Katrin nappal egy vézna, 8 év körüli, csapzott hajú, koravén gyerek. Általában csendben van. Meghúzódik a sarokban és igyekszik nem szem előtt lenni. Persze hiába. Rendszerint megtalálja a többi gyerek és folytatják a csúfolását. „Zabigyerek, zabigyerek!”- mindig a fülébe zeng, akárhova megy.

Miért nem bírt magával, hogy lehetett ennyire együgyű? A kocsi továbbzötyög, Szentlélek tér. Minél jobban győzködi magát, annál nagyobb a bűntudata.

Az első és második pont tekintetében lásd a listát, amit jelen levelemhez csatoltam a fridzsiderre egy hűtőmágnessel. A harmadik pont indoklását lásd alább.

Mikor az összes bank elutasította, egy cetlit pillantott meg az egyik lámpaoszlopra ragasztva, hitelt azonnal, fedezetvizsgálat és kezes nélkül. Még aznap felvette a hitelt és hazatért otthonába. Teltek-múltak a napok, Knorr leveseit mind megette, kamrája kiürült, de boldogan élt a nyereményével.

Mivel a nevezési díjak az átutaláshoz képest egy-két nap késéssel jelennek meg számlánkon, ezért azok, akik elküldték írásukat és a nevezési díjat is befizették, ne essenek pánikba, november 18-ig valamennyi pályamunkának a sorsa rendeződik. A beküldött Írásokra december 13-ig lehet szavazni, eredményhirdetés: december 15-én.

Kicsiket rándul a belseje, csak néhány órája volt, amikor a céges karácsonyon titkárnője részvéttel figyelte, hogyan vágja el szórakozottan az ujjait papírlapokkal. Csöpp-csöpp, hullt a vére, mint Csipkerózsikának.

 Így biztos nem fog elveszni táskám, a néni vigyáz rá. A diskurálást azonban nem kerülhetem el:
„Hová való?” – kérdezi. Megmondom.

És nemcsak arra gondolt, hogy most kiszolgáltatott lett, hanem az jutott eszébe, hogy ez a város nem ugyanaz többé. Eltűnt ez az épület, és előtte egy másik – s ő hagyta, hogy porrá legyenek.

Egy pattanást hallok bentről, éles és erős hangja kiüt minden eddigi hangot, de ők még ezt sem veszik észre.
Mindent elönt a vörös, folyékony szövet, mely eddig a szívemet éltette.

„Igen,” – válaszolt Pacsirta, – „dicsérik termetem, dicsérik színeim, dicsérik járásom, tollam csillogását.”
„Te, miért nem énekelsz? „

„Eddig még nem láttunk benneteket, hová valósiak vagytok, mely világ képződményei?”
És az Emberben buzgón löttyen meg a kilencven százalék víz, és nekicsapódik a tíz százalék szilárd békalencsének, és mint szappanbuborék elpukkan.

„Csodáld inkább finom erezetű hártyavitorlám, a mélybarna kitin burok alatt!
Röptém majdani hangszereit!”

És telik az idő, és rekken a nyár.
A vödör vize páraként tovaszáll.

„Mester, én minden este elbűvölve csodálom művészeted. Feltétlen híved és tanítványod vagyok. Kérlek, segíts nekem, hogy ne csak értékeljem, de meg is értsem táncodat. Avass be remeklésed titkaiba!

Igen, most balra fogok nézni. Ez nem lehet!  Egy másik kép van a helyén. Biztos voltam benne, hogy már láttam.

Odamennék, átölelném, mondanám, hogy “Ne sírj!”. Nem teszem.

 Sörmárka ám, az eszed tokja, te nagyra nőtt hibiszkusz! Ő a király felesége!
 Baziliszkusz, ha nem veszed rossz néven.

  Hajára fehér sapkaként ereszkedtek a megfáradt hópihék. Zöldszínű, szakadt kesztyűje a kicsi kezére tapadt. Olyan erősen fogta a korlátot, hogy nem lehetett volna elszedni onnan. Várt.

-    Önkéntesen töltsd ki a pusztán információs jelleggel eléd tett kérdőívet!

TALÁLTUNK EGY KISTESTŰ, FOXTERRIERRE EMLÉKEZTETŐ, HÓFEHÉR SZÍNŰ, KEVERÉK SZUKAKUTYÁT A BUDAPESTI VÉRMEZŐ KÖZELÉBEN. HÁTULJÁN TENYÉRNAGYSÁGÚ VÖRÖS FOLT.