-
Irodalmi Jelen
Dr. Vajda Sándor: Kazinczy Ferenc születésének 250. évfordulója – Nyelvében él a nemzet
A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság, Érsemjén Község Önkormányzata tudományos emlékülést rendezett Kazinczy Ferenc születésének 250. évfordulója alkalmából. (Kazinczy 1759. október 27-én született Érsemjénben – szerk. megj.) Gellért Gyula, az Érmelléki Egyházmegye esperesének igehirdetése után Balázsi József polgármester és Dukrét Géza, a PBMET elnöke üdvözölték a több mint százötven résztvevőt, akiknek mintegy negyede az anyaországból érkezett. A rendezvényen hét közlemény hangzott el a nyelvművelő, költő-író életéről és munkásságáról.
-
Irodalmi Jelen
Szoborroncsok tutajon – Ki tud róluk?
A kolozsvári Sétatér szökőkútjának egykori szobrait – szoborroncsait – örökítette meg Bolygó Márton kamerája ezév áprilisának elején. Azóta már arról a saroktelekről is eltűntek – mintha csak átkeltek volna azon a tutaj-szerű alkotmányon valamilyen másik térbe... Reméljük, csak egy restauráló műhelybe, ahol majd helyreállítják a kentaurokat és a többieket úgy, ahogyan Tessitori kőfaragó úr (nem mellesleg: Tessitori Nóra színésznő édesapja) elképzelte és megfaragta őket több mint egy évszázaddal ezelőtt.
-
Irodalmi Jelen
Kincses Gyula – a lokálpatrióta
Pocsaji vonatkozásban szintén nem egy írás jelzi a még mai napig tartó haza- illetve hovatartozását: Pocsaj község életéből c. könyv (2003); Felejtődő szavak, régies kifejezések Pocsajból (2003, 2004). Több tanulmánya dolgozza fel a pocsaji görögkatolikus és a zsidó iskola történetét. A község iránt érzett kötődését még tovább fokozta az az elismerés, hogy 2004-ben Pocsaj Nagyközség Díszpolgárává választották.
-
Irodalmi Jelen
Kaspóparadicsom Debrecenben
Debrecenben a Csapó utcán új sétálószakaszt alakítottak ki, térszerűen. A régi, elöregedett és beteg fákat ki kellett vágni, újakat pedig nyár közepén, 35 fokos melegben nem lehet telepíteni. A Modem igazgatójának, Gulyás Gábornak az ötlete volt, hogy a teret művészek által megfestett kaspókba ültetett cserjék díszítsék. A városvezetés partner volt a projektben.
-
Irodalmi Jelen
Jókai Anna Beregszászban
Jókai Anna szerint az az igazi értelmiségi, aki alkot, aki élete során tevékenykedik, és úgy távozik az örökkévalóságba, hogy hagy maga után valamit, értelmével és szívével megpróbál fejleszteni, a jobbító szándék vezérli, nem dől be a hazugságoknak. Az igaz szívű értelmiséginek fel kell ismerni, mikor szóljon és mi mellett, mert Babits Mihály sorait idézve „Vétkesek közt cinkos, aki néma”. Ha szól, szavában súly legyen s erő.
-
Irodalmi Jelen
Cumulus mediocris
A középkori hagyomány-értelemben létrejött mester, a mai fogalmaink szerinti kismester tehát Felhősi István, aki a saját mikrokozmoszán belül univerzumot képes alkotni, s ráadásul ennek az értőit, befogadóit is meg tudja szólítani. E rangos kismesterséget pedig tematikailag, munkamódszerében, életvezetésben kiteljesíti.
-
Irodalmi Jelen
Pénzért árult sors
Ladányi Mihály is lekéste a vonatot. Ezzel elkezdődött egy kétéves szerelmi kapcsolat. Eszter sokáig nem árulta el, hogy már jelentek meg versei, mert Miska úgy tartotta, hogy volt olyan költőnő, aki bebaszta magát a magyar irodalomba. Személyes irodalmi kapcsolata volt Tandori Dezsővel, Kukorelly Endrével, Bíró Józseffel, Ágh Istvánnal, Szőcs Gézával, Alexa Károllyal, Csoóri Sándorral, Csalog Zsolttal, Turczi Istvánnal, Petőcz Andrással, Körmendi Lajossal, Ratkó Józseffel, Szenti Ernővel, Garai Gáborral.
