Zsurnaliszták, belletristák. Az irodalmon innen és túl
A szöveg „szabad préda”, íróját ugyanakkor személyiségi jogok védik. De mi a helyzet azokkal az izgalmas szövegekkel, melyekben az író és a beszélő, élet és irodalom határai elmosódnak? Bán Zoltán András egyes írásaiban (pl. Apám volt című novella a Hölgyszonáta című regényben) a másik oldallal kokettál, tudhattuk meg Dunajcsik Mátyástól. A novella hőse ugyanis kísértetiesen emlékeztet Kertész Imre íróra.
Zsurnaliszták, belletristák.
Az irodalmon innen és túl
JAK Tanulmányi napok
Április 16. péntek
Négy nap szakadatlan eső után, pénteken, az előadók és a kis létszámban megjelent, de annál kitartóbb és szenvedélyesen felszólaló közönség nagy kedvére kisütött a Nap. A Petőfi Irodalmi Múzeum díszterme a konferencia változatos programjától valósággal szivárvánnyá változott. A kétnapos konferencia alatt több előadó is fájlalta, illetve a jelenlegi irodalmi élet alapproblémájának tartotta, hogy a napilapok hasábjairól hiányzik a könyvkritika. Bárány Tibor szerint a szépirodalom és a lektűr rossz megkülönböztetését is ez a hiány generálhatja. Mi lehet az oka annak, hogy hiányzik a minőségi magyar lektűr? A választ az irodalmi életben uralkodó előfeltevések és előítéletek feltérképezésével kereste.
Az egyik ilyen előfeltevés, hogy a magas irodalmat a populáristól az különbözteti meg, hogy míg az előbbi egyértelműen rengeteg munkát igényel, addig az utóbbi csupán szórakozás. Rossz automatizmust hív elő az is, ha a sikerességet az irodalmi értékkel, vagy az értéktelenséggel párosítják. A szépirodalom lektűrtől való megkülönböztetéséhez a külső kritériumok helyett (olvasótábor nagysága, intézményrendszerek különbsége) tehát belső kritériumokat kell találni. Előadása nagy részében Bárány ezeket a magyar irodalomban felvetődő belső kritériumokat, és lehetséges problémáikat szedte pontokba. A magas irodalom egyik lehetséges kritériuma a radikális poétikai újszerűség lenne, melyet a teremtő kreativitással tesznek egyenlővé. Csakhogy a kreativitás nem jár minden esetben együtt a konvenciók felforgatásával. (A kreatív sakkjátékos sem rúgja fel a játékszabályokat.) A mondatközpontú esztétizmus szűkíti az irodalmi művel szemben támasztott elvárásait: az újszerűséget kizárólag a nyelvi megformálástól várja. Bárány azért nem tartja elfogadhatónak e kritériumot sem, mert véleménye szerint a teljes mű szerkezetén belül kell a nyelvet, illetve a poétikai elemeket vizsgálni. A magas irodalom harmadik belső kritériuma az újraolvashatóság lenne, de ezzel szemben is felmerül az ellenvetés: egyes krimi rajongók egy bűnügy történetét többször is elolvassák. Ha a fent említettek egyike sem célravezető, akkor milyen kritérium alapján különböztethetjük meg a szépirodalmat a lektűrtől? Bárány szerint, lektűrnek azt az olvasmányt tekinthetjük, melyben a műfaji kódok alkalmazásának nincs további poétikai tétje.Bárány Tibor üdítően logikus és pörgő gondolatmenete után Szilágyi Zsófia a BP, 
vagyis „büdös paraszt” (az elnevezés Móricztól származik) szerepében tetszelgő, nyilvánosságra, sajtóra és több nő kegyére éhes író „celebségének” körülményeit ecsetelte. A kor és kórtörténetnek egyaránt izgalmas előadástól a közönségnek is megjött a kedve a szerepléshez (kérdésekben és hozzászólásokban igazán nem szenvedhettünk hiányt a két nap folyamán), olyannyira, hogy a mikrofont körbehordozó Szegő János egyenesen táncdalénekesnek érezte magát. Móriczról, Szilágyitól azt is megtudhattuk, hogy nem csak szépírói munkássága fonódott össze publicisztikájával, mint a Nyugat íróinak nagy többségénél (Babitsot kivéve), de hogy színt és izgalmat vigyen magánéletébe, az irodalmi nyilvánosságot, mintegy szerelmi üzenőfalként használta. A „szívtipró” író A feketeruhás nő című írásának megjelenéséről két hölgyet is értesített egy csapásra. Irányította privát életének sajtóban való megjelenését is: a róla és családtagjairól készült fényképek helyét és elrendezését maga jelölte ki.
