Tánczos Krisztina tanár és Debreceni Vanda gimnazista diák beszámolója egy különleges könyvbemutatóról

Szabolcs Vezér Gimnázium, Pusztaszabolcs
2490 Mátyás k. u. 16-20.

Gubicza Tibor: Csak egy vagyok…

A tanár szemével:

 A Községtörténeti füzetek utolsó kötetének bemutatójára készültünk (hiszen Pusztaszabolcs megkapta a városi rangot, így a sorozat más címen fog folytatódni) 2009. május 24-én.
Egyik kedves diákomat kértem fel arra, hogy versével örvendeztesse meg a könyv szerzőjét, mindannyiunk Tibi bácsiját, akiről én már korábban tanulmányt-visszaemlékezést írtam mint úttörővezetőről, diákkorom meghatározó tanár személyiségéről.
 Pedagógus, tanító, polgármester, országgyűlési képviselő – ezek az életút főbb állomásai.
Egykori úttörői választó állampolgárokká nőttek, miközben az idő – szorosan magához ölelve őt – elsietett.
Teljes és értékes élet áll mögötte, melyet a Fejér Megyei Közgyűlési és a Magyar Parlament képviselői feladatai koronáztak meg – természetesen az oktatás és a kultúra területén.
Miért szeretném, hogy könyvét, s általa életét-tevékenységét mások is megismerjék? Erre a választ egy ókori bölcselő szavaival adnám meg:
 „Ne feledkezz meg arról, hogy csak az istenek halhatatlanok, ezért ha szeretsz valakit, a tudomására kell hoznod, s ha nagyra tartasz valamit, meg kell becsülnöd.”
 A szeretet és a megbecsülés jegyében nyújtom át ezt az élménybeszámolót, hogy olvasóim lássák: vannak közöttünk olyan emberek, akik tehetségüket mindannyiunk javára kamatoztatják.
 Tehetség, amit megfeszített munkával népszerűsíthetünk!
 Tehetség, akiről elmondhatjuk: Légy fül, ha hallani kell, légy kéz, ha tenni kell, s légy gondolat, ha beszélni kell!
 Aki újat tud teremteni, közösséget tud formálni, értéket tud átadni…
„Aki nem tud hinni, vár. Aki hisz valamiben, az indul.”
 A könyvbemutatón mindannyian éreztük, mikor hallottuk Őt: ha tudunk hinni valami nemes eszmében, akkor ez a bizalom sodor bennünket magával, s eredményeként érték képződik.
Pusztaszabolcson megteremtette az 1960-as években az országjárás kultuszát. Nemzedékek váltak ország - és világjáró felnőtté az ő hatására.
Könyvében megemlékezik erről az időszakról is, amikor a Vértes országos vándortábor útvonalfelelőseként több ezer diák számára lehetővé tette, hogy megismerhessük, átélhessük
a kirándulás minden izgalmát.
No és azok az anekdoták… Egy órán keresztül hallgathattuk a régi történeteket, a könnyes-mosolygós emlékeket, melyekkel pillanatok alatt felidéződött gyermekkorunk…
Tibi bácsi könyve több mint egy ember életének foglalata…
Benne rejlik a mi / negyvenévesek/ nemzedékünk minden szépséges-emlékezetes történése, az együttlét öröme.
Miközben mesélt, én csillogó szemét néztem, s A. Arrien szavai jutottak eszembe , aki a vadludak repülését tanulmányozva a következőkre hívta fel a figyelmet:
„A „V” alakban való repülés az egyedül való repüléshez képest a csapat repülési kapacitását 71%-kal növeli. Ugyanis minden egyes madár szárnycsapása a következő madár számára olyan légmozgást teremt, amely emelő hatású…”
Tanulságként leszűrhető, hogy azok az emberek, akik egy irányba haladnak és az együttlét érzését osztják meg egymással, gyorsabban és könnyebben jutnak el céljaikhoz, mivel egymás „emelő” hatását használják.

