A kert rendbetétele volt feladatom, elvégeztem, s nem azért, hogy sebeket mutogassak, ízléstelenül. Gyökértelen lettem s nem jókedvemben. Ne várják hát el, hogy elismerésük okán, hálából, még a lábukhoz is omoljak.

Gyökértelenség

Hét mokány tősgyökeres mendegélt az ősi, nehéz szagú talajvalóságban, bakancsos lábuk cuppogott a sárban, s csak mentek. Találkoztak aztán a kertésszel, ki, már végezvén az őszi munkával, egykedvűen ácsorgott. Köszöntötték őt a rögösök, dicsérték, végtére is, bár alantas fajú, de szorgalmas, ennélfogva, persze, közéjük tartozik. Ne feledd, intették, mindent e szenvedéshonos közös valóságnak köszönhetsz, sikert, kudarcot, bántást, vigasztalást, sorsot, sorstalanságot, mégis-sorsot. Ám a kertész kikérte magának, nem kell, hogy nagylelkűen befogadjanak! A szenvedésben se kívántam osztozni, most kimaradnék a megdicsőülésből is; hagyjanak nékem békét a talajgyökeres urak, ha erre módot látnak. A kert rendbetétele volt feladatom, elvégeztem, s nem azért, hogy sebeket mutogassak, ízléstelenül. Gyökértelen lettem s nem jókedvemben. Ne várják hát el, hogy elismerésük okán, hálából, még a lábukhoz is omoljak.
Azok viszont addigra oly dühösek lettek, nem volt kedvük a finom distinkciókhoz; fekélygóc senkiházi, ilyen-olyan idegen, kellesz te nekünk! – s már vették is le fölsőruhájukat. A kertész tisztában volt vele, mire készülnek, az adott helyzetben mindez előrelátható volt, természetesen. Órájára nézett: még jó, hogy nem ebédeltem, teli hassal rosszabb a verés, netán az utolsó falatot le se nyelném s már a földön rugdosnának, vagy ami rosszabb, idehánynék, s az ő szempontjukból, persze, érthető lenne, hogy ezt további sértésnek vennék, valószínűleg.
Egy volt csak a gyökeresek közt, ki verekedni nem akart, társai hagyták hát, hogy ruháikat őrizze. A bokrok közül puffanások, nyögések, szitkok szóltak, ő fázott, megéhezett. Fölnézett az égre, hol futottak a felhők. Nem muszáj, gondolta, pofázni; nem muszáj gyökeresnek, gyökértelennek lenni, meglehet, lenni se. De, ha már, hát talán, ha az ember nem pofázik, beérik azzal, hogy ruháikat őrizze; bár persze előfordulhat, hogy a biztonság kedvéért olykor ütnie is kell, természetesen.