vagyis „büdös paraszt” (az elnevezés Móricztól származik) szerepében tetszelgő, nyilvánosságra, sajtóra és több nő kegyére éhes író „celebségének” körülményeit ecsetelte. A kor és kórtörténetnek egyaránt izgalmas előadástól a közönségnek is megjött a kedve a szerepléshez (kérdésekben és hozzászólásokban igazán nem szenvedhettünk hiányt a két nap folyamán), olyannyira, hogy a mikrofont körbehordozó Szegő János egyenesen táncdalénekesnek érezte magát. Móriczról, Szilágyitól azt is megtudhattuk, hogy nem csak szépírói munkássága fonódott össze publicisztikájával, mint a Nyugat íróinak nagy többségénél (Babitsot kivéve), de hogy színt és izgalmat vigyen magánéletébe, az irodalmi nyilvánosságot, mintegy szerelmi üzenőfalként használta. A „szívtipró” író A feketeruhás nő című írásának megjelenéséről két hölgyet is értesített egy csapásra. Irányította privát életének sajtóban való megjelenését is: a róla és családtagjairól készült fényképek helyét és elrendezését maga jelölte ki. Kovács Krisztina jóvoltából „kismesterekről”, nevezetesen Hunyadi Sándorról is esett szó, Hunyadi prózájának kapcsán pedig az irodalmi terek jelentésének fontosságáról. A nyugatos prózaírók gyakran választották a vonatot novella, vagy regény helyszínéül, mert egy ilyen „semleges”, sehová sem tartozó terület varázserővel bír: itt különleges kapcsolatok szövődnek, életproblémák oldódnak meg. Az előadó zárógondolata az volt, hogy a térelméletek bevonásával a szociográfia műfaja is a helyére kerülhetne az irodalomban.
Menyhért Anna, abban a röpke félórában, ami az egyes előadók rendelkezésére 
állt, arra a kérdésre kereste a választ, hogy ha már az utóbbi években női irodalomról is beszélünk (a férfiirodalommal szembeállítva), mi lehet az értelme e kategória felállításának. Mert azon túl, hogy a fogalom alkalmazása csapdává válik, amennyiben párjának nem a férfi-, hanem a „nagy”irodalmat tekintjük, lehetőséget is teremt arra, hogy bizonyos műfajokat számon tartsunk az irodalmi köztudatban. A kortárs női sikerregényekről (Lévai Katalin, Rácz Zsuzsa, Vass Virág, Fejős Éva műveit), és azok előzményeiről, a Júlia füzetekről és a Pöttyös könyvekről beszélt, illetve ízelítőt adott a női olvasás lélektanából. Rácz Zsuzsa Teréz anyujáról megjegyezte, hogy szerinte a viharos siker, és az eladott példányszám nagysága akadályozta meg, hogy a könyv az irodalomban is méltó helyre kerüljön. Vári György a női irodalom kategória kijelölését azért tartotta kétségesnek, mert nem irodalmi szempontokat vesz figyelembe. Menyhért a felvetésre úgy válaszolt, hogy szerinte olyan, mint tisztán irodalmi szempont, nem létezik.
