Ugrás a tartalomra

Jelige: Gyöngyharmat – Reggeli hangulat

A nagyvárosi reggelekről mindig a Körúti hajnal első pár sora ugrott be neki: „Vak volt a hajnal, szennyes, szürke. Még üveges szemmel aludtak a boltok…” és mindig megállapította, hogy tényleg ilyenek és hogy hiába, Tóth Árpád egy zseni.

 

 

 

 

Reggeli hangulat

 

Általában kapkodott reggelente és az utolsó pillanatban szélvészként húzott ki az utcára, de aznap szokatlanul korán indult el otthonról.
A metrón jólesően kevesen voltak, még nem indult be a reggeli csúcs. Hirtelen ötlettől vezérelve kipattant a kocsiból a Deákon, hogy a maradék utat az irodáig gyalog tegye meg. Az a szokatlanul hideg májusi hét volt, amikor napokig megállás nélkül esett és a szél viharos erővel tombolt. Ahogy kilépett a metróból az utcára, arcába csapott a jeges szél, egy ideig viaskodott az ernyőjével, de aztán feladta. A szemetesekben már több összezúzott esernyő figyelt elárvultan. Az otthoni bejárati ajtótól EZ Basic-et hallgatott, az első és az új, második album számai valahogy összekeveredtek az MP3-on.
A nagyvárosi reggelekről mindig a Körúti hajnal első pár sora ugrott be neki: „Vak volt a hajnal, szennyes, szürke. Még üveges szemmel aludtak a boltok…” és mindig megállapította, hogy tényleg ilyenek és hogy hiába, Tóth Árpád egy zseni.

Lassan kikandáltak a háztetők közül a Bazilika tornyai. A fák lombját cibálta a szél, a kávéházak székei feldöntve hevertek, az emberek pedig földre szegezett tekintettel, felhajtott gallérral, kapucnik alá bújva bosszankodva siettek át a Bazilika előtti tágas téren.
Pont akkor szólalt meg a Nice 1, ettől a számtól, szinte mióta először meghallotta, úgy érezte, kinőnek a szárnyai és még repülni is tud. Beállt a térkövekből kirakott virágmotívum közepére, vele szemben épp Jézus, amint két karját védőn kiterjeszti a világ fölé. A refrénnél már pörgött körbe-körbe, becsukta majd kinyitotta a szemét és forgott a világ tornyostul, kőangyalostul, elsuhant előtte az öles betűkkel kőbe vésett igazság: Ego sum via, veritas et vita és elöntötte valami melegséges, hétköznapi boldogság.
A törékeny pillanat varázsa már foszladozott, mert betört a kérdés: Vajon hülyének néznek a járókelők? és bosszankodott, mert érezte visszaszivárogni a kontrollt és mert el kellett engednie útjára a pillanat kegyelmét.
Aztán egy könnyű sóhaj után, elindult az iroda felé, hogy nekivágjon a napnak.
„S már nem látták, a Nap még mint dobott arany csókot…”….ez a reggel nem így fejeződött be, mert aznap egy percre sem dugta elő az orrát az ólmos, szürke felhők közül.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.