Az egykori Föld Holdja szomorúan és csapzottan hagyja el naprendszere  utolsó, elutasító bolygóját, a Plútót is, és szipogva igyekszik a végtelen űrben egy másik galaxis bolygói felé, egy lehetséges új otthon felé...

A 3012. évben

„Ez nem az én ügyem!” – fordul el sértődötten, felhúzott orral a Hold, miután végignézi, ahogy  egy gigantikus méretű meteor csapódik a Földnek. „Majd keresek egy másik bolygót!!” – gondolja, dúlva-fúlva a véletlenek igazságtalanul pont az ő gravitációs pályatársát sújtó játékán, s eldöcög a Marsig. Lopva tekinget vissza az űrben széthullott Föld darabjaira. Szégyenlősen és csalódottan törölgeti könnyes arcát, aztán a Mars felé fordul reménykedve. De hiába... Majd elsuhan a Jupiterig, kétségbeesve száguld a Szaturnuszhoz és a többiekhez, de egyikük sem fogadja holdjává. Semmi szükségük rá...
Az egykori Föld Holdja szomorúan és csapzottan hagyja el naprendszere  utolsó, elutasító bolygóját, a Plútót is, és szipogva igyekszik a végtelen űrben egy másik galaxis bolygói felé, egy lehetséges új otthon felé...
   „Ha más nem adódik, keresek egy fejlettebb helyet, és beállok műholdnak...” – gondolja vérző szívvel.