állt, arra a kérdésre kereste a választ, hogy ha már az utóbbi években női irodalomról is beszélünk (a férfiirodalommal szembeállítva), mi lehet az értelme e kategória felállításának. Mert azon túl, hogy a fogalom alkalmazása csapdává válik, amennyiben párjának nem a férfi-, hanem a „nagy”irodalmat tekintjük, lehetőséget is teremt arra, hogy bizonyos műfajokat számon tartsunk az irodalmi köztudatban. A kortárs női sikerregényekről (Lévai Katalin, Rácz Zsuzsa, Vass Virág, Fejős Éva műveit), és azok előzményeiről, a Júlia füzetekről és a Pöttyös könyvekről beszélt, illetve ízelítőt adott a női olvasás lélektanából. Rácz Zsuzsa Teréz anyujáról megjegyezte, hogy szerinte a viharos siker, és az eladott példányszám nagysága akadályozta meg, hogy a könyv az irodalomban is méltó helyre kerüljön. Vári György a női irodalom kategória kijelölését azért tartotta kétségesnek, mert nem irodalmi szempontokat vesz figyelembe. Menyhért a felvetésre úgy válaszolt, hogy szerinte olyan, mint tisztán irodalmi szempont, nem létezik.Nyugat-keleti képregény történetet kaptunk Maksa Gyulától. A kivetítő vásznon egy Riad Sattouf nevű belga rajzoló műveit láthattuk, és megtudhattuk, hogy Keleten a képregény helyzete változatos, amennyiben rajongótáborába nők is tartoznak. Kíváncsian várjuk, mit hoz a jövő a képregény számára Magyarországon, mert Nyugat és Kelet kereszttüzében eddig még nem sikerült jelentős képregény-fogyasztó országgá válnunk, bár a „fecskék” már úton vannak. (pl. Műút nevű irodalmi és művészeti lap)
Jákfalvi Magdolna előadása teret és időt legyőzve, röpke félórában rengeteg információhoz juttatott minket Hamvai Kornél drámáiról, illetve a bulvárszínház jellemzőiről. A kivetítő vásznon pedig a Szigliget című előadásból láthattunk részletet. Hamvai három SZ-szel kezdődő színdarabbal (Szigliget, Sztálinváros) - a Kádár-Aczél korszak TTT-jére reflektálva - kívánta pótolni az ötvenes évek hiányzó bulvár színműveit.
Az a férfi, aki eddig nem találkozott veszélyes nővel, vagy találkozott ugyan, de a 
veszély nagyságát nem ismerte fel, az most Deres Pétertől, aki Molnár Ferenc drámáinak nőalakjairól is beszélt, megkapta az „oltást” ellenük. Az előadó száját olyan vészjósló szavak hagyták el, mint: „ezek a nők következetlenek, szélsőségesen emocionálisak, őrültek, ismerni is veszélyes őket, minden tettüket a szerelem mozgatja” stb. Nőalakjainál nem kevésbé volt érdekes Molnár inkvizíció-elmélete, melyet még drámaírói karrierjének elindulása előtt vetett papírra. Lényege, hogy a nézőtéren ülő személy olyan kényelmetlen-kellemetlen (itt roppant hosszas felsorolás következik) helyzetben van három órán keresztül, hogy ezt csak egy igazán lenyűgöző és lebilincselő előadás tudja feledtetni vele. Nos, Molnárnak sikerült az elméletet a gyakorlatba átültetnie: drámáit a világ minden országában játszották, illetve a mai napig játsszák. A kétarcú nőkarakterek elemzése kapcsán felmerült a párhuzam az Akárki és a Molnár drámák között, és Szegő János azzal nyugtatta meg a közönséget,(az „oltóanyag” addigra már megtette nála hatását) hogy „mindenki akárki”. A Molnár drámák sikerességének egyik kulcsszava a nyelv, az író az alkotás folyamán beszélő emberekben gondolkozott. Szereplőit jellemzi a mód, ahogy beszélnek. A jól megválasztott szavak felfedik, vagy pedig palástolják indítékaikat. Deres Péter a színházban a direkt aktualizálást illúziónak tartja, Hamvai példájára is visszatérve, a drámaírónak vissza kell nyúlnia az időben, hogy konkrét mai dolgokról írhasson parabolisztikus véleményt.
