Igazak a nagy számok, a sok könyvkiadó, és igaz a rengeteg. Vajon a nagy sokaságban, miközben annyit nyerünk nem veszik valami el? Mindenesetre jó, hogy van Könyvfesztivál és Könyvhét, előbbi csak Budapest és a Világ, utóbbi csak Budapest és a Vidék. Minden szép, színes és szagos, nagy és hangos, szerencsére a Millenárisnak van valami igazán kellemes hangulata, amitől az ember szívesen megy ki, s örömmel tölti el ott az időt. A nagy nevek mellett (vagy mögött) pedig vannak igazán színes és rendkívül izgalmas könyvek is, tudósításunkban néhányra ezek közül is kitérünk. – Weiner Sennyey Tibor tudósítása és fotóriportja a XVII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválról és Payer Imre cikke Szőcs Géza könyvbemutatójáról    

 A Kalligram inkább gyűjtő, mint radikális folyóirat, s ez főleg két lényeges dolgon múlik: szemen és kézen: meglátni az erős egyéniségeket, és beemelni őket az élő irodalomba. Mert manapság irodalomtörténet és kritika egyaránt megjelenik a szépirodalom mellett; a szöveg és a reflexió elválaszthatatlan egymástól. Arra sem egyszerű válaszolni, hogy az egyaránt magyar és szlovák kötődésével mennyire közép-európai a Kalligram. Kissé talán idejétmúlt fogalom a közép-európaiság, jegyzi meg a főszerkesztő, hiszen ma már szinte senki nem kíváncsi egy szomszédos régió, például a Balkán kultúrájára.  Ma mi sem egy teljes irodalmat, hanem csak szerzőket akarunk megismerni.- Stenszky Cecília tudósítása  

„… valószínűleg egy nappal a leadási határidő előtt tért magához két nő és nem csekély üres üvegmennyiség között, másképp nem tudom megmagyarázni, honnan vette magának a „bátorságot” (szemtelenséget), hogy a közpénzekből fizetett éves ösztöndíjának beszámoló kiállítására ilyen penetránsan nulla munkát mutasson fel. A fiatalember úgy gondolta, hogy egy füzet kitépett lapjaira írt női nevek, némi firkálmány kíséretében a művészet tárgykörébe tartoznak. Igaza van, minden művészet. Maga a létezés. Ehhez a tudathoz azonban nem kell kiállításokra járni, tudjuk anélkül is, hogy valakinek évi egymillió forintot fizetne az állam ennek silányan kivitelezett bizonyításáért.” – Korányi Mátyás beszámolója

 
 
 
Rendkívüli Bretter György Irodalmi Kört tartottak a kolozsvári Bulgakov kávéházban, melynek vendége Szálinger Balázs József Attila-díjas költő, drámaíró volt, aki legújabb műveiből is bemutatott néhány szemelvényt. A meghívottat Orbán János Dénes kegyetlenül kifaggatta, ami a költő, a drámaíró mesterséget illeti, de az erdélyiség témáját sem hagyta érintetlenül. –  Varga Melinda beszámolója
 
 
 

• Mi köze van Faludynak egy kis székely helységhez?
•„90 éves volt, és jó magyar emberhez illően borozott”
•„Vigyázzatok erre a kicsi világotokra, mert csak ennyi maradt Magyarországból”
•Azt szeretik, ha saját szemükkel láthatják az alkotó embert
•Jól érezte magát az erdélyiek között
• Faludy György nem halt meg, és az irodalom szeretete sincs kiveszőben
– Varga Melinda beszámolója a gyergyóalfalvi Faludy-fesztiválról

A szöveg „szabad préda”, íróját ugyanakkor személyiségi jogok védik. De mi a helyzet azokkal az izgalmas szövegekkel, melyekben az író és a beszélő, élet és irodalom határai elmosódnak? Bán Zoltán András egyes írásaiban (pl. Apám volt című novella a Hölgyszonáta című regényben) a másik oldallal kokettál, tudhattuk meg Dunajcsik Mátyástól. A novella hőse ugyanis kísértetiesen emlékeztet Kertész Imre íróra.