-
Irodalmi Jelen
"Miért nem tesz az Isten most csodát?" - Fotóriport tudósítónktól a Tokaji Írótáborról
A Tokaji Írótáborról lapunk közölte Sáray Ákos, a tábor hivatalos fényképészének fotóriportját is, s most közzétesszük a tudósítónk által készített képeket is, melyek inkább az egyes írókra koncentrálnak, s talán közvetlenebbek is. A képek alatt készítőjüknek rövid jegyzeteit olvashatják.
-
Irodalmi Jelen
Tokaji Írótábor - Nyilas Atilla és Turczi István hangosversei - Sáray Ákos és tudósítónk fotóriportjával - WST jegyzete
Harminchetedik alkalommal rendezték meg idén a tokaji írótábort, melynek címe "Élő nyelv, élő irodalom – Hagyomány és kihívások" volt. Sáray Ákos fotóriportját közöljük, továbbá meghallgathatja Nyilas Atilla és Turczi István három-három versét a szerzők előadásában, melyeket a helyszínen rögzítettünk. Végül pedig szerkesztőnk, Weiner Sennyey Tibor jegyzetét olvashatja. Továbbá most közzétesszük a tudósítónk által készített képeket is, melyek részben inkább az egyes írókra koncentrálnak, s talán közvetlenebbek is.
-
Irodalmi Jelen
"…Mert kezdet nincs, csak folytatás van”
A zsűri tagjai között pedig nem akárkiket, de szűkebb pátriánk legjelesebb költőit, íróit, magyartanárait köszönthettük, köztük Weinrauch Katalin költőt, gyermekírót, a magyar kultúra lovagját, Gulácsy Évát, a Munkácsi Szent István Líceum magyartanárát, Kovács Tündét, az Ungvári Pedegógus-továbbképző Intézet beregszászi fiókintézetének munkatársát.
-
Irodalmi Jelen
A Fáklya bizonyított
Május 11-én a fiatalok irodalmi foglalkozásukat a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán tartották, ahol a 3. szinti olvasóteremben ismerkedtek meg az Agria, a Partium és az Együtt irodalmi, kulturális és művészeti folyóiratok tartalmával, nyertek betekintést a rangos folyóiratok szerkesztőinek és szerzőinek életébe.
-
Irodalmi Jelen
Tamás – Kertész Dániel írása és beszélgetése Cseh Tamással
Van úgy, hogy az ember minduntalan forgat egy gondolatot: találkozni, beszélgetni a régi ismerőssel... Elodázza, hisz’ ráér még, ő meg úgysem (persze dehogyis nem)…, viszont ki tudja… Így megy ez, aztán meg semmi.
-
Irodalmi Jelen
A pulai harangszó - Emlékezés Cseh Tamásra
"A koncert végén, a szűnni nem akaró tapsban egy női hang a Bárkarét fölött minden más hangot elnyomott: "Szeretünk Tamás!". Tamás, aki láthatóan elérzékenyült, lejött a színpadról, a fűben ülő sorok elé, s onnan, hangosítás nélkül kiáltotta világgá: "Én is szeretlek titeket!". Arcát a kapolcsi naplemente ezer színe ragyogta be."Petró János írása"Van úgy, hogy az ember minduntalan forgat egy gondolatot: találkozni, beszélgetni a régi ismerőssel... Elodázza, hisz’ ráér még, ő meg úgysem (persze dehogyis nem)…, viszont ki tudja… Így megy ez, aztán meg semmi."Kertész Dániel írása és beszélgetése Cseh Tamással
-
Irodalmi Jelen
JUNIOR PARNASSZUS
Azt már most tudom, hogy nagyon fog hiányozni ez a jó csapat, Alma, Ágota, Anna, Gigi, István, Kriszta, Marcsi, Oleg, az izgalmas feladatok, a felolvasások, a jótanácsok és hasznos kritikák, maga a kreatív írás. Jó lenne folytatni, István néha megfogná a kezünket és ráléphetnénk a Parnasszusra vezető első lépcsőfokra. (István most azt mondaná, itt rossz a szöveg, felmentünk az égbe. Most az egyszer valóban azt szeretnénk.)
