Böszörményi Zoltánnak a 81. Ünnepi Könyvhétre jelent meg „Halálos bűn” címmel legújabb kötete az Ulpius-ház Kiadónál, melyben válogatott novelláit olvashatjuk. Ez alkalomból videóra vettük, amint a szerző két versét és egy novelláját felolvassa
Böszörményi Zoltán elmondja két versét és egy novelláját - filmfelvétel
Mikor a regény nagyobbik felével elkészültem, azt tapasztaltam, hogy egy idő után már minden a történethez tartozik - vallja Szilasi.
Szilasi László Szentek hárfája című regényének szegedi bemutatójáról
Tóth Krisztina az Ünnepi Könyvhéten három könyvét is dedikálta.
Most meghallgathatják a költőnő három versét saját előadásában Hangos vers rovatunkban.
 

A fedélzetre kalóz a lábát nem teheti. Mind a kapitány, mind pedig a legénység külön figyelmet szentel a kortárs erdélyi magyar irodalomnak – felhúzzák a mélyvízből a fiatalon fuldokló fenegyerekeket.

"Két, időben távoli, párhuzamosan futó önéletrajz olvasható a különös, kicsit misztikus, kicsit romantikus Schein Gábor-regényben. A német Johann Klarfeld története az ezerhétszázas években, Józsa Bertáé pedig az 1944-es születésével indul. Az időben távoli sorsok egy angyal reinkarnációi, innen hát az egyes szám első személyű elbeszélés. Ezen a technikán kívül még számtalan mozzanat fűzi össze a két sorsot. A reménytelen küzdelem az otthontalanság, a gyökértelenség ellen. Ezt a hatást a könyv különösen impozáns borítója is felerősítheti az olvasóban, amely két, a talajba kétségbeesetten kapaszkodó, földből kitépett, gyökértelen fa távoli és közeli képét ábrázolja." - Fekete Ilona tudósítása

 „Báthori kifejtette, hogy megítélése szerint József Attila az az egyetemes szemléletet képviselő magyar lírikus a XX. századi irodalomban, aki talán képes hidat létesíteni a magyar és a német kultúra között, s ezen meglátása vezette el egészen odáig, hogy József Attila teljes életművét németre fordítsa, mely kötet Daniel Muth fordítói álnéven egy svájci kiadó gondozásában jelent meg.” – Kántás Balázs helyszíni tudósítása

 
Élet, mű, beszélgetés
 
- Beszámoló Báthori Csaba estjéről a Petőfi Irodalmi Múzeumban
 
   2010. május 18-án Báthori Csaba József Attila-díjas költő volt az X beszélget Y-nal irodalmiest-sorozat vendége a Petőfi Irodalmi Múzeumban, akivel Mészáros Sándor, a Kalligram Kiadó főszerkesztője beszélgetett. Az est családias légkörben indult, az illusztris költővendég ellenére kevesen jöttek el, a körülbelül húsz főnyi közönség pedig szintén az irodalmi élet szereplőiből, írókból, kritikusokból állt.
  