veszély nagyságát nem ismerte fel, az most Deres Pétertől, aki Molnár Ferenc drámáinak nőalakjairól is beszélt, megkapta az „oltást” ellenük. Az előadó száját olyan vészjósló szavak hagyták el, mint: „ezek a nők következetlenek, szélsőségesen emocionálisak, őrültek, ismerni is veszélyes őket, minden tettüket a szerelem mozgatja” stb. Nőalakjainál nem kevésbé volt érdekes Molnár inkvizíció-elmélete, melyet még drámaírói karrierjének elindulása előtt vetett papírra. Lényege, hogy a nézőtéren ülő személy olyan kényelmetlen-kellemetlen (itt roppant hosszas felsorolás következik) helyzetben van három órán keresztül, hogy ezt csak egy igazán lenyűgöző és lebilincselő előadás tudja feledtetni vele. Nos, Molnárnak sikerült az elméletet a gyakorlatba átültetnie: drámáit a világ minden országában játszották, illetve a mai napig játsszák. A kétarcú nőkarakterek elemzése kapcsán felmerült a párhuzam az Akárki és a Molnár drámák között, és Szegő János azzal nyugtatta meg a közönséget,(az „oltóanyag” addigra már megtette nála hatását) hogy „mindenki akárki”. A Molnár drámák sikerességének egyik kulcsszava a nyelv, az író az alkotás folyamán beszélő emberekben gondolkozott. Szereplőit jellemzi a mód, ahogy beszélnek. A jól megválasztott szavak felfedik, vagy pedig palástolják indítékaikat. Deres Péter a színházban a direkt aktualizálást illúziónak tartja, Hamvai példájára is visszatérve, a drámaírónak vissza kell nyúlnia az időben, hogy konkrét mai dolgokról írhasson parabolisztikus véleményt.
Április 17. szombat
Zeke Gyula számokkal indította a második nap reggelét: 1885-től 1946-ig 
láthattuk a Magyarországon működő napi-, és hetilapok mennyiségét. Az első világháború, illetve Trianon előtt, 1912-ben csak Budapesten például 1183 napilapot vehetett a kezébe a kíváncsi olvasó. A következtetés: mindenki írt, akiben a hajlandóságnak akár csírái is voltak, virágzott a tárca műfaja, és virágzott a szerelem, hisz egy-egy cikkel férfi-, illetve női szíveket lehetett hódítani. Egy, az irodalomhoz való szenvedélyesebb viszony jellemezte a 20. század első felét. (Sóhajoktól nehezült el a díszteremben a levegő, a konferencia minden mozzanatára figyelő Szegő János ki is nyitotta az ablakokat.) A kávéházakban röpködtek a „szerkesztő úr” megszólítások, igényes, és igazi férfi ennél kevesebbel nem is érte be! Ma már csak kuriózum, hogy létezett például egy Hamvasztás nevű lap (a korban a katolikus egyház tiltotta a hamvasztásos temetést), amelyben arról burjánzottak érvelések, miért van szükség arra, hogy Kháron ladikjához e módon is eljuthasson a halandó ember. De minden iparos testület is rendelkezett saját, önálló lappal. A cikkekért kapott honoráriumokat nem tudhattuk meg, de lehet, hogy jobban jártunk.
