Valahol egy betonvirág összetört.
Betonszívekben betonérzés lakik,
s a szemetes városokban lüktet a nyár.

Jelige: Tintatenger

A XXI. századi nyár

Forró az aszfalt. A levegő éget
most, mikor végre már újra int a nyár,
s a falon a tavasztól fosztott naptár
lóg némán. A dübögő, meleg élet

az emberekre száll. Szívja a fényt mind.
Felhevült a hatalmas betondzsungel,
s élnünk kell ezzel a szomorú léttel,
hogy reng a forró fal, s nincs természet kint.

Valahol egy betonvirág összetört.
Betonszívekben betonérzés lakik,
s a szemetes városokban lüktet a nyár.

A festett szemektől, hajaktól hőkölt
vissza a Nap, de ez nagyon késő már,
s az ódon emlékekre por rakódik.
 

A zongora hangjai

-Az életben mindig történnek tragédiák
s így az ember lehajtott fejjel megy tovább.
Mert nem érti mi történt s nem érti miért
s te elmondanád, de a te szavad kevés.

De itt van a művészet, azért, hogy adjon,
leülök s a zongorát lassan felnyitom.
Mintha félne, kezem alig érinti meg,
mégis egy sóhajjá válik a nagy tömeg.

A hangok színeket festenek, miket lát
mindenki. És te csak játszd, játszd már tovább!
Mindkét kezed végighúzod, hát csak játssz,
csak üsd, verd el vadul az öreg zongorát!

A zongora mesél, mi megtörténhetett,
te nem tudnád így mondani a történetet.
Most csak ő mesél, most nem te szégyenkezel,
csak játssz, lehet holnap már nem létezel!

-Az életben mindig történnek tragédiák,
a zongora hangjait hallja a sokaság,
kicsit egybeolvad vele s Égbe kiált,
de már érti miért történt s úgy megy  tovább...