Aki kérdez: Mészáros Sándor
Mészáros Sándor először pályája előzményeiről kérdezte Báthorit, aki a rá jellemző szerénységgel taglalta, miként végzett kényszerűen bölcsészkar helyett jogot, majd emigrált 1981-ben Ausztriába, ahol diplomája honosítása után tisztviselőként dolgozott, költői pályája pedig viszonylag későn, ezzel párhuzamosan indult. Habár a külföldön eltöltött tíz év lehetőséget adott Báthori Csabának arra, hogy a lehető legmélyebben elsajátítsa a német nyelvet és kultúrát, ezáltal pedig bekapcsolódjon a világirodalom áramkörébe is, ennek ellenére végig megmaradt magyar költőnek, aki németül egy sort sem írt, pusztán magyar költőket fordított németre.
   Báthori kifejtette, hogy megítélése szerint József Attila az az egyetemes szemléletet képviselő magyar lírikus a XX. századi irodalomban, aki talán képes hidat létesíteni a magyar és a német kultúra között, s ezen meglátása vezette el egészen odáig, hogy József Attila teljes életművét németre fordítsa, mely kötet Daniel Muth fordítói álnéven egy svájci kiadó gondozásában jelent meg.
    A beszélgetés ezután Báthori Csaba és az Újhold költőnemzedékének kapcsolatára terelődött. Mészáros feltette a kérdést, Báthori mennyire tekinti magát az Újhold által teremtett költői hagyomány folytatójának, örökösének, mire Báthori jóleső nosztalgiával beszélt Nemes Nagy Ágneshez fűződő kapcsolatáról, akit még volt szerencséje ismerni, és akit mindenképpen egyfajta mesterének tekint.
    Báthori végül szerényen rátért, hogy a vers szerinte Nemes Nagy és mások után elgondolva nem más, mint kézműves tevékenység terméke, az alkotás pedig mérhetetlen alázatot követel a munka és a mű felé. A költő szavaiból semmiféle felsőbbrendűség-érzet vagy a tömegektől elszeparálódó költői öntudat nem hallatszott ki, sokkal inkább az alázat és a költészet szolgálatként való felfogása volt az, amit Báthori szavai közvetítettek.
   Emellett szó esett Rilkéről, Báthori Csaba egy másik költői példaképéről is, akitől nem mellékesen kötetnyi verset fordított, ezzel termékenyen hozzájárulva a magyar Rilke-recepcióhoz. Báthori megjegyezte, Rilkéről kevesen tudják, hogy voltaképpen osztrák költő volt, hiszen bár Prágában született, az Osztrák-Magyar Monarchia szülötte volt, s csak annak felbomlása után lett cseh állampolgár, s ennek ellenére elég sokáig Svájcban élt és alkotott. Mészáros Sándor a kérdező szerepében megpróbált párhuzamot vonni Rilke és Báthori életpályája között, rákérdezve, vajon milyen hatással van egy magyar költő alkotói pályájára, ha évekig külföldön él, lehetséges-e a nyelv- és kultúraváltás, vagy a magyar költő élete végéig magyar költő marad?
   Mészáros burkoltan választ is adott saját kérdésére, hiszen példaként említette Itamár Jáoz-Kesztet, napjaink egyik legismertebb izraeli költőjét, aki eredetileg Keszt Péter néven született Magyarországon, majd a holokauszt túlélése után Izraelben telepedett le, és főleg héberül írt, ír a mai napig. Báthori e kérdésre érdekes választ adott. Szerinte ugyanis a magyar költőkkel, írókkal szemben egyfajta elvárás, hogy emigrációban is csak és kizárólag magyarul írják műveiket, példaként hozva Márait, ugyanakkor hangot adott azon meglátásának, mely szerint az, ha valaki esetleg nyelvet és kultúrát vált, semmiképp sem kezelendő valamiféle kulturális értelemben vett hazaárulásként. Ő maga persze, hiába közel anyanyelvi szintű német nyelvtudása, sosem volt képes egyetlen eredeti sort sem németül leírni, habár megemlítette, hogy Rilke például fiatal korában oroszul írt verskezdeményeket, élete végén pedig kötetnyi saját kezű francia verse jelent meg.
  
