraszról nézni végig című verseskötetének bemutatójáról
(Szeged, Grand Café, 2010. április 8.)
Mi értelme egy könyvbemutatónak? – kérdeztem sokszor, amikor egy-egy ilyen programra ráfutottam. A könyvet elolvasni kell, élvezni (ha élvezhető), de minek mutogatni? Egyébként is, a könyvbemutatókon általában csak felmutatják a könyvet, de aztán a szavakról beszélnek, a mondatokról, jó esetben a szerkezetről, de a tipográfiáról, az anyagról semmit. Okos emberek beszélnek a szerzőről, a többi szintén okos irodalomfanatikus meg hallgatja.
„Furcsa így, hogy most minden körülöttem forog” – aggódott Lázár Bence András (LBA) Szeged egyik kulturális fellegvárában, a Grand Café egyik asztalánál, de rögtön jött is a helyesbítés Molnár H. Magor szegedi költőtől [a Szerk.]: „Nem körülötted, a könyv körül.”
Kezdeti nehézségek (Péczely Dóra és Lázár Bence András)
Ülünk az asztalnál. LBA a legfiatalabb, amit csak súlyosbít Péczely Dóra, szerkesztő, a bemutató beszélgetőpartnerének megérkezése, no nem mintha ő olyan öreg lenne, de Lázár Bence szemtelenül fiatal. 20 évesen, egy kötettel a háta mögött pláne. És még csak nem is izgul. Péczely annál inkább. Gyors egyeztetés, miről lesz szó, melyik versek, milyen sorrendben és egyáltalán: hogy vagy?
Idő! 19 óra, 2010. április 8-át írunk. Még egy sör (bevivős), még egy pisi, aztán beszivárgunk a moziterembe. Van, aki borozik, és van, aki a kávézóban beszélget tovább, a terem mégis megtelik félig.
Nem gondoltam volna, hogy egy könyvbemutatón ennyi jó csajt látni, ez a sztereotípia is megdőlt. Amikor mindenki helyet foglal, szolid, fémes koppanással becsukódik a terem ajtaja. Péczely Dóra beleszól a mikrofonba, majd bekapcsolja. „Mondták, hogy majd be kell kapcsolni” – üdvözöli a közönséget első mondatával, aztán tényleg.
Majd egy sztorival próbálja oldani saját feszültségét. Bő fél évvel ezelőtt – meséli – intette Lázár Bencét, hogy ne kapkodja el az első kötetet, nem kell azzal úgy sietni, mert az ember koppan, olyan fajta. Aztán felmutatja a corpus delictit. Nem írt a beszélgetéshez forgatókönyvet, de tévedését egy rögtönzött laudációval próbálja kompenzálni. A szemem sarkából látok egy-két emelkedő kart a közönség soraiban, akik tapsolnának esetleg, de aztán ernyedten visszaesnek. Én pedig úgy vagyok, mint a tisztelettudó deista a templomban: nem ismerem a szokásokat, de ha felállnak, én is felállok.
Végre elkezdődik a beszélgetés. Jó lenne két mikrofon meg forgatókönyv, úgy sem ide-oda adogatni, sem lapozgatni nem kellene a feszült csöndben.
Első kötetes ifjú költő révén ez az este nem csak a könyvnek, de Lázár Bence Andrásnak is bemutatkozása. Középiskolában az irodalmi esszékre általában ötöst kapott, de Radnótira csak négyest, no, egoista dühtől vezérelt - akkor még kamasz - hősünk el is határozta egyből, hogy majd ő jobb verset ír, mint Radnóti. Azóta persze a düh csillapodott, az egoizmusra pedig nem tért ki a beszélgetés, azzal nem tudom mi van.
„Túl vagy a felnövés feldolgozásának fázisán” – mondja Péczely, és a kötet mibenlétét is ehhez kapcsolja: „úgy tud nézni a múltra, mintha nagyon messziről szemlélné, aztán pillanatra visszaugrik, mégis kisfiús marad”, és ettől olyan „rezignált szépsége lesz, mint Kosztolányi verseinek”. A teraszról nézni végig című kötet ugyanis a felnőtté válást dolgozza fel. Három ciklusban néz végig az életen, mint a teraszról a sok emléket idéző hátsó kerten. A család, a gyermekkori emlékek megidézését egy bizonytalan kamaszkori ciklus követi, végül a szerelem és a vele kézen fogva járó csalódás végzi az utolsó döfést a világ szegény kamaszainak szívébe, hogy aztán felnőttként, megkeményedve születhessenek újjá.
LBA visszanéz a teraszra
A kötetben nincs semmi nevesítve, nincs neve a macskának, a nőnek, a barátnak, és ennek hatására minden lebeg, mégis határozott helyen van. Ami ebben a lebegésben kissé furcsa, hogy Szeged sincs nevesítve, a fő konkurens, Pécs viszont igen. „Szegedet nem szeretem annyira. Tetszik, mint város, de 20 év sok belőle. Pécs jobban megfogott” – érkezik a válasz a lokálpatrióták legnagyobb felháborodására. Pedig érthető az eset: addig nem is lehet igazán szeretni egy várost, amíg el nem megy az ember egy időre. Már pedig Lázár Bence még egy ideig valószínűleg itt lesz, az orvosi kart elvégezni ugyanis nem két hét. De addig is egyensúlyozva a költő és az orvostanhallgató szerepe között, hol egyikbe, hol másikba ugorva megpróbálja két fronton is megállni a helyét, és hasznosítani a területek különbségeit.
Annak ellenére, hogy a könyv kiadatása „kötetdüh”-ből indult, amit a költő gyorsan le akart tudni, és annak ellenére, hogy aztán a düh csillapodtával, rádöbbenve a szerkesztés fontosságára, ő maga állította össze a ciklusokat, a mottókat és ajánlásokat, egészen korrekt kötetet sikerült kiadni a Parnasszus-könyvek sorozatban.
Péczely laudál, LBA jól viseli
„Agyondicsérni még itt is álságos lenne, de nem tudtam belekötni egyik ciklusba se” értékel Péczely, és belemelegedve a beszélgetésbe olyan körmondatokba ágyazott kérdéseket tesz fel, hogy nagyjából mondandója felénél elalszom, és a válaszra ébredek, de a búcsút rövidre zárja: „Csodálatos és rettenetes, hogy ennyire gyorsan lehet fejlődni. Remélem nem mindenki fejlődik ilyen gyorsan.” Két éve, amikor beszélgettem Bencével, azt mondta, „a szakma dönti el, hogy odaadják-e a diplomát.” Odaadták?
Oldalra pillantok, mozdulnak a kezek, mozdul az enyém is, és még tapsot is kap a könyv. Merthogy arról szólt ez az este, meg a lírai énről. Hogy le kéne cserélni. Mármint a fogalmat természetesen, nem a hozzáállást.
Erlauer Balázs
