Ugrás a tartalomra

 

Gyermek- és koraifjúkorunk nagy mesemondója, Jókai Mór

(1825. február 18.–1904. május 5.)

1848. március 15-én Laborfalvi Rózától a Bánk Bán előadásán egy nemzetiszínű "szalagcsillagot" (kokárdát) kap a mellére. Mikszáth megrendítően meséli el a Jókai-kötetben. Egy hét múlva Laborfalvi, aki nyolc évvel és jelentős ágybéli jártassággal idősebb Jókainál, horgolt nemzetiszínű süveget küld neki, mézesmadzag gyanánt. Jókai azonnal felragad a süvegre. Ettől kezdve szerelmes galambpárként burukkolnak Pesten. 

Gyermek- és koraifjúkorunk nagy mesemondója. Tőle tanultuk, milyen a romantikus szerelem, és ő az, aki úgy elrejtette – az általa persze meg nem vetett – testi szerelmet regényeiben, hogy miatta a szexuális érési időszak komoly feladata áthangszerelni az alaptónust, leakasztania glóriákat, mely szerint a szerelem szüntelen loholásból, ködös szemek fátyolából és a szeretett kedves tátott szájú csodálatából áll. A loholás, a szemek, a tátott száj maradt ugyan, mint hasznos poggyász, de funkcionálissá vált.

Jókai mindkét házasságával borítja maga körül a vidéket. Előbb a hozzá öreg, túl tapasztalt színésznőt (Laborfalvi Róza) kívánják erőszakkal levakarni róla. Petőfi és a forradalmi baráti kör, plusz a család mindent elkövet, hogy elverje mellőle Laborfalvit, de a szerelem azért szerelem, hogy áttörjön minden akadályon. Második kiszemeltje – sok évtizeddel később – újra színésznő, Grósz (Nagy) Bella (a színésznők tudhatnak valamit az írói lélekről, amit az orvosnők, pedagógusok, újságírónők nem), ötvennégy évvel fiatalabb nála, Jókai hetvennégy. Arányaiban csak hajszálnyival kedvezőbb a hetvenkét éves Goethe és a tizenhét esztendős Levezow Ulrika alkonyi szerelménél. Jókai azt kockáztatja, hogy a pénzéből remekül élő család bezáratja, mint paranoiás szexbolondot. Az ekkor már aktív bulvársajtó is nekiugrik. Áll a bál. De megússza. Hogy mire mentek ők ketten egymással, arról nem szólnak történetek, arról viszont igen, hogy Bellácska, és a mögé felsorakozó Grósz család igen keményen bánik az öregúrral. Naja. Valamit valamiért.
Az irodalomtörténetet koordináló politika számára rendszerint gondot okoz, mit kezdjen automatikusan mitizálódott, netán tervszerűen mitizált irodalmi alakjaival. Ez a helyzet Jókaival is. Még nem dőlt el az egymást váltó rövid érvényű kurzusok számára, melyik történelmi fordulópontunkat heroizálják, tegyék áhítat tárgyává. Negyvennyolcat Petőfivel, Jókaival, netán ötvenhatot a „pesti srácokkal”. Ebbe a résbe csusszan be Jókai Mór titkos élete. Nem képes hasonlítani a Jókai teremtette tündérvilágra. „Laborfalvi Róza levett a saját kebléről egy nemzeti színű kokárdát és a Jókai szíve fölé tűzte, aztán a szeme közé nézett mélán, édesen, rejtelmesen. És Jókai e pillanatban érezte bizsergő ereiben, hogy ez a nézés az ő jutalma a végzettől a mai napért, és hogy ez a jutalom egy egész életre szól.” A nagy machinátor Mikszáth szerint ez a mozdulat szülte meg a Jókai alaptónust: „A férfi sorsa a nő”.
Mikszáth nagy ívben kerüli Jókai-könyvében, a világért meg nem fogalmazná, mester-barátja ezzel a „bizsergéssel” olyan „jutalomra” tesz szert, amit akár előre láthatna, ha értene a hús-vér nőhöz. Győztes mosollyal bemasíroz a börtönbe, amely börtön foglárcsapata (Róza I., II., III.) nem változik értékelhetően az évek során. Jól funkcionáló erőszakon ne változtass, mondja a palóc közmondás. A lánygyermek édesanyjától tanulja meg, milyen retorikai tartományok közt kormányozza jelentős haszonnal környezete hímnemű rabszolgáit. Legyen bár faluvégi kőműves, legyen Jókai, az írófejedelem. Az asszony (a NŐ) feldobja a férfit, és elkapja, vagy hagyja leesni a morc anyaföldre. Hadd csattanjon, tanuljon, nevelődjön. A férfi minden helyzetben kész tanulni, ha azt kapja szorgalmáért, amire vágyik.  

Érezhető némi tragikomikus íz abban, hogy ezen a parán Mikszáth se képes túllendülni. Bár ki tudja ma már, a történésekből mennyi jut át a szemérem ezernyi szűrőjén, s abból mennyi hihető. A Grósz Bella legendája nem legenda, hanem maga a valóság. Az öreg író még öregebb, királynői szerepekre predesztinált felesége meghal. Az öreg írót kétszeresen adoptált unokája veszi kezelésbe. Anyja, Jókai Róza, Laborfalvi Róza házasságuk előtt született lánya, az unoka pedig az örökbe fogadott Róza II. házasságon kívül született lánya, ő Róza III. Remélem, tiszta. Nem könnyű követni.