láthattuk a Magyarországon működő napi-, és hetilapok mennyiségét. Az első világháború, illetve Trianon előtt, 1912-ben csak Budapesten például 1183 napilapot vehetett a kezébe a kíváncsi olvasó. A következtetés: mindenki írt, akiben a hajlandóságnak akár csírái is voltak, virágzott a tárca műfaja, és virágzott a szerelem, hisz egy-egy cikkel férfi-, illetve női szíveket lehetett hódítani. Egy, az irodalomhoz való szenvedélyesebb viszony jellemezte a 20. század első felét. (Sóhajoktól nehezült el a díszteremben a levegő, a konferencia minden mozzanatára figyelő Szegő János ki is nyitotta az ablakokat.) A kávéházakban röpködtek a „szerkesztő úr” megszólítások, igényes, és igazi férfi ennél kevesebbel nem is érte be! Ma már csak kuriózum, hogy létezett például egy Hamvasztás nevű lap (a korban a katolikus egyház tiltotta a hamvasztásos temetést), amelyben arról burjánzottak érvelések, miért van szükség arra, hogy Kháron ladikjához e módon is eljuthasson a halandó ember. De minden iparos testület is rendelkezett saját, önálló lappal. A cikkekért kapott honoráriumokat nem tudhattuk meg, de lehet, hogy jobban jártunk.Lehetséges, hogy érdemes lenne megvizsgálni Mikszáth műveinek viszonyát a korabeli rémregényekkel? Török Zsuzsát erre a következtetésre egy 1883-as, Pesti Hírlap-beli hír vezette el. Egy Fischer Szeréna nevezetű varróleány rémregények olvasásától megőrült. Az eset azért lehet fontos és érdekes, mert rávilágít a századforduló korában a rémregények, és szenzációregények jelentős olvasóbázisára.
Tóth Benedek előadása a tárcaíráshoz hozhatta meg a kedvünket, hisz ez a kissé elfeledett műfaj vonzó lehetőségeket hordoz magában: ötletért nem kell messzire mennünk, hisz napihírek mindig vannak, azokat meg szubjektivitással, humorral, belső költészettel tölthetnénk meg. De a „vonal alattiság” erotikus hangzása is felkeltette az érdeklődést. (Vonal feletti ugyanis az objektív hír.)
Saly Noémi „A kávéházi népet nem lehet bolonddá tartani…” Molnár Ferenc 
idézetet választotta előadása címéül, de rögtön az elején kiegészítette a „soká” szóval. A huszadik század elején közel ötszáz kávéház működött, ennek csupán egy százaléka tartozott az irodalmi kávéházak közé. Hogyan működhettek ilyen nagy számban nyereségesen? Egyrészt a kedvezőtlen lakáskörülmények miatt: az emberek egy kávé áráért melegedhettek itt egész nap, és több száz napilapot olvashattak, de fontos ismeretségekre is itt tettek szert. A gyakran fizetésképtelen, hitelre fogyasztó művészek pedig vonzották a szép nőket, és ahol szép nők vannak, oda járnak a gazdag férfiak is. Egy irodalmi kávéház tulajdonosa rendkívül jártas volt az irodalomban, Osvátot megszégyenítő módon „szagolta ki” a tehetséget. A Telep-esek közül Dunajcsik Mátyás fel is hívta rá a figyelmünket, hogy az ő blogjuk sem az írott sajtót váltotta fel, hanem a hiányzó kávéházi életet kívánta pótolni. Saly ugyanis a kávéházi élet pozitívumaként az átláthatóságot, világosságot emelte ki: az emberek „face to face” kapcsolatban álltak egymással, szemben a mai arctalan, „hínáros” internetes kommunikációval.
idézetet választotta előadása címéül, de rögtön az elején kiegészítette a „soká” szóval. A huszadik század elején közel ötszáz kávéház működött, ennek csupán egy százaléka tartozott az irodalmi kávéházak közé. Hogyan működhettek ilyen nagy számban nyereségesen? Egyrészt a kedvezőtlen lakáskörülmények miatt: az emberek egy kávé áráért melegedhettek itt egész nap, és több száz napilapot olvashattak, de fontos ismeretségekre is itt tettek szert. A gyakran fizetésképtelen, hitelre fogyasztó művészek pedig vonzották a szép nőket, és ahol szép nők vannak, oda járnak a gazdag férfiak is. Egy irodalmi kávéház tulajdonosa rendkívül jártas volt az irodalomban, Osvátot megszégyenítő módon „szagolta ki” a tehetséget. A Telep-esek közül Dunajcsik Mátyás fel is hívta rá a figyelmünket, hogy az ő blogjuk sem az írott sajtót váltotta fel, hanem a hiányzó kávéházi életet kívánta pótolni. Saly ugyanis a kávéházi élet pozitívumaként az átláthatóságot, világosságot emelte ki: az emberek „face to face” kapcsolatban álltak egymással, szemben a mai arctalan, „hínáros” internetes kommunikációval.Egy 1910-es, az első évben 23 kiadást megélt, prostituáltakról szóló osztrák regény, A szent skarabeusz igencsak hányattatott sorsáról, a róla folytatott vitáról beszélt Bíró Balogh Tamás. Érdekesség, hogy a könyv nyúlfarknyi versikéit Kosztolányi Dezső fordította.
