Versleves gazdagon - Slampoetry a Kőlevesben - Laik Eszter tudósítása

Versleves gazdagon

Slampoetry a Kőlevesben

A Dob utcai Kőlevesbe nem csak a leves miatt megy az ember. Ott van például a sült túrógombóc, pirított mandulába forgatva és nyakon öntve az alig édes vaníliasodóval. És még az is megeshet, ha egy szombat este néz be az ember, és éppen a gombócfalatokat tunkolja a selymes vaníliaöntetbe, hogy egyszercsak a pincehelyiségből szivárgó zaj üti meg a fülét. „Verszaj” – mondanám, de hát a versnek zenéje van, s az itt felszűrődőnek különösen: ritmusa, dallama, zöreje és dobogása, hullámzása, halkulása és erősödése – verset tálalnak odalent.

A kicsinyke pince félhomályában csak egy mikrofon kap valamivel több fényt középen, itt cserélődnek a felolvasó, verset mondó, -énelő, -rapelő, recitáló fiúk-lányok. Itt még mindig nem tudja a szombat este betévedő, mibe is csöppent pontosan, odafent a túrógombócával még vendég volt, idelent már inkább e kis társaság része, beül közéjük, elvegyül, lehetnek vagy tizenöten összesen, aztán csak a versek...

Szó esik szerelemről-szakításról, elmúlt Költészet Napjáról, utcai jelenetekről, Daróczi Dávidról meg Guns’n Roses-ról. Van könnyeden odarakott riddm jól rímbe szedett poénokkal, van kőkeményen politikai futam, olyan ütős, amitől borsózna még Petri háta is, ha itt iszogathatná a hátunk mögötti pultnál pohár borát (mindjárt tíz éve már, hogy csak a lelke – hiszitek-e?), van szerelmes-siratós-szakítós, amilyennek húszévesen lennie kell, és van bölcsességgé őszült fiatal tudás, ritmus ráncába szedve.
Azt mondja a mikrofon fölötti narancssárga-fekete felirat, hogy ez itt slam poetry. Aki eddig még nem hallott volna erről (oké, korábban én, a szombat esti betévedő sem), a slam poetry olyan költészet, ami kicsit rap, kicsit próza, kicsit vers és kicsit utcanyelv, szleng és líra, de előadás mindenek felett: megnyilatkozni nem szerető alanyi költők, netán öblögetős színészi szavalatokat kedvelők mindenképp kerüljék. Akinek viszont vers és zene a vérkeringése része, őssejtje, szívdobbanása és mindene, annak itt a helye. Az előadásmód, a hangsúly, a gesztikuláció, a hangerő és ritmus épp olyan fontos része ezeknek a műveknek, mint a tartalom, de a spontaneitás, a rögtönzés, az egymás után következő produkciók jam-szerű összjátéka is dominál a slam poetry-ben. Az est karmestere Matits István „Id” volt, aki maga is fő-slamelő (nemrég nemzetközi versenyen ért el negyedik helyezést!), aztán később befutott és átvette a moderátori szerepet Hugi, azaz Mavrák Katalin „Hugee”, aki nagyon belevaló lány, és a hangja sem semmi, mint az énekprodukciójából kiderült. (Még azt a keveset sem akarta, de közakaratra végül kiengedte a hangját). Az aktuális témát mindig az előző est végén találják ki, bárki feldobhat szavakat, arra születnek majd a művek. A legutóbbi téma az „EKG” volt, és elárulom, hogy a következő az „aranyláz” lesz, május 29-én, ugyanitt, a Kőlevesben. De vannak olykor slam-estek Veszprémben, Szegeden, Pécsett és Zalaegerszegen is.

Itt a pincében, akárcsak odafönt, a legjobb a desszert, ami a második részben jön. A költőverseny során az első etap végén spontán feldobott tíz szóra, és a szintén ötletszerűen felbukkanó témára kell műveket komponálni, erre a kb. húsz perces szünetet használhatják a versenyzők. A téma ezúttal az éppen zajló Critical Mass-re reflektálva a „kritikus” lett, a szavak pedig: galagonya, hasonlít, penész, miért, izzasztó, nyomorult, limit, fékerő, buborék, lajtorja. Költő legyen a talpán, gondoltam, aki ebből húsz perc alatt kihoz valamit, de mindenki költő volt a talpán, ráadásul mekkora…! A versenyzőkből csak az emlékezetemre és az egyik szervező, Prekopcsák Zoltán segítségére támaszkodva tudok itt néhányakat felidézni: a már említett jelenlevőkön kívül slamelt Antonovits Bence „Kám4”, a veszprémi Kotroczó Máté „Matedon” (aki felolvasta az igazoltan hiányzó Angyal Gyula verseit is), és az első alkalommal, ám annál ügyesebben verselő Szabó Marci, valamint a szintén elsőalkalmas résztvevő Zsu – a kimaradók kérem, kiabáljanak! A versenyt a spontán és demokratikusan szerveződő zsűri pontozással döntötte el, és a győztes – mint a felszabadult reakciókból kiderült: nem először – Matits István lett, aki a sok hátbaveregetés mellé kapott még egy Szálinger Balázs-verseskötetet is, amit tovább is adott, mert megvan neki, de kiderült, hogy annak is, aki tovább adta, így még tovább vándorolt a kötet. Leszűrtük tehát, hogy a slamelők nagy becsben tartják Szálinger Balázst. Itt véget is ért volna az est, de a hangulat valahogy vitte tovább: volt még egy kis zene spontán ráverseléssel még, aztán elcsitultak lassan a hangok, és maradt a sör és a beszélgetés.

Hazafelé menet azon töprengtem, akár utcán is lehetne nyomni ezt a produkciót: kiállni egy szál mikrofonnal, mint az ausztrál DubFx, a zenecsináló fenegyerek, és kiereszteni a verset, hadd szálljon. Csak hát a városi zsivaj… nem tesz jót a szavaknak sehogyan sem. Ha viszont megállna a villamos, fékeznének az autók, hegyezni kezdenék a fülüket a boltosok, és megtorpanna egy pillanatra mindenki… Na, az lenne a költészet pillanata.

Laik Eszter

A SLAMPOETRY hivatalos lapja: www.slampoetry.hu