Tibi bácsi mesél… Könyvét mutatja, a háttérben, mögötte jómagam…

A diáklány szemével:

Amikor megtudtam, hogy a Gubicza Tibor által írt 15. Községtörténeti füzet - melynek: Csak egy vagyok… címet adta - bemutatóján kell szavalnom, bevallom, úgy gondoltam, ismét végighallgathatok egy olyan szónoklatot, amelynek nem tulajdonítok nagy jelentőséget, nem lesz igazán hatással rám.
Nem ismertem Tibi bácsit, csupán annyit tudtam róla, hogy Pusztaszabolcs rendszerváltási időszakának meghatározó személyisége volt.
Mikor megálltam a közösségi ház előtt, ő már a kapuban várta a vendégeket, s rendkívül szívélyesen fogadott. Már akkor elnyerte a szimpátiámat.
Majd a tömeg a terem felé vette az irányt, s mindenki helyet foglalt, meghallgattuk a sorozat-szerkesztők beszédét, s végül Tibi bácsi következett.
Amint belekezdett, rögtön magával ragadott. Úgy éreztem, hogy mindenkit megszólított egyszerre, s mégis, mintha mindegyikünkhöz külön-külön is szólt volna.
Először a címadás jelentőségéről beszélt. Aztán következtek a régi, de annál szebb és élvezetesebb emlékek, melyeket úgy mesélt el, hogy szinte én is a részesévé válhattam.
A sok élmény, megpróbáltatás, a kezdet…
Tibi bácsi az ott ülők, a hallgatók számára fontos volt, mindenkihez valamilyen módon kapcsolódott. Kezdetben különcnek éreztem magam, de a beszéd közepe felé már úgy gondoltam, rám is hatással van, számomra is van jelentősége annak, hogy elmeséli élete meghatározó eseményeit. Sokat tanultam az alatt az egy óra alatt a kitartásról, a nehéz kezdetről, küzdelmekről, dicsőségről.
Ami leginkább elnyerte a tetszésemet, az az előadás módja, ami annyira közvetlen és emberi volt, hogy mindenki bátran nevetett, és énekelt együtt vele, amikor emlékezetében felcsendült egy régi, jól ismert nóta, s ő dalolni kezdte azt , akkor a nosztalgikus hangulat átjárta a termet.

Sosem volt még ilyen élményben részem, s nem is számítottam arra, hogy ennyi értékes gondolattal gazdagodhatok.
Sajnálom, hogy a korombeli fiatalok nem vettek részt a rendezvényen, nem hallhatták a beszédet, hiszen úgy gondolom, hogy Tibi bácsi szavai örökérvényűek, és mindenki le tudja szűrni belőle a saját maga tanulságát.
Amikor befejezte beszédét, s én is elmondtam a verset (amelynek szavalásánál rettentően izgultam, hiszen tudtam, hogy egy olyan embernek mondom, aki igazán tudja értékelni) kiosztották azt a füzetet, melyet Gubicza Tibor, Tibi bácsi írt, s melyet, ahogy a kezembe vettem, rögtön tudtam, hogy amint hazaérek, elolvasom. Beszédével érdekessé tette számomra a tartalmát.
Nem egy szokványos szónoklattal találkozhattam aznap délután, nem a megszokott, úgymond ’’ sablon szöveget’’ hallgattam végig, s most először nem szerettem volna, hogy vége legyen, nem vártam a befejezést.
Számomra Tibi bácsi utolsó mondata volt a legtöbbet sugalló, legmaradandóbb. Beszédét így fejezte be:

„Vagyok, s ha kell, elesek, újra indulok. Csak egy vagyok a sok közül, akiket a hitük hajt előre szüntelen!”
 

A közönség soraiból…, hosszú szőke hajjal, fehér blúzban Vanda…

Kapcsolódó:

Itt olvasható a többi pályamunka: http://www.irodalmijelen.hu/?q=taxonomy/term/117