 

Az öreg íróhoz dől a lé. 1894-ben ötvenedik írói jubileumán százkötetes díszkiadásban jelennek korábbi művei. Az öreg író az aranyat tojó tyúk egy olyan művészházaspár számára, mint a két festő, Feszty Árpád (Feszty-körkép) és Róza III., akik szüntelen anyagi problémákkal küzdenek. Legegyszerűbb az volna, ha az öreg búcsút mondana a földi árnyékvilágnak, nem okozna több gondot. Az örökségből, a jogdíjakból a fiatalok gond nélkül, lazán élhetnének. Nem volnának rákényszerülve kölcsönökre, különféle manipulációkra, egyezkedésekre. Ám az öreg író az álságos mulattatás közepette – irodalmi szalon, művészkör etc. – kiszúr magának egy fiatal színésznőt, bizonyítva ezzel a mondás valóságtartalmát, vén kecske is nyalja a sót. De mert Jókairól beszélünk, átfogalmazzuk: ő, aki szerelem szentségét és mindenhatóságát írta egész hosszú irodalmi munkásságában, hiányolta a közvetlen (érintőleges) asszonyi gyengédséget a mindennapokból. E hiányzó „asszonyi jóságot” (Babits nevezi így Tanner Ilonka meglétét egyik kései búcsúversében, az Ősz és tavasz között-ben) nevezett Grósz Bella nevű színész-művésznő szolgáltatja.

A háttérből rafinált anyai gardírozás-szervizelés könnyít a rendhagyó pár bonyolult helyzetén. A lehetőségek megteremtéséért Jókai is megtesz mindent. Pénzt, időt nem kímélve európai körutakat finanszíroz Fesztyéknek, lefizeti a cselédséget, hogy tartsa a száját. Három évig tart e titkos, boldog liezon, amikor egy esti lap – nyilván Grószmutter kiszivárogtatására – megszellőzteti a készülődő házasságot. Nem mellesleg: Jókai hetvennégy, az ifjú menyasszony húsz éves. Ez is bizonyítja, a szerelem nem ismer határt.
A rémület hónapjai következnek. Az „öregúr”, – a leendő örökösök levelezésükben így nevezik Jókait -, „viszi a vagyont!” A szűkebb és tágabb família ráveti magát az ifjúi tűzzel beindult öreg mesterre. Kíméletesnek aligha nevezhető orvosi konzíliumokat hívnak össze, hogy hülyének nyilváníttassák. „… a sexuális erotománia folytán beálló paralízis jelenségei forogván fenn ő, mint orvos, teljes megnyugvással hajlandó a hatósági intervenciónak igénybe vételére” – állapítja meg egyikük. Magyarán: akár erőszakkal is bolondokházába záratják Jókait, csak Bellácska el ne vigye a vagyont. Jókai beijed a koncentrált rohamtól, visszavonja ígéretét. Ekkor lépnek akcióba a Grószok. Bella öngyilkosságot kísérel meg, minthogy áldott állapotban van (Jókainak hosszú működése alatt nem születik gyereke), Grószmutter nagy plénum előtt Jókai lábát csókolgatva könyörög, adja vissza egyetlen kincsüket, Bella leány ártatlanságát.
Végül Jókai bemutat egy testcselt, lerázza üldözőit, és Bellácska gyönyörökkel és egyebekkel dúsan szabott karjai közé veti magát. A történet krimi, meglepetésekkel, meghökkentésekkel, lefizetett és ellen-lefizetett cselédséggel, orvosokkal. A házasságot Ady így közvetíti a Magyar Pimodánban: „ebédeltünk egyszer, pezsgős ebéden, igaz, már Grósz Bella idejében, amikor a mi fejedelmünk sűrűn csókolta meg pezsgő közben is a belső zsebből ki-kirántott konyakos üveget.” Miért a konyak, ha minden remekül szuperál?
Jókai életét, feleségeit, a történtek általánosabb jelentését nem hagyhatjuk szó nélkül. Jókai példája azt bizonyítja, a férfi csak akkor szabadul a szebbik nemhez kötözött láncaitól, miután rászögezték a ládát. Ez reménytelenné tesz minden kétségbeesett szabadságharcot. Az egyik medvetáncoltatót azonnal követi a másik. Arról, hogy a Mennyországban hogyan ropjuk tovább, nincs hiteles híradás. Zárásul – pironkodva – valljuk meg, igaz, nem közönséges emberről van szó, mégis hümmögünk ma is, mi is, amikor egy húszéves liba férjül vesz egy hetvenöt éves vénembert. És eltűnődünk, hol a sorompó, meddig nullázza le a szerelem káprázata a férfi agysejtjeit?
 
 
Ásvai Jókai Móric (Komárom, 1825. február 18. – Budapest, Erzsébetváros, 1904. május 5.) író.

   

  KapcsolódóJókai második házassága

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.