Aki válaszol: Báthori Csaba
    Báthori szavaiból egyszerre sugárzott a liberális szemlélet, a kulturális sokszínűség iránti tolerancia és a magyar hagyományok tisztelete, szeretete. Megítélésem szerint bölcsen adott hangot azon véleményének, hogy a hagyomány bizonyos fokú tisztelete semmiképp sem azonos a maradisággal, miként azt manapság a hagyományra hivatkozók szemére szokták vetni. A hagyomány az, melyhez képest saját identitásunkat képesek vagyunk meghatározni, és amennyiben valaki az irodalomban újítást akar véghez vinni, azt is a múlt hagyományainak ismeretében, azokhoz képest kell megtennie. A tradícióhoz való viszony kapcsán a beszélgetés utolsó szakaszában szóba került Báthori A lírikus 123 epilógja című kötete is, mely Babits ismert versének átiratait tartalmazza, egyszerre játszva a nagy költő művével, helyenként parodizálva azt, ugyanakkor mindenképp az iránta való tisztelet jeleként is megnyilvánul.
   A beszélgetést időről időre az est szervezője, Havas Judit irodalomtörténész-előadóművész felolvasásai színesítették a meghívott verseiből, habár maga Báthori is felolvasta néhány rövid alkotását a közönségnek.
   Összességében úgy vélem, mindenképpen súlyos, ugyanakkor józan, mondhatni bölcs megállapítások hangzottak el életműről, költészetről, hagyományról, s Báthori Csaba szavai hallatán, illetve verseit olvasva talán visszatérhet belénk a költészet erejébe, értelmébe vetett hit olyan időkben, amikor a költészetnek s egyáltalában a művészetnek talán sosem látott inflációja van.
 
Kántás Balázs

"A legdurvább játékos a könyv szerkesztője, Bakó Rozália. 17 internetes identitással büszkélkedhet. Egyiküknek, Kövi Sárának még verseskötete is jelent meg, melynek éppen a Grand Caféban volt a bemutatója, és akkor merült föl jelen blogkötet ötlete is. Olyan sok jó írás van, kár parlagon hagyni a virtuális semmiben. És valóban csak ennyi kell egy könyv megjelentetéséhez.
   A Transzírványok ugyanis semmiféle koncepciót nem követ. Szigorúan ragaszkodik a közösség önrendelkezéséhez. A szerzők is egymást ajánlották, hólabdaként duzzasztva könyvvé saját közösségük alkotásait. Az egyetlen összekapcsoló momentum az erdélyi kötődés. De még ez is „csak” virtuális. A materiális világban a szerzők Finnországban, Svédországban, Budapesten, Szegeden és Erdélyben élnek, de a Transindex.ro blogrovatán, az Egologon találtak egymásra, így legfeljebb a szervergép az, ami Erdélyből táplálja a közösséget, amely egy idő után függetlenítette magát ettől a felülettől is – egy kisebb blogcsetepaté lezárásaként." - Erlauer Balázs tudósítása

Azt mondja a mikrofon fölötti narancssárga-fekete felirat, hogy ez itt slam poetry. Aki eddig még nem hallott volna erről (oké, korábban én, a szombat esti betévedő sem), a slam poetry olyan költészet, ami kicsit rap, kicsit próza, kicsit vers és kicsit utcanyelv, szleng és líra, de előadás mindenek felett: megnyilatkozni nem szerető alanyi költők, netán öblögetős színészi szavalatokat kedvelők mindenképp kerüljék. Akinek viszont vers és zene a vérkeringése része, őssejtje, szívdobbanása és mindene, annak itt a helye. – Laik Eszter tudósítása.

Tíz év után  a hétvégén újból Kolozsváron vendégszerepelt a budapesti Vígszínház. Eszenyi Enikő A gyönyörben nincs középút, Molnár Ferenc Játék a kastélyban, Bartis Attila Romlás és Fesztbaum Béla A léggömb elrepül darabok különböző műfajban, stílusban mutatták be a világhírű társulatot. - Varga Melinda írása

Szőcs Géza író a megnyitón arra hívta fel a figyelmet, hogy aki itt olyan választ keres, mitől költő a költő, csalódni fog, mert az megfoghatatlan. Faludy Györgyöt, az embert viszont jobban megismerhetjük. Hatalmas létteljesítménynek kell tekinteni az ő 96 évnyi, megpróbáltatásokban bővelkedő életének puszta végigélését is. Ha kísérletképpen több életerős fiatalt beállítanának egy-egy Faludy életszakasz megélésére, lehet, hogy kidőlnének. - Faludy György életút kiállítása a Petőfi Irodalmi Múzeumban