"Irtózatos, borzalmatos, zákhányos egy hely ez az Erdély.
Ejszen az is biztos, hogy nem a jó Úristen kezenyoma van rajta. Félrenézhetett szegény teremtés közben, s Durumó íziben belepiszkolt a munkájába.
Micsoda, micsoda hely!
Zordon, hitvány, bűnnagy hegyekkel van teli, melyek oly meredekek, hogy a juhokat kötélen kell leereszteni legelni a hegyoldalon." – Az E-MIL aradi és temesvári estjéről beszámolót olvashatnak Jámbor Gyula és Pataki Zoltán tollából, de izelítővel is szolgálunk Márkus András, Muszka Sándor, Orbán János Dénes és Szálinger Balázs elhangzott verseiből és humosros írásaiból.

   „Egész úton gondolkodtam Krusovszky Dénes új kötetének címén. Elromlani milyen - hogyan fejezném be ezt a mondatot? Mindenképpen egy tulajdonság – a romlásé – kívánkozik ide. Elromlani rettenetes, rossz, végzetes, szörnyű, kegyetlen. Vagy éppen szép is lehet? Talán egyenlőségjel kellene: elromlani nem más, mint elpusztulni, megsemmisülni és megöregedni. A vita már itt elkezdődik bennem.” – Fekete Ilona tudósítása  

Minden közösségnek vannak olyan tagjai, akik mellett nem lehet csak úgy közömbösen elmenni. Marczinka Csaba egyedülálló egyénisége mindenkire hat. Lehet meghökkenni egyedi gondolatmenetén, csodálkozni különleges versein, lehet kedvelni, kerülni, leszólni, törekedni a megértésére, csak egyet nem lehet: figyelmen kívül hagyni, vagy egy vállrándítással elmenni mellette. – Csepcsányi Éva helyszíni tudósítása.

   A mögöttem álló is bladimérizik, a hátunk egyre jobban összeszorul, ahogy nő a tömeg. Véletlen, vagy mégsem? A hátával simogatja a hátamat. Aztán a kezével is. Hátranyúlok, az ujjaink összekulcsolódnak, igyekszünk felmérni egymás testét, háta rugalmas, feneke izmos. A cipőből kihúzom a ballábam, töri a sarkamat, a lábszárát simogatom a talpammal. Szövetnadrágban van, üzletember, nem farmeros turista. Tartja a játékszabályokat, ő se néz hátra, nem tudja, ki lehetek, később az ágyban kérdezi meg, where are you from. – Hegedűs Ágota beszámolója. 

„Túl vagy a felnövés feldolgozásának fázisán” – mondja Péczely, és a kötet mibenlétét is ehhez kapcsolja: „úgy tud nézni a múltra, mintha nagyon messziről szemlélné, aztán pillanatra visszaugrik, mégis kisfiús marad”, és ettől olyan „rezignált szépsége lesz, mint Kosztolányi verseinek”. A teraszról nézni végig című kötet ugyanis a felnőtté válást dolgozza fel. Három ciklusban néz végig az életen, mint a teraszról a sok emléket idéző hátsó kerten. A család, a gyermekkori emlékek megidézését egy bizonytalan kamaszkori ciklus követi, végül a szerelem és a vele kézen fogva járó csalódás végzi az utolsó döfést a világ szegény kamaszainak szívébe, hogy aztán felnőttként, megkeményedve születhessenek újjá. – Erlauer Balázs helyszíni tudósítása Boldog Zoltán fotóriportjával

 "A költő vak és részeg. Nekimegy a falnak. A költő szabad. A költők mást akarnak. A költő kötetlen. Ezt nem lehet megszokni. A költő ember. Próbál kapaszkodni. A költő ügynök. Nullapernullás. Nem érdekli a hatalom, csak a színes lombhullás. Nullapernullás. Mint a százalékjel. A költő dupla telihold. Világít minden éjjel." - kezdi rögzíteni élményét egyik tudósítónk a Petőfi Irodalmi Múzeumban tegnap megrendezett Versfesztiválról. A helyszínen járt lapunk két tudósítója Csepcsányi Éva és Korányi Mátyás, fotóriportot készített Szőcs Tekla.

