Csak álltam zavartan a fekete tűsarkokon. A szandál szép és kényelmes volt, a helyzet furcsa és kényelmetlen. A férfi egyik lábáról a másikra helyezte a testsúlyát, úgy állt, és nézett várakozóan vörösre pirult arccal, én meg feketén-fehéren akartam látni a helyzetet: ez a férfi le akarja fényképezni a szandálomat?

Csak állt a tornaterem fűzöld padlóján; váltogatva először jobb, majd bal lábára helyezte testének súlyát, miközben tekintetével követte a felfelé igyekvő mászók csoportját.

Gyerekkor, ifjúkor, felnőttkor, öregkor. Így van ez. Mennyi minden történt
ezalatt, mennyi minden! Te is tudod. Még felsorolni is nagy munka.

– Amint mondtam, minden a légzéstechnikán múlik. Aprókat lélegezzen. Amikor szólok, vegyen egy nagy levegőt, tartsa benn, és akkor nyomja. Érti?

A kívülről, pontosabban a fenti résen keresztül érkező eleség kevésnek bizonyult a nagy halak számára, a kis halaknak pedig egyáltalán nem jutott belőle. Éhenhalás fenyegette őket.

Megadóan állt meg. Ösztöneivel megérezte, hogy véget ért az út. A forróság elől önmagában keresett menedéket. Lassan telt az idő, mígnem sötét lepel borult a tájra.

„Megtagadta a segítséget önmagától! Bűnös!” – kiáltott fel önkéntelenül. Aztán még sokáig morfondírozott, hogy vajon miért nem tett magáért semmit a férfi.

Nemrég lett vége Barbival. 2 év után azt mondta, nem látja, merre halad a kapcsolatunk, ami annyit jelentet, hogy kérjem meg a kezét. Én erre azt mondtam, hogy még azt se tudom, magammal mit akarok kezdeni. Ez 28 évesen nem túl meggyőző érv, úgyhogy elköltözött. Én megkönnyebbültem.

– Naná, hogy nem. Este bekenem a vízi csiga pisivel, ettől egész éjjel nő és selymesedik.

Tantárgyak: mél, tatlan és kodás.

A rossz levegő valamint a tízpercenként érkező metró szerelvények szele igazi mikro klimatikus viszonyokat biztosít. Asztmára kitűnő.
Napi testedzésként javasolt az üdítő lépcsőzés vagy fakultatív korlátugrás BKV. ellenőrökkel. Szauna lehetőség az öreg Józsi bácsival a nejlon alatt. Csak korlátozott létszámban.

Az első irat Berg Rozália születési anyakönyvi kivonata, született 1945. január 26. Jé! Hogyan lett anyuból Kövi Rozália?! És miért?!
A következő értesíti nagyikámat, hogy Berg Imre a háborúban eltűnt, és most holttá nyilvánítják. Kelt Budapesten, 1947. február 13.-án.

Reggel haragudtam magamra – mennyi nézést elpazaroltam –, ráadásul hideg helyre álmodhatta magát: nyakig bújt a takaróban, eltűnt meztelensége. Halkan szuszogott, úgy tűnt még sokáig alszik.

Aztán az előtérben ültünk és egy szekrény ajtajában néztem tükörképünket. Mintha kinőttem volna. Mintha nem akarna rám idomulni. Ellenállt, de nem dacosan, inkább csalódottan.

A Sipos a mellettem állókhoz ért. Nem értettem, mit mond, csak azt, hogy kérdez, azok válaszolnak, aztán ő letaglózza őket és azonnal halad tovább. Hozzám beszél, a Kingát nem ismeri, én is csak a röplabda miatt. Hát igen, ez is egy megfelelő téma lett volna.

A gyerekek homokot ástak, földet túrtak, s várták a kiskatonát, aki majd megsimogatja, s aztán eltünteti a varangyot. A katona azonban nem jött sem aznap, sem másnap, még hónapok múlva sem.

Feledékeny akart lenni. Reménykedett. Hiszen mindenkiből kitörhet egyszer az eső, vagy ott lehet a folt. A feledhető. A letörölhető.

Ahogy reggelenként felébredt, látnia kellett mégis, hogy az ég továbbra is lucskos, s hogy azon a vidéken gyakran esnek földre a repülők. Így múltak az éjjelek meg a reggelek.

Később, majd egy óra múlva, amikor minden gyógyszer jó ideje az igazak álmát aludta, elérkezett a gyógyszerosztás ideje. S a nagynővér elindult. Ment, egyensúlyozott azon a számára fenntartott úton.

Az ajtó beljebb húzta rozsdás nyelvét, s most már kintről is látni engedte fémes, koszban ásítozó lépcsősorát. A következő percben egy öregasszony kezdett kapaszkodni befelé.