„Új tudás, műveltség mindenkinek” jelmondattal irodalmi, képzőművészeti, film és fotóművészeti műhelyek indultak útnak a Kárpát-medencében azzal a céllal, hogy a különböző magyar nyelvterületen élő alkotók jobban megismerhessék egymás tevékenységeit, művészeti termékeit. Ennek keretén belül a kárpátaljai Együtt folyóirat alkotói közössége mutatkozott be Kolozsvárt, április 22-én a Bulgakov kávéházban. – Varga Melinda beszámolója

Szőcs Géza egyszerre lokális és globális. Mintha a mikroszkóp lencséjén és egy műholdon keresztül egyszerre látnánk a szuverén költői világot. Nemzeti és egyetemes szempontokat egyaránt érvényesítve képes artikulálni az irodalmi műgondot és éteri erőt. A Nemzetközi Könyvfesztiválra megjelent a Nyestbeszéd és a Tasso Marchini és Dsida Jenő című köteteinek bemutatója is ezt a benyomást erősítette meg. A szombat délutáni eseményre sokan voltak kíváncsiak – szakma és olvasóközönség egyaránt. A körülményekről annyit, a szerzőnek és a moderátoroknak sokszor mintegy túl kellett kiabálnia a hangzavart. Hiszen a könyvfesztivál helyszíne olykor jobban emlékeztetett egy átszálló pályaudvar, egy pláza és egy vágóhíd keverékére, mint a könyv és az olvasás eszményének körére.  – Payer Imre beszámolója

    Igazak a nagy számok, a sok könyvkiadó, és igaz a rengeteg. Vajon a nagy sokaságban, miközben annyit nyerünk nem veszik valami el? Mindenesetre jó, hogy van Könyvfesztivál és Könyvhét, előbbi csak Budapest és a Világ, utóbbi csak Budapest és a Vidék. Minden szép, színes és szagos, nagy és hangos, szerencsére a Millenárisnak van valami igazán kellemes hangulata, amitől az ember szívesen megy ki, s örömmel tölti el ott az időt. A nagy nevek mellett (vagy mögött) pedig vannak igazán színes és rendkívül izgalmas könyvek is, tudósításunkban néhányra ezek közül is kitérünk. – Weiner Sennyey Tibor tudósítása és fotóriportja a XVII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválról és Payer Imre cikke Szőcs Géza könyvbemutatójáról    

 A Kalligram inkább gyűjtő, mint radikális folyóirat, s ez főleg két lényeges dolgon múlik: szemen és kézen: meglátni az erős egyéniségeket, és beemelni őket az élő irodalomba. Mert manapság irodalomtörténet és kritika egyaránt megjelenik a szépirodalom mellett; a szöveg és a reflexió elválaszthatatlan egymástól. Arra sem egyszerű válaszolni, hogy az egyaránt magyar és szlovák kötődésével mennyire közép-európai a Kalligram. Kissé talán idejétmúlt fogalom a közép-európaiság, jegyzi meg a főszerkesztő, hiszen ma már szinte senki nem kíváncsi egy szomszédos régió, például a Balkán kultúrájára.  Ma mi sem egy teljes irodalmat, hanem csak szerzőket akarunk megismerni.- Stenszky Cecília tudósítása  

„… valószínűleg egy nappal a leadási határidő előtt tért magához két nő és nem csekély üres üvegmennyiség között, másképp nem tudom megmagyarázni, honnan vette magának a „bátorságot” (szemtelenséget), hogy a közpénzekből fizetett éves ösztöndíjának beszámoló kiállítására ilyen penetránsan nulla munkát mutasson fel. A fiatalember úgy gondolta, hogy egy füzet kitépett lapjaira írt női nevek, némi firkálmány kíséretében a művészet tárgykörébe tartoznak. Igaza van, minden művészet. Maga a létezés. Ehhez a tudathoz azonban nem kell kiállításokra járni, tudjuk anélkül is, hogy valakinek évi egymillió forintot fizetne az állam ennek silányan kivitelezett bizonyításáért.” – Korányi Mátyás beszámolója

 
 
