Az összművészet ereje, ahogy az animációs technikák, a grafika, a költészet és a zene közvetítik ennek a nemzeti szintű traumának, a tévészékház ostromának és az utána zajló eseményeknek a feldolgozását, melyek még évekig meghatározzák Magyarország állapotát. Igazából át se gondoltam mindezt, míg végig nem néztem ezeket a rövid kis rajzfilmeket, melyek az empátia és az érzékenység zászlóshajói, valami olyan gyönyörűen, átélhetően és tisztán festik le ezt az igencsak tagbaszakadt és brutális eseménysort, hogy nehéz sírás nélkül végigállni a műveket a falra szerelt 22 colos TFT-monitorok előtt. – Korányi Mátyás beszámolója

 

 

 

Köztünk élnek

- Kortárs magyar képzőművészet a Műcsarnokban

 

és az Ernst Múzeumban

 

   Nem tudatos koncepció, inkább a szerencsés véletlen szülte azt az időpontegyezést, hogy az Ernst Múzeum minden évben megrendezésre kerülő Derkovits-ösztöndíjasok éves beszámoló-kiállításával párhuzamosan a Műcsarnokban javarészt magyar, kortárs képzőművészeti alkotások nagyszerű válogatásával találkozhatunk. A két intézmény egy igazgatóság alá esik, így akár egy kombinált jeggyel is látogatható a két kiállítás (ennek ára 1600 forint). Az első lépések a Műcsarnokban rendezett kiállításra vezetnek.

 

Műcsarnok: Art Fanatics, Kortárs magánygyűjtemények 2., 2010. április 2. – május 23.

 

   A Műcsarnokban kortárs magyar műgyűjteményekből láthatunk ízelítőt, válogatást, egy-egy teremben egy-egy gyűjtő „kiszemeltjei” foglalnak helyet.  A kiállítás kurátora dr. Petrányi Zsolt, aki egyben a Műcsarnok igazgatója is, művészettörténész és artfanatic. A kiállítás címe is ez, művészetfanatikusok, ezért ott a helyem a fehér, tágas, világos termek kedves, egyszerű labirintusában, magángyűjtők és artfanatic kiállításrendezők társaságában. Műgyűjtésben sajnos nem vagyok otthon (pontosabban a pénztárcám nem elég otthonos hozzá), bár egy kisebb teremnyi anyagot összevásároltam már a budapesti bolhapiacok filléres kínálatából szemezgetve, de ezek a művek sokkal inkább az ellenpélda tipikus esetei, valamiféle antiművészetet képviselnek. Kedvencem az 1984-es Los Angeles-i olimpiáról készült három részes, színes, giccs rézkarc-sorozat, egy azóta hazaköltözött amerikás magyar tolmácsolásában, személyesen a „művésztől” vásároltam talán háromezer forintért a három darabot, néhány évvel ezelőtt a Pecsában. Ki is raktam őket itthon két hatvanas évekbeli, kommunista plakát közé.

   De visszatérve a Mücsához mindenféleképpen izgalmas, hogy nemcsak az alkotók, hanem az alkotásokkal foglalkozók fejébe is beláthatunk némiképp, hiszen tudatos, határozott, végiggondolt és szenvedélyes gyűjtőkről beszélünk, akik már művészei a művészettel való foglalkozásnak. Jó látni észjárásukat, mivel mindannyiuk törekvései a művészetről, a művészekről és a művekről szólnak elsősorban, így hadd koncentráljak én is a megtekintett alkotások élményanyagára.

 

A recenzens felesége és Gaál József munkái

 

   Az első terembe lépve azonnal szemet szúrnak az ember nagyságú, mosóteknőkből faragott, kialakított fejek, arcok, a Húsvét-szigetek nagy kőszoborkoponyáit juttatja eszembe, de itt sokkal több a humor, a fantázia, és a bálványimádás igéző jelenléte se piszkálja a szellemem. Gaál József munkái igazi öröm-munkák, egy művész nagyszerű ötlettől vezérelt merész, ravasz húzásai, az egyéniségek vicces mivolta mindig megdobogtatja a szívemet. Merics Imre már ezzel begyűjtött engem is a szimpatizánsok közé, de a válogatás a magángyűjteményéből egyébként is színes, változatos, izgalmas. Találunk itt vélhetően a műtermek sarkából előkapart, anno beporosodott, pókhálós, de a gyűjtő által letisztogatott „vázlatos” alkotásokat is, de a gondosan rajzolt grafikák és a nonfiguratív, nagy méretű festmények egyaránt képviseltetik magukat.  Berki Viola munkáit emelném ki, festményei a részletes, aprólékos kidolgozás és a képszerkesztés, a beállítás harmóniái, kiváló szimbolikával, költészettel, mély jelentéslehetőségekkel.