A szöveg „szabad préda”, íróját ugyanakkor személyiségi jogok védik. De mi a helyzet azokkal az izgalmas szövegekkel, melyekben az író és a beszélő, élet és irodalom határai elmosódnak? Bán Zoltán András egyes írásaiban (pl. Apám volt című novella a Hölgyszonáta című regényben) a másik oldallal kokettál, tudhattuk meg Dunajcsik Mátyástól. A novella hőse ugyanis kísértetiesen emlékeztet Kertész Imre íróra, tehát a műről való diskurzust megnehezíti, hogy a fiktív figura helyett egy valóban létező személyről kellene beszélnünk.
Balogh Endre, a JAK elnöke, és a prae.hu általános művészeti portál 
főszerkesztője, az irodalom interneten való terjesztésének előnyeiről és hátrányairól beszélt. Kiemelte egyfelől a literát, illetve a prae.hu-t, mint szerkesztett tartalmakat közlő portálokat, melyek a nyomtatott sajtóval szemben gyorsabban juttatnak minket információhoz, kritikákhoz. De azt is megjegyezte, hogy attól még nem nőtt meg irodalomértő emberek száma, hogy egyre több helyen lehet irodalomról olvasni illetve beszélni. Sok portál, illetve blog szerkesztetlen, kétes minőségű tartalmakat közöl (pl. napiszarvers, könyvesblog).
főszerkesztője, az irodalom interneten való terjesztésének előnyeiről és hátrányairól beszélt. Kiemelte egyfelől a literát, illetve a prae.hu-t, mint szerkesztett tartalmakat közlő portálokat, melyek a nyomtatott sajtóval szemben gyorsabban juttatnak minket információhoz, kritikákhoz. De azt is megjegyezte, hogy attól még nem nőtt meg irodalomértő emberek száma, hogy egyre több helyen lehet irodalomról olvasni illetve beszélni. Sok portál, illetve blog szerkesztetlen, kétes minőségű tartalmakat közöl (pl. napiszarvers, könyvesblog). A két napos konferencia méltó zárásának, illetve összegzésnek bizonyult az 
irodalom és a sajtó viszonyáról folytatott kerekasztal-beszélgetés (Bán Zoltán András, Horkay Hörcher Ferenc, Radnóti Sándor, László Ferenc). A 18. századtól kezdve a napilap-írás és a szépirodalom művelése szorosan összefonódott. Ottlik Géza például a Magyar Hírlap hasábjain vált íróvá, de Kosztolányi Édes Anna című regényében is sok újságírásra emlékeztető elemet fedezhetünk fel. Manapság viszont egyre nagyobb a szakadás irodalom és újságírás között. Itt tértünk vissza ahhoz a problémához, hogy egyrészt hiányzik az irodalomkritika a napilapok hasábjairól (a filmkritika vette át a helyét), másrészt pedig a tárcaírás. Az alkotás korábbi erotikus vonzására hívta fel a figyelmet Radnóti Sándor, hisz éjjel az egész városban nyomdagépek zakatoltak, a (tárca)író rögtön nyomtatásban is láthatta művét. Felmerült az ellenvetés, hogy hamarosan a kábelek után fogunk, talán hasonlóan, sóhajtozni. Egyre több az internetes fórumokon megjelenő kritika, ugyanakkor a beszélgetők egyet értettek abban, hogy egy kritikus pozícióját egyelőre a nyomtatott sajtóban megjelent írások legitimálják.
