Másnap, egy alkalmasnak vélt pillanatban kilépett a tömegből, és fennhangon beszélni kezdett. – Nagy ugrás egy embernek, de lépés-e egyáltalán az emberiségnek?

A hajszálerek pattanásig feszültek. A semmi lábában gyökerezett a szívük.
Nem tudták, a kocsirengeteg mikor kígyózik tovább.

  Kissé megnyugszom. Csurom vizes vagyok. Pihenésre vágyom. Lecsukom a szemem s csak a tanácsokat adó nő szavai zavarnak.
Ki kell bírjam, bíztatom magam.

Lehajtott fejjel járt, mindig a lába elé nézett. Így kapaszkodott. Eközben a vágy ott ficánkolt elméje rejtett zugaiban, és megborzongott, amikor ráköszönt, fura köszönéssel: „Mi lenne, ha…”.

Mintha mindig szemmel tartott volna. Nem szeretett engem. Az én testem puha, meleg volt, erek bíbor hálójának millióival, az övé   kemény, hideg és súlytalan.

Iszonyú lökés repítette ki a székből, a szivar a torkára szaladt, és alighanem a levegő is meghasadt a Titanic halálsikolyától.

Megijedtem  és nagyon féltem. Torkom szakadtából sírni kezdtem. Anyám magához ölelt és csak ismételgette : ne sírj,nincsen semmi baj, ne sírj, imádkozzunk, meglátod megsegít a Jóisten.

A nagyvárosi reggelekről mindig a Körúti hajnal első pár sora ugrott be neki: „Vak volt a hajnal, szennyes, szürke. Még üveges szemmel aludtak a boltok…” és mindig megállapította, hogy tényleg ilyenek és hogy hiába, Tóth Árpád egy zseni.

Fel akart állni, hogy törjön pár szálat. Majd az ágya mellé rakja egy vázába, így tán könnyebben fog elaludni az első nap a pesti lakás nyolcadik emeletén.

De tudunk egyetlen emberről, egyetlenegyről a négy evangéliumból, akinek nem ígérete, hanem immár bizonyossága van. Ő, a Hírtelen Kiválasztott, a Szerencse Lovagja.

Igen rövid mese

– Semmi gond! – kiáltott le a kötéltáncos a lánykának. – Ezt most védőháló nélkül csinálom. Előbb-utóbb valamelyikünk bedől!

Ezen elmélkedést megszakítva veszek egy újságot, és leülök egy asztalhoz. És máris siet felém a jól ismert pincérnő Rozi. Köszönöm jól vagyok, és kérek egy kávét sok tejjel, cukorral.

A kert rendbetétele volt feladatom, elvégeztem, s nem azért, hogy sebeket mutogassak, ízléstelenül. Gyökértelen lettem s nem jókedvemben. Ne várják hát el, hogy elismerésük okán, hálából, még a lábukhoz is omoljak.

Kibújt az ágyból és lassú léptekkel indult a szoba másik sarka felé. Nagyon figyelt zajt ne csapjon. Kitapogatta a kisasztalt, megkerülte a szobabiciklit. A franciaágy mellé érve megcsúszott.

Rendkívül plasztikus, ám betegesen sápadt arcát külső fényforrás világítja meg, hófehér körgallérja a sötétruhás test körvonalaiba hasít.

Anyám is elment, csendben elaludt...
Hát megyek én is, de hová?

Ezután csak szelídítve, sültekbe spékelve eszem! A csípős feketeretket elhagyom, és átállok a jégcsap- és sörretekre.

Mirci néni földhöz vágja a rádiót, hogy a kurva életbe, ez azért már mégiscsak sok! Némi megkönnyebbülést érez a padlón heverő műanyag darabkáktól, hisz jól tudja, a férje mennyire szerette.

Már a zebra felénél jár, amikor nagy lökést érez! Majdnem elesik, amint egy autó erősen megdobja. De talpon marad. Az autó egy pillanatra megáll, majd elhajt.

Úgy vonz mégis, mint a tűz fénye a lepkét, ha megpörkölődik is a szárnya, mégis odarepül.