 

Pincehelyi Sándor: PFZ Coca-Cola (1986)

Talán megérezte a jövőt?

 

   A következő teremben Hunya Gábor gyűjteménye, aki a kilencvenes évek elejétől vásárol műtárgyakat. Sok politikai áthallás, hasonlat, metafora az alkotásokban, egyértelműen tapintható a gyűjtés gerince, az aktuális, történelmi vonatkozás. Borsos-Lőrinc Lilla az utóbbi évek (évtizedek?) egyik legjobb Magyarország (és Közép-Európa)-kritikáját festette meg, két percig nevettem rajta, pedig nem mondhatni, hogy egy vidám alkotás.

   Nagyon megnyerő még a kiállításon, hogy a gyűjtési koncepciók széles palettáját felvonultatja kísérő magyarázatokkal kiegészítve, így került a falakra Gerber Pál gyűjteményében egy bekeretezett Ludas Matyi-grafika, Szegő Gizi rajza, vagy egy hollandiai bolhapiacon vásárolt 3 kis méretű olajfestmény, Lendin jelzéssel (ismeretlen művész), ahol a kísérőszövegben ezt olvashatjuk: „Lendin kezét üzleti megfontolások nem befolyásolják.” Dupla szmájli. Érdemes megnézni hozzá a képeket.

   Fehér László festőművész gyűjteményében a kortárs magyar realista képzőművészet igazán színvonalas darabjait szemlélhetjük. Színes, felszabadult válogatás, látszik, hogy igazán kedvére vannak a gyűjtőnek, a művésznek és a kollegának, pályatársnak egyaránt. Kiemelem innen Pauer Gyula két munkáját: Diszkobolosz (2008), és a Fekete levél (2007). Már régebben is láttam ezeket, de újra megdöbbentett az ötlet kivitelezésének minősége, profizmusa.

 

Melegítő festőművészet

 

   A Pálfi-gyűjtemény a „Mások élete” címet kapta, ugyanis hosszabb-rövidebb „történeteket” mesél el művészektől, művészekről. Böröcz András ceruzaszobrai letaglóztak. Szó szerint ceruzákból faragta, szerkesztette őket, finom, kecses munkák egy raklapnyi lírával terhelten. Göbölyös Luca gyerekkorunk kedvelt „műfaját”, a dimenziós képeslapok és bélyegek technikáját használta fel nagyméretű alkotásaihoz. Egy kép három nézőpontból más-más képet mutat. Nagyszerű ötlet és okos kivitelezés. Ebben a gyűjtésben szerepel Nemes Csaba Remake című videómunkája (www.remake.hu), mely a 2006-os tévészékház ostromát és az utána lévő eseményeket dolgozza fel rövid animációs jelenetekben. Nem most találkoztam ezzel a munkával először, olvastam is róla többször, 2007-ben a szakmai zsűri ezt a munkát akarta kiállítani az 5 és fél hónapig tartó Velencei Képzőművészeti Biennálén, azonban különböző okokból (sejthetjük, miért) végül a budapesti művelődési házakról készült munka került bemutatásra. Az animációs technikák közvetítik ennek a nemzeti szintű traumának a feldolgozását, mert ne legyenek kétségeink, az akkori események –  kinek sajnos, kinek nem – még évekig meghatározzák Magyarország állapotát. Igazából át se gondoltam mindezt, míg végig nem néztem ezeket a rövid kis rajzfilmeket, melyek az empátia és az érzékenység zászlóshajói, valami olyan gyönyörűen, átélhetően és tisztán festik le ezt az igencsak tagbaszakadt és brutális eseménysort, hogy nehéz sírás nélkül végigállni a műveket a falra szerelt 22 colos TFT-monitorok előtt. Nekem nem is sikerült. Szerencsére hétköznap voltunk délelőtt, nem voltak sokan. Különösen aktuális művészet az országgyűlési választások előtt néhány nappal. Mivel amúgy is főleg irodalommal foglalkozó honlap publikálja ezt az írást, helyén való az „Ártatlanul jöttünk a Földre” című jelenetből idézni, mely egy légies, mégis nagyon súlyos vers, egészen kiváló, földöntúli, mégis rendkívül feszült zenei aláfestéssel kísérve:

 

„Minden rendőr a Holdról jött

egy rendőr az hány év alázat

éjjel műszak után

felnéz és szalutál

a nagy fehér tányérsapkának

Minden rendőr a Holdról jött

egy rendőr az hány érzést visszafog

zubbonya mellén

sok hűvös jelvény

csörömpöl mint a csillagok”

 

(Németh Juci– Kovács Geri– Závada Péter: Rendőr a Holdon)

 

Egy másik részben, a Túró Rudi című dalt szintén Németh Juci énekli:

 

„Bezártak a shawarmások

bár fogat  egy ország fent

megéheztünk a zavargástól

süssünk  meg egy Wolkswagent

(…)

Ó te drága Magyarhon

szívem túrórudija

belül a gejl bevonaton

erjed néped bús fia”

 

(Németh – Kovács – Závada: Túrórudi)

 

   Az irónia, a megrendültség és a korszerű művészet ünnepe ez a munka. Nem foglal állást, nem ítélkezik, csontig hatol és lényeget elemez. Jó, hogy találkozhatunk vele itt (is).

   A Barabás-gyűjtemény a geometrikus művészet alkotásaiból szemezget. Kiváló festmények és kisplasztikák. Van itt egy érdekes történet: a kiállított anyagban szerepel Kassák Lajos egy 1922-es szitanyomata is, melyet Victor Vasarely segítségével adott ki, és ebben a válogatásban szerepel a Kassák-tanítvány, Fajó János 1994-ben készített szobra, mely Vasarely addig megvalósíthatatlan alkotásának kivitelezése.

   A Kozma Péter-féle kArton-gyűjteményben kortárs magyar fotókat láthatunk, Hoffmann István tárlatában pedig a nonfiguratív képzőművészeti irányzatokból válogattak. A K. Petrys-korpusz az alkotás körülményeire, a művek megszületésének folyamataira koncentrál, ahogy mindez kreatív módon köt össze embereket, gondolatokat. A K. A. S. – Nyakas Ilona-gyűjtemény pedig a permanens Rend-Szer-Váltás jegyében válogat a még művészetben is renitensnek számító darabokból.

 

A recenzens kiállítást néz

 

   Kiváló tárlat, nagyszerű kezdeményezés. Csak üdvözölni tudom. Sok ilyet még! Érdemes egy délelőttöt vagy egy délutánt rászánni. Nagyon jót tett a gyűjteményeknek, hogy van egy „anarchisztikus” vonala a rendezési elvnek. Utoljára akkor voltam ilyen felemelő és felszabadult, sokrétű és színes kiállításon, mikor egy házibuliba minden megérkezőnek hoznia kellett egy alkotást, melyből rögtönzött kiállítást szerveztek a házigazdák. Aki megérkezett, eldönthette, hogy hova helyezi el a lelakott, belvárosi kégliben a művét, így egész éjszaka alkotásokban botladoztunk a vécétől a teraszig. Valahogy ez a hangulat jutott eszembe a Műcsarnokban is. Azonban volt egy fájó pont: nagyon hiányoltuk az alkotások mellől, hogy milyen anyagokból, technikákkal készültek a munkák. De talán ez volt a legnagyobb hibája az egésznek.

   Van egy mondás: „A múlt történelem. A jövő rejtelem. S amiből mindkettő lesz: az a jelen.” Jelen voltunk, jelen leszünk. Hadd zárjam Nyakas Ilona szavaival ezt a recenziót, melyekkel a kiállításról nyomtatott kísérő füzetecskében nyitja meg vallomását saját gyűjtéséről: „Függő vagyok. Művészetfüggő.”

 

 

 

(A cikk második részében a Derkovits-ösztöndíjasok kiállítását mutatjuk be.)

 

Korányi Mátyás

 

A lead illusztrációja Nemes Csaba Remake című animációs filmjében szereplő jelenet.