Figyeltem az arcát, semmi se rezdült. Engem észrevettél? Ott állok mellette a góllövő cipőkkel. Fent jártam Puskásnál, ajándékot küldött a magyar gyerekeknek!

Békaágy

Megint drogoztatok, kérdeztem Saroltát, aki két és fél centivel a valóság fölött próbálta szárnyait, miközben szemhéját festette. Szokásához híven rántott keskeny vállán s rátett nyolc oktávval: ha látod, mit csináltunk, miért kell kérdezni? Akár egy körhinta, élénken perdültem, kerestem Brigittát. Cserélj szemüveget, ha nem látod, hol fekszik! Messi, az argentin, válaszolt már nektek? Kussoljál, lódoktor, nem vetted még észre, hogy késésben vagyok?
Miután széles mozdulattal rám csapta az ajtót, Brigi mellé ültem. Vártam, hogy mozduljon, múljon a sokkhatás. A békaágy elnémult (ha többen hancúroztunk rajta, brekegett, vihogott), kerestem a kezét, hogy a legújabb gyógymódot kipróbáljam rajta. Szoptam a kisujját, a középsőt morzsoltam, közben átszellemült hangon súgtam a fülébe: lazítsd el magadat, lélegezz mélyeket, számoljál hatszázig, nyúlj a diplomáért, már készíti a rektor.
Mivel nem válaszolt, intenzíven kezdtem puszilni a szemét. Reméltem, a tudat alattija még szuperál valahogy. Vártam, hogy kérdezze: te énekelsz, Freud? Miért tettél megint a képzelet szárnyára? Még most se bírod hinni, hogy mióta elköltöztél tőlünk, tele lett a tüdőm széndioxid gázzal?
Lestem babaarcát. Vártam, hogy jöjjenek színes manócskái. A poszteredet nézed, kérdeztem csendesen, szuggerálod megint az argentin focistát? Figyeltem az arcát, semmi se rezdült. Engem észrevettél? Ott állok mellette a góllövő cipőkkel. Fent jártam Puskásnál, ajándékot küldött a magyar gyerekeknek!
Dörgöltem a kezem a hatás reményében. Mivel nem akart mozdulni, szédelegni kezdtem. Nem tudtam, mit tegyek, kezdjek új módszerbe? Nem hagytál rá időt, párducként ugrottál, levittél a földre. – Köszönöm, Lionel, hogy felugrottál hozzám! Hoztál kamerát is? Ha jó lesz a figurám, felteszel a netre?