Czakó Gábor diszkréten az Antikrisztus megnyilvánulásának titulálta a melegfelvonulást. Döbrentei Kornél az ősbűnt Ádám és Évaként eltörlő szent családnak nevezte a Püski-házaspárt, szaggatott szózatában felordítva az olyan szavaknál, mint vadkapitalizmus, nemzeti erő, szellemi megmaradás. Ódák rebbentek a magyar nyelvről, émelyítő önáltatások. Ünnepeljük a magyar nyelvet és a magyar könyvet, igen! Ne csak az ünnepi könyvhéten, legyen bevétele a Budavári Önkormányzatnak is! De ne a nemzetféltő és nyelvmagasztaló szólamok szajkózásával.

Képriport A Magyar Nyelv és a Magyar Könyv Ünnepéről

 

Gyönyörű székelykapun át lehetett bejutni a pavilonok közé a Szentháromság téren, kora délutáni érkeztemkor néhány tucat néző figyelte, ahogy Kalász Márton A nyelv bűvöletében című versét olvasta a Magyar Kultúra Alapítvány székháza előtt. „Habeant sua fata lingvae, a nyelveknek is megvan a maga sorsa” – bölcselkedett a beszélgetéseket vezető Nyakas Szilárd. Ezután próbálta rávenni a 75 éves költőt, hogy a (német) kisebbségi létet ismervén, fogalmazza meg a bukovinai székelyek és a budapesti lakosok által beszélt nyelv lelkisége közti különbséget.

 

 

Menekülőre fogtam volna, de Ferdinandy György izgalmas életútját mindig szívesen hallgatom. Az általa „egyszemélyes szociográfiából készült dokumentumregényként” meghatározott Az amerikai menekültről elmondta, provokatív címválasztása arra utal: az „Amerikai Népköztársaságból” kevesen menekülnek ide, pedig lenne sok tanulnivalójuk. De nem beszélnek nyelveket. Nekünk, magyaroknak, nincs mit tanulni Amerikától, bármennyien mondják, közölte. Bevallva, hogy ő Párizsban megtanult franciául írni, Dél-Amerikában pedig spanyolul, de végig magyar tudott maradni, mert rájött, hogy az ő eszköze a magyar nyelv. „Egy panegyricus, egy óda hangzott el a magyar nyelvhez. Tapsoljuk meg bátran!” – vezényelte a közönséget Nyakas. Hát még ha most is elmesélte volna Ferdinandy, hogyan tartott magyar nyelven egyetemi órát Puerto Ricóban, s szavalt magyar költeményeket, felfedezvén a szabályzatban, hogy az angolon kívül más nyelv használata is engedélyezett az oktatóknak.

 

 

 

Alexa Károly nem jelent meg a beígért időpontban. Nagyjából miatta mentem fel Pestre. Elfelejtkezett a meghívásról a Cz. Simon Kiadó eladója szerint. Így jutott időm alaposabban megnézni a pavilonoknak "az összmagyarság kulturális sokszínűségét tükröző" kínálatát. Annyira sablonos volt minden, hogy a Szkíta Szarvas Kiadót már le sem lefotóztam. Magyar lovasok vágtattak egyenes, magyar gerinccel. Magyar népmesékből magyar anyák magyarázhatták a magyar nyelv szépségét az új, magyar jövő fülébe. 

 

 

Az Antikrisztus és mi című könyvének bemutatóját Czakó Gábor megfellebbezhetetlennek szánt kinyilatkoztatással kezdte:

 

 

 

„Ezekben a pillanatokban egy felvonulás zajlik a másik oldalon. A semminek, a gonosznak a megnyilvánulása.” (Gyér taps a gyér közönségből.) Bezzeg a magyar nyelvben megőrződött pithagóreus matematikai nyomait „nyelvrégészként” neki kellett felfedeznie! „Nem vagyok nyelvész, hanem íróként vizsgálom a nyelvet, ezért kitaláltam egy olyat, hogy nyelvrégészet” – próbálta elegánsan megfogalmazni azt, hogy nem végzett magyar szakot, és bármely nyelvész sírva fakadna a mondandójától. De a szakemberek úgyis a hatalom kiszolgálói, mint kifejtette. Hunfalvyzmus, eltitkolt ujgur testvériség, szógyökhangsúly, felragyogó szakrális hierarchia, Magyarország a pántlika rajta. El innen a francba!

