Jókai Mór születésének bicentenáriumára emlékezett a Magyar Művészeti Akadémia Szegedi Munkacsoportja a szegedi Dóm Látogatóközpontban. A Magyar Művészeti Akadémia, az Areión Kulturális Egyesület és a Magyar Írószövetség közös rendezvényén Bene Zoltán József Attila-díjas író, szerkesztő, Döme Barbara író, szerkesztő, a tegnap.ma portál főszerkesztője, a Magyar Kultúra magazin főszerkesztő-helyettese, Kaj Ádám színházi rendező, a Babits Mihály Színház művészeti vezetője, Király Farkas József Attila-díjas író, költő, az Országút főszerkesztő-helyettese, valamint Reke Balázs Móricz Zsigmond-ösztöndíjas író, filmesztéta beszélgettek Jókai Mórról. Az esemény végén a négy prózaíró, Bene Zoltán, Döme Barbara, Király Farkas és Reke Balázs fölolvasta egy-egy, a Jókai és Szeged hívókifejezésre, kifejezetten erre az alkalomra írott novelláját. Ezeket a novellákat közüljük az Irodalmi Jelen felületén is, elsőként Király Farkas prózáját.

Jókai Mór születésének 200. évfordulója alkalmából indított egész éves programsorozatot a Kulturális és Innovációs Minisztérium. A Jókai-év hivatalos megnyitóján – az íróóriás kedvenc városában, Balatonfüreden – Hankó Balázs, a kultúráért és innovációért felelős miniszter, Bóka István, Balatonfüred polgármestere, Erős Kinga, a Magyar Írószövetség elnöke, illetve Demeter Szilárd, a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ elnöke mondott ünnepi beszédet.

Balatonfüreden és különösen itt, a Tagore-sétányon, alig három-négyszáz méterre a tóhoz lefutó domboldal derekán emelkedő Jókai-villától, joggal érezzük, hogy Jókai lába nyomában járunk. Miért olyan, már első hallásra is egyértelmű és magától értetődő Jókai Mór és Balatonfüred kapcsolata? Talán mert a képzeletünkben mindkettőjükhöz szorosan hozzákötődik a nem mindennapi szépség fogalma. A szépség nehezen elérhető birodalma.

„Ez már második leánykérése volt Jókainak. Az igaz, az első jó régen volt, még a forradalom idején, s azt sem tudom, hogy az leánykérés volt-e, vagy legénykérés, mert amilyen amazonnak írták le nekem Laborfalvi Rózát, el tudom képzelni, hogy ő vette a kezébe a megkötendő házasság irányítását.” – Praznovszky Mihály írása a 200 éve született Jókai Mórra emlékezve.

A nagy regényíróról kevesen tudják, hogy olykor verselt is, mégpedig csillogó humorral. Arany Jánosnak címzett „feddése” egy kudarcos lapindítás tanulságait szűri le; a közélet megfricskázását mintha csak a mai állapotokról írta volna; politikai „nyelvbotlásaival” tűzdelt időjóslataival pedig boldog új évet kívánunk minden olvasónknak!

Jelen esetben a kiinduló könyvnek, amely a kezembe került, nem is véletlenül – magától a tudós szerzőtől kaptam, Fodor Páltól – a címe: Szülejmán szultántól Jókai Mórig. Remek tanulmányok alkotják.

„Jogom van-e a saját csömörömet ellensúlyozandó megfosztani a diákokat attól, hogy részesei legyenek a Nagy Kőszívű Konzultációnak, ahol iskolázott fiatalok egymást átölelve örvendenek a közös, kőszívűen is arany tudásnak?” – Boldog Zoltán tárcája.

Az Irodalmi Jelen szilveszteri kirakós játéka versekből, novellákból – pajzán, könnyed, okos, vidám és kőkomoly szövegekből. Lehet bakugrani és láncra fűzni. Szemezgetni és szortírozni. Nyitogatni és mentegetni. És linkelni. És linkelni.

Irodalmi személyek

Február - A bőség zavara

1848. március 15-én Laborfalvi Rózától a Bánk Bán előadásán egy nemzetiszínű "szalagcsillagot" (kokárdát) kap a mellére. Mikszáth megrendítően meséli el a Jókai-kötetben. Egy hét múlva Laborfalvi, aki nyolc évvel és jelentős ágybéli jártassággal idősebb Jókainál, horgolt nemzetiszínű süveget küld neki, mézesmadzag gyanánt. Jókai azonnal felragad a süvegre. Ettől kezdve szerelmes galambpárként burukkolnak Pesten. 

Jókai életét, feleségeit, a történtek általánosabb jelentését nem hagyhatjuk szó nélkül. Jókai példája azt bizonyítja, a férfi akkor szabadul a szebbik nemhez kötözött láncaitól, miután rászögezték a ládát. Ez reménytelenné tesz minden kétségbeesett szabadságharcot. Az egyik medvetáncoltatót azonnal követi a másik. Arról, hogy a Mennyországban hogyan ropjuk tovább, nincs hiteles híradás. Zárásul – pironkodva - valljuk meg, igaz, nem közönséges emberről van szó, mégis hümmögünk ma is, mi is, amikor egy húszéves liba férjül vesz egy hetvenöt éves vénembert.

Hogy milyen a Balatonfelvidék most, midőn Bacchus diadalmenetét követem végig, talán csak az a különös hibrid tudná elmesélni, aki kissé kacér, mint egy hírlapíró, s valahogy úgy komoly, mint egy költő. Ó, tűnt idők régi emberei, kiknek sétapálcája volt, s hitele a pesti kávéházakban, kik másféle anyagból voltatok, mint anyáink és apáink, kik nem értették sosem is azt a víg pazarlást, ahogy ti élni szeretettek, jöjjetek elő az árnyékvilágból, s fessétek ki arcát ennek a kacér menyasszonynak, ennek a kékszemű, ölelő leánykának, mutassátok meg nekünk, milyen szép is volna a Balaton, ha egy hírlapíró és egy költő mesélné el.