irodalom és a sajtó viszonyáról folytatott kerekasztal-beszélgetés (Bán Zoltán András, Horkay Hörcher Ferenc, Radnóti Sándor, László Ferenc). A 18. századtól kezdve a napilap-írás és a szépirodalom művelése szorosan összefonódott. Ottlik Géza például a Magyar Hírlap hasábjain vált íróvá, de Kosztolányi Édes Anna című regényében is sok újságírásra emlékeztető elemet fedezhetünk fel. Manapság viszont egyre nagyobb a szakadás irodalom és újságírás között. Itt tértünk vissza ahhoz a problémához, hogy egyrészt hiányzik az irodalomkritika a napilapok hasábjairól (a filmkritika vette át a helyét), másrészt pedig a tárcaírás. Az alkotás korábbi erotikus vonzására hívta fel a figyelmet Radnóti Sándor, hisz éjjel az egész városban nyomdagépek zakatoltak, a (tárca)író rögtön nyomtatásban is láthatta művét. Felmerült az ellenvetés, hogy hamarosan a kábelek után fogunk, talán hasonlóan, sóhajtozni. Egyre több az internetes fórumokon megjelenő kritika, ugyanakkor a beszélgetők egyet értettek abban, hogy egy kritikus pozícióját egyelőre a nyomtatott sajtóban megjelent írások legitimálják. Kulcsi Kovács Rita
Zsurnaliszták és belletristák
Zsurnaliszták, belletristák. Az irodalmon innen és túl címmel rendezi meg a József Attila Kör Irodalmi Egyesület a XVII. JAK Tanulmányi Napokat 2010. április 16-17-én Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeum Dísztermében.
(részletes program)
Április 16. péntek
(a szekciót vezeti: Vári György)
10.00.-10.30. Bárány Tibor: Szépirodalom vs. lektűr. Egy rossz fogalmi megkülönböztetésről
10.30.-11.00. Szilágyi Zsófia: Móricz Zsigmond és a nyilvánosság
11.00.-11.30. Kovács Krisztina: Hunyadi Sándor prózájának szociokulturális terei
12.00-12.30. Menyhért Anna: Női regény, női siker, női idő (Fejős Éva, Lévai Katalin, Rácz Zsuzsa, Vass Virág)
12.30.-13.00. Maksa Gyula: Újságírás és képregény
13.30.-14.00. Deres Péter: Kín-torna, avagy Molnár Ferenc, az inkvizítor. Néhány gondolat Molnár komédiáinak dramaturgiájához
14.00.-14.30. Jákfalvi Magdolna: Bulvárszínház
17.00: Tárcaírók kerekasztala (Cserna-Szabó András, Fehér Béla, Grendel Lajos,; moderátor: Turi Tímea)
Április 17. szombat
(a szekciót vezeti: Szegő János)
10.00.-10.30. Zeke Gyula: Pénz, tárca, írás... Adalék az irodalmi nyilvánosság átváltozásához.
10.30.-11.00. Török Zsuzsa: Rejtélyes történetek a Pesti Hírlapban
11.15.-11.45. Tóth Benedek: Vezércikk és tárca: élet és irodalom. A vonal feletti és alatti diskurzusok a 19. század sajtójában
11.45.-12.15. Saly Noémi: "A kávéházi népet nem lehet bolonddá tartani..."
12.30.-13.00. Bíró-Balogh Tamás: Kosztolányi-műből Kosztolányi-irodalom
13.00.-13.30. Dunajcsik Mátyás: A kritikától az esszén át a novelláig. Szabadság és illendőség kérdései Bán Zoltán András néhány írása kapcsán
13.30.-14.00. Balogh Endre: Forradalom vagy lábvíz? Hagyományos internetes és web2-es irodalmi tartalmak.
17.00. Zsurnalizmus az irodalomban és az irodalomkritikában. Kerekasztal-beszélgetés.
(Bán Zoltán András, Horkay-Hörcher Ferenc, Radnóti Sándor; moderátor: László Ferenc)