 

 

Japán turisták fotóztak szorgalmasan egy házaspárt a Mátyás-templom előtt. (Egy napfényes délutánt minek esküvővel elrontani?) Lélekben én is japán turista vagyok.

 

 

Püski Sándor egy hónapja hunyt el 97 évesen, rá emlékezni érkezett Kiszely István, aki New York-i találkozásaikat idézte fel, hogyan teremtettek ott szellemi közösséget Ilus néniék, majd Medvigy Endre beszélt a hetvenéves kiadó történetének főbb állomásairól.

 

 

Megpróbáltam kitalálni, részeg volt-e Döbrentei Kornél, vagy a nyomaték kedvéért ordított hangosabban egy-egy szót összefüggéstelenségében is gyönyörű beszédében. Sajnos írásban lehetetlen visszaadni ünnepi szózatát (a röhögéstől nehéz gépelni), tessék felvenni a kerületi televízióból! Egy szebb jövőben tanítani fogják. Ízelítőül: „Két alapdolgot jegyezzen meg mindenki! Az egyik, amikor Petőfi azt mondta, hogy a nép legyen benne a magyar politikában… Püskiék azt akarták, hogy benne legyen a nép. Elérték azt, amit Kossuth tervezett, hogy a magyar névnek meglegyen az ereje, történelmi mögöttese, ami lett.” Kell ennél több? Lehetett még fokozni.

 

 

Kocsis István a könyvkiadók közt trónus nélküli szakrális fejedelemnek nevezte többször Püski Sándort – mint a kilencvenedik szülinapjára írt köszöntőjében –, aki halálával elfoglalta az őt megillető trónust. Püski István elfúló hangon köszönte meg a méltatásokat, s elmondta, hogy édesapja a halála előtt három nappal megígértette az unokáival, hogy folytatni fogják munkáját.

Kincsre bukkanni a könyvek közt nehezebb volt, sajnos, mint a gyerekeknek a sárba rejtett gyöngyöket megtalálni. Egyik anyuka buzgón kiabált csemetéivel, hogy hagyjanak másoknak is, de nem volt igazán kedvem sarat dagasztani. Egyre lehangoltabb lettem a nívótlanságtól, ám ekkor muravidéki szerzők kezdtek gyönyörűen felolvasni.

 

 

A kerület testvérvárosából, a szlovéniai Lendváról érkezett Zágorec Csuka Judit meghatóan beszélt identitásról és a transzszilvanizmushoz hasonló „muravidékizmusról”, majd felolvasta a nagyapjának ajánlott, Családi album című versét. Tiszta hang, tiszta forrásból. „Voltatok valakik, aztán jöttek az akárkik” – visszhangozta belőle Nyakas. „Ez szinte szentírásszerűen, lapidárisan kifejezett mély igazság, nem is kell magyarázni” – tódította a száját befogni képtelenül.  Bence Lajos recesszió helyett a kedélyrecesszió veszélyére figyelmeztetett, hogy lehajtott fejjel járnak az emberek, náluk is, de az írott szóval tenni lehet a megmaradásért.

 

 

Ha nem lett volna ennyire behízelgő, tudálékos és egyfolytában patetikus a beszélgetések moderátora, és a megélhetési nacionalista írók sem ezer fokon lángolnak folyamatosan, szimpatikus rendezvény lett volna a hétvégi. Sőt sokaknak bizonyára az is volt. Csak én jártam rosszkor rossz helyen. Ünnepeljük a magyar nyelvet és a magyar könyvet, igen! De ne a nemzetféltő és nyelvmagasztaló szólamok kritikátlan szajkózásával!

Kép és szöveg: Klein László

 

Kapcsolódó:
Nagy Gáspár: Mintha csak egy régi versben: http://www.nagygaspar.hu/index.php/verseskotet/vers/17/735