 
Rendkívüli Bretter György Irodalmi Kört tartottak a kolozsvári Bulgakov kávéházban, melynek vendége Szálinger Balázs József Attila-díjas költő, drámaíró volt, aki legújabb műveiből is bemutatott néhány szemelvényt. A meghívottat Orbán János Dénes kegyetlenül kifaggatta, ami a költő, a drámaíró mesterséget illeti, de az erdélyiség témáját sem hagyta érintetlenül. –  Varga Melinda beszámolója
 
 
 

• Mi köze van Faludynak egy kis székely helységhez?
•„90 éves volt, és jó magyar emberhez illően borozott”
•„Vigyázzatok erre a kicsi világotokra, mert csak ennyi maradt Magyarországból”
•Azt szeretik, ha saját szemükkel láthatják az alkotó embert
•Jól érezte magát az erdélyiek között
• Faludy György nem halt meg, és az irodalom szeretete sincs kiveszőben
– Varga Melinda beszámolója a gyergyóalfalvi Faludy-fesztiválról

A szöveg „szabad préda”, íróját ugyanakkor személyiségi jogok védik. De mi a helyzet azokkal az izgalmas szövegekkel, melyekben az író és a beszélő, élet és irodalom határai elmosódnak? Bán Zoltán András egyes írásaiban (pl. Apám volt című novella a Hölgyszonáta című regényben) a másik oldallal kokettál, tudhattuk meg Dunajcsik Mátyástól. A novella hőse ugyanis kísértetiesen emlékeztet Kertész Imre íróra.

"Irtózatos, borzalmatos, zákhányos egy hely ez az Erdély.
Ejszen az is biztos, hogy nem a jó Úristen kezenyoma van rajta. Félrenézhetett szegény teremtés közben, s Durumó íziben belepiszkolt a munkájába.
Micsoda, micsoda hely!
Zordon, hitvány, bűnnagy hegyekkel van teli, melyek oly meredekek, hogy a juhokat kötélen kell leereszteni legelni a hegyoldalon." – Az E-MIL aradi és temesvári estjéről beszámolót olvashatnak Jámbor Gyula és Pataki Zoltán tollából, de izelítővel is szolgálunk Márkus András, Muszka Sándor, Orbán János Dénes és Szálinger Balázs elhangzott verseiből és humosros írásaiból.

   „Egész úton gondolkodtam Krusovszky Dénes új kötetének címén. Elromlani milyen - hogyan fejezném be ezt a mondatot? Mindenképpen egy tulajdonság – a romlásé – kívánkozik ide. Elromlani rettenetes, rossz, végzetes, szörnyű, kegyetlen. Vagy éppen szép is lehet? Talán egyenlőségjel kellene: elromlani nem más, mint elpusztulni, megsemmisülni és megöregedni. A vita már itt elkezdődik bennem.” – Fekete Ilona tudósítása  

Minden közösségnek vannak olyan tagjai, akik mellett nem lehet csak úgy közömbösen elmenni. Marczinka Csaba egyedülálló egyénisége mindenkire hat. Lehet meghökkenni egyedi gondolatmenetén, csodálkozni különleges versein, lehet kedvelni, kerülni, leszólni, törekedni a megértésére, csak egyet nem lehet: figyelmen kívül hagyni, vagy egy vállrándítással elmenni mellette. – Csepcsányi Éva helyszíni tudósítása.

   A mögöttem álló is bladimérizik, a hátunk egyre jobban összeszorul, ahogy nő a tömeg. Véletlen, vagy mégsem? A hátával simogatja a hátamat. Aztán a kezével is. Hátranyúlok, az ujjaink összekulcsolódnak, igyekszünk felmérni egymás testét, háta rugalmas, feneke izmos. A cipőből kihúzom a ballábam, töri a sarkamat, a lábszárát simogatom a talpammal. Szövetnadrágban van, üzletember, nem farmeros turista. Tartja a játékszabályokat, ő se néz hátra, nem tudja, ki lehetek, később az ágyban kérdezi meg, where are you from. – Hegedűs Ágota beszámolója.