Aztán fogyatkozni kezdtek a zarándokok, elmaradoztak a turisták. A jógi hozzánőtt a városképhez, mint valami porosodó, nem túl érdekes szobor. Mindössze egyszer vitték el néhány napra, hogy egy kutatócsoport megvizsgálja az életfunkcióit.

Micsoda akaraterő

A jógi öt éve nem ivott. Tíz éve nem evett. Húsz éve nem szólalt meg. Sohasem aludt. Már azt is találgatni kezdték, egyáltalán lélegzik-e. Hosszú, verdeső szakállából időnként vágtak egy keveset. Mozdulatlanul tűrte, mint ahogy az arcán és a testén futkosó legyeket is. Mindössze egy turbánt és egy a derekára csavart ágyékkötőt viselt. Igaz, arrafelé mindig dögmeleg volt.

A kis térből, ahol emberemlékezet óta lábait perecbe fonva, szálfaegyenes tartással ült, egy időre turistalátványosság lett. Az ország távoli vidékeiről zarándokoltak el a jógit megtekinteni. Külföldiek is érkeztek szép számban. Kattogtak a fényképezőgépek, a gyerekek a szakállas aszkétát bökdösték. Az még csak nem is pislogott.

Aztán fogyatkozni kezdtek a zarándokok, elmaradoztak a turisták. A jógi hozzánőtt a városképhez, mint valami porosodó, nem túl érdekes szobor. Mindössze egyszer vitték el néhány napra, hogy egy kutatócsoport megvizsgálja az életfunkcióit.

Talán teljesen el is feledték volna, ha egyszercsak nem jelentkezik egy kalifornai milliárdos, aki elhatározta, kerül amibe kerül, megkísérti a jógit. Egy tévéstábot is hozott magával.

Előbb százezret ígért, ha iszik egy kortyot, majd öszázezret, ha eszik egy falatot, végül egymilliót ajánlott egy kimondott szóért. A tévénézők visszafojtott lélegzettel figyeltek. A jógi szeme sem rebbent.

– Micsoda akaraterő! – álmélkodtak az emberek. – Micsoda akaraterő!