Nem te? De hisz még a boa is ott van az úton, amit kiraktál utána. Úgyhogy ne emberkeggyé velem, mert bevitetlek a fakabáttal. Csak fölhívom a fiamat, a főkapitányt osztán már benn is ülsz a sitkón welnessezni.

Az egyik ház előtt a szakember sokáig bámulta a halmot, végül kiemelt egy hatvan centis piszkosszürke gömböt.
De nem tudta eldönteni, hogy vihető vagy sem, így az úrhoz fordult, aki épp kilépett a házból.

Huszonöt évvel később, éjjel egykor sütöttem el az ominózus mondatot, Tallinban. Az észt kutatóintézet belvárosi klubjából hazatérve – ahol tudományos turizmus keretében, príma kis szaunában, majd sörözéssel múlattuk az időt – üresen találtuk az olimpiai faluból visszamaradt szállás portásfülkéjét.

Mindössze hét hónap telt el, és kiderült, Ilike betegsége a végső stádiumba jutott.
Hát vak voltam én, hogy semmit sem vettem észre?

Egész belseje megremegett, amint szemeit az újság hasábjain végigfuttatta. Borostás állát vakargatva pásztázta a színes címsorokat. A betűk soha nem fedték fel előtte titkukat.

Talán el is szundított, mert egyre könnyebbnek érezte magát. Azt álmodta, hogy a hold sugarai behatoltak a bőrébe és szétáramlottak a véredényeiben.

Ahogy ott állt az esőben, egyszerre összecsapta tenyereit, és teste mozgásba lendült. Csípőjével lágy köröket írt le és érzékien csavargatta csuklóit.

Kinyitom az újságot. Olvasom, de nem értem a szavakat. A gazdasági mellékletet összegyűröm, nagyon gyenge lábakon állok, ezt is nem hagyom belémpofázni.

Felül az ágyban. Úgy fest, mint egy játék baba, az óriás ágy közepén. A mellette érintetlenül hagyott  párnát lassan az ölébe húzza, és szorítja, mintha  fájna valamije.

Anya, kiderült, hogy a tankör társaim dolgoznak iskola mellett. Mi lenne, ha esetleg én is mennék?
– Jó ötlet, legalább lenne egy kis plusz pénzed. Hogyan szerezték a munkát?

Máskor is velük vagyok. Amikor megkérdezik: „Vajon mit tennél a helyemben?”, vagy: „Mit csináljak?”, megpróbálok éjjel, álmukban válaszolni, segíteni nekik.

A tárgyalóterem kapujához a vádlott már a rendőrségi szabályzat mentén jutott. Azon a napon a reggelihez ugyanis nem csupán bögrét, hanem egy kirendelt ügyvédet is kapott.

– Igen. Azonnali hatállyal. A szüleik már lemondtak róluk a szülőszobán.

A főnök ellilult fejjel magyarázta a hivatali szabályzatot, és majdnem, hogy durván,  kitessékelte a doktort. - Majd megmutatom én ezeknek, hogy mi a rend! - kiabálta magából kikelve.

A fiú néhány tempót csinált, majd hanyatt feküdt a vízen. Lassan átért a szemben lévő partra, majd…

Azért talán szigetelni kéne, ki-be jár a hideg… A jegyzetei lassan összefolytak a szeme előtt és észrevétlen elaludt, ráborulva a fejléces papírokra.

–    Piára kell, de én tőlem itt helyben megdögölhetsz!– a lámpa zöldre váltott, beletaposott a gázba. A hajléktalan sántikálva húzódott ki a villanyoszlophoz.

A nagyon csúnya férfi nem adta fel könnyen, harmadszorra is magához húzta a nagyon csúnya nő kezét. A  nő, először nagyon csúnyán nézett, majd kicsit enyhültek arcvonásai. A  nagyon csúnya férfi szájához emelte a nagyon csúnya nő egyik kezét és apró csókot lehelt rá.

Talán Kirkére, talán arra, hogy az Odüsszeiát zengjék a vályúban kutató fejek?
 Csak sokára sikerült továbbindulniuk. Már nem volt múlt, jelen, sem jövő.

Olyan ez, mint egy szertartás, éppen ezért lassan, a cselekvés fennkölt mivoltának betartásával kell végezni.