 Az összművészet ereje, ahogy az animációs technikák, a grafika, a költészet és a zene közvetítik ennek a nemzeti szintű traumának, a tévészékház ostromának és az utána zajló eseményeknek a feldolgozását, melyek még évekig meghatározzák Magyarország állapotát. Igazából át se gondoltam mindezt, míg végig nem néztem ezeket a rövid kis rajzfilmeket, melyek az empátia és az érzékenység zászlóshajói, valami olyan gyönyörűen, átélhetően és tisztán festik le ezt az igencsak tagbaszakadt és brutális eseménysort, hogy nehéz sírás nélkül végigállni a műveket a falra szerelt 22 colos TFT-monitorok előtt. – Korányi Mátyás beszámolója  

   Idén is megrendezték Egerben a 24 óra interaktív líra című monstre programot, mellyel a versírók és a költészet előtt rója le tiszteletét az Eszterházy Károly Főiskola, a Kepes György Szakkolégium, a Spanyolnátha tehetséggondozó műhelye, a K.O. Műhely, és az Egri Kulturális és Művészeti Központ. A rendezvény ideje alatt a K.O. műhely Fal és fény című kiállítását  is megtekinthették az érdeklődők. – Csepcsányi Éva tudósítása és Safranka János fotóriportja.

„Hiszel-e még a versdzsihádban?” – hangzott el a kérdés 2010. március 31-én, a tavaszi Parnasszus-esten, a Magyar Írószövetség Székházában. Az est házigazdája a hagyományokhoz híven a lap főszerkesztője, Turczi István volt, aki Szőcs Gézával beszélgetett. A helyszínen jártunk. Négykezes helyszíni tudósítást írt Csepcsányi Éva és Korányi Mátyás, a fotóriportot hozzá Szőcs Tekla készítette.

  „A kávéházból lett irodalmi sziget zsúfolásig megtelt, ifjú szerkesztőnk az utolsó percben érkezik. A következő szűk másfél óra alatt bepillantást nyerhetünk egy olyan tehetséges és sokoldalú életműbe, melynek alanya csak 22 évet élt. Fiatal kora ellenére érett gondolkodás jellemezte, érzéke volt az értékek iránt, írói munkássága ezek mellett termékenynek bizonyult, s akinek költészete egyik kritikusa szerint akár József Attila-i mércével mérhető.” - Békássy Ferenc egybegyűjtött írásai című könyv bemutatóján járt tudósítónk a budapesti Írók Boltjában. Fekete Ilona írása és Boldog Zoltán fotóriportja. 
 
 

2010. március 27-én, szombaton, 15 órakor Budapesten, a Bécsi út 88–90. alatt felavatták Orbán Ottó emléktábláját. Beszédet Lator László mondott, közreműködött Fekete Ernő színművész. Szőcs Tekla fotóriportját itt nézhetik meg az Irodalmi Jelenen. Továbbá olvashatják Petőfi, Békássy, és Orbán Ottó versét, s a hozzájuk kapcsolódó vasárnapi levelet.

A hasított plakátok szintén múlt és jelen feszültségének dinamikáját hordozzák. Géczi János utazásai során gyűjtötte össze az alkotások alapanyagait. Ezek rétegződéséből keletkeztek a kiállított plakátok, melyek különböző helyekről és időkről tanúskodnak. Életterek rakódnak egymásra bennük, melyeknek lényege, tartama mégsem látható. Hiába tépjük le a felső rétegeket, mögöttük kitöltetlen űr van, távolság, mely nem léphető át. - Jován Katalin tudósítása.  

 „Vagy megosztjuk egymással gondolatainkat, vagy mások gondolatai osztanak meg minket” – avagy az aforizmák, a perselymalac és Annapurna közös nevezője. 2010. március 2-án a Magyar Írószövetség székházában a Littera Nova Kiadó négy szerzője tartott felolvasást dr. Balázs Tibor és Gyimesi László moderálásával. – Csepcsányi Éva helyszíni tudósítása.

 Végel László, a tősgyökeres, elkötelezetten hűséges vajdasági író a legnehezebb időkben is úgy döntött, hogy szülőföldjén marad. A NATO-bombázások idején naplót írt, amelyből könyv született. A magyar és jugoszláv kultúrát is magáénak vallja, egyikhez a nyelv köti, másikhoz a valóság. Múltban és jelenben egy vajdasági író életérzéséről mindennél többet mond nekem az est végén elhangzó mondata: „Az, hogy az ember néha szerbül álmodik, még nem meríti ki a nemzetárulás fogalmát.” – Ácsné Fekete Ilona helyszíni tudósítása