-
Irodalmi Jelen
Csak egy kék borítót láttam belőled...
„A bárányfelhőket számoltam, amint belém hatolt. Éreztem, nincs elég ereje ahhoz, hogy kielégítsen, de nem akartam megbántani. Kurvának tekint, tudom. Minden nőt annak tart, aki örömet akar szerezni neki, mert a gyakorlatban nem ismeri az önzetlenség fogalmát. Azt hiszem, hogy szeretem, igen, de ez a valójában nem is létező vonzalom nem tud túllépni a fizikai korlátokon. Talán, ha közel engedett volna a szívéhez, most undorodnék tőle. Tisztán látnám, amitől most még csak félek: egy despota állat, aki az anyja után nyüszít, életfogytiglan, amíg csak fel nem ébred. A vaginám aligha nyithatja fel a szemét.”
-
Irodalmi Jelen
„A jövő előttünk romokban hever…”
Húsz perc késés után otthagyni készültem a Prae lapszámbemutatóját – hiába ígértek Marnó Jánost és beszélgetést az X generációról –, ám ekkor a TreffOrt Kert léhűtői közt terminátorként megjelent a már számtalan irodalmi klubot, túrát, tábort szervezett Bacsó Péter. A haldokló nap fényében beszélgetve könnyebb volt kivárni, míg az Y generációhoz tartozó fiatalurak felfáradtak végre a pódiumra, hogy Couplandet és Ellist magasztalják.
-
Irodalmi Jelen
Szálkák a színpad alól 2009/3. – Kritikus tudósítások a 19. szegedi Thealterről
Kisiklott tanár-diák kapcsolat, felszabadítható düh, szemhéjból vérző pop-előadás és homokos-vizes strand frusztrált fürdőzőkkel a 19. szegedi Thealter előadásain. – A tudósítássorozat záró része.
-
Irodalmi Jelen
METANOIA - Egy előadás három, különböző szemszögből
"Az előadás kapcsán veszélyesen könnyű társadalomkritikára hivatkozni, főképp azért, mert nyilván az. Előkerülnek viszont olyan sejtések – különösen a civilizáció alternatíváinak vázolása során –, amelyek túlmutatnak a homogén szemléleten."Molnár H. Magor "Az avantgárd kora lejárt, és bár a posztmodernben a művész mindent megtehet anélkül, hogy közönség nélkül maradjon, gondolnia kell arra is, hogy valamiből megéljen."Szekeres Nikoletta Vajon van-e jogunk megmondani azt, amit tényleg gondolunk? Van-e gondolat szabadság? Vagy ha kimondjuk visszafelé a dolgokat az már nem kóser? Csak a színház provokálhat? A néző nem? Hol a határ itt? A bot eltörésében az egész törzs érintett. „A pácban mindenki benne van”.Weiner Sennyey Tibor
-
Irodalmi Jelen
Szekeres Nikoletta: Az avantgarde kora lejárt!
A szegedi Grand Caféban július 24-én, 25-én és 26-án éjféltől a Kispendrajv, avagy a szegedi panyiga (+ egy fókavadász-imitátor) című Metanoia Artopédia-előadást lehetett megnézni. Megnézni. Végignézni. Végigülni. Mást nem.
-
Irodalmi Jelen
Kispendrájv, avagy a szegedi panyiga (+ egy fókavadász-imitátor) a szegedi Grand Caféban - Molnár H. Magor írása
Az előadás negyed órával később kezdődik, és ezt akár a performance részeként is el lehetne könyvelni, ha a beszámoló majd’ minden attitűdöt értelmes és korrekt jelentéssel szeretne felruházni; és mivel a beszámoló majd’ minden attitűdöt értelmes és korrekt jelentéssel szeretne felruházni, megállapítja, amit egy ilyen helyzetben a tévedés minimális kockázatával meg lehet állapítani: valami késik.