A ház mögötti birtokon csak egy kis parcella van bevetve napraforgóval – apámnak a gyári munka mellett nem volt több ideje, máshol mindent sűrűn benőtt a gaz. Itt hűsölt Tinka, a vén tacskó, akinek az egyik melléről krumpli nagyságú daganat lógott le. A tábla szélén három szál napraforgó pár méterre elkülönül a többitől.

A szekrény sarkában vörös dobozok tornyai álltak. Apám kitüntetései borostás műbársonyba csomagolva. Fémhangú ezüst-arany csillagok, rajtuk rézszínű betűkkel: Kiváló Dolgozó, Kiváló Brigád. Végre megtaláltam a titkos kincset, amelyről addig csak a könyvekben olvastam - gondoltam.

Kiss Laci volt a legidősebb, ő már tizenhárom volt, ősszel nyolcadikba ment, a Feri meg én még csak hatodikba. A Kiss Laci nagy titokban elmondta, hogy van már csaja, és hogy a csaj két évvel idősebb nála, és már smároltak is, és egyszer a csaj megengedte, hogy megfogja a mellét.

A Tűrt-tiltott-támogatott szentháromság lassan beleivódik a gyerekek életébe, a szülők napestig dolgoznak, az apa a rendszerváltozás környékén elmegy az iskolából és egy cégnél lesz háeres, az anya igazgató lesz a tantestületben, miután megszűnik a párttagsági kötelezettség, Orsi és nővére gyakorlatilag ellenőrzés nélkül tölti délutánjait, a szülők pedig kénytelenek eltűrni, hogy a lakótelepi bandához csapódjanak, hiába tiltanak, a változás már elérte a lányokat is, nem csak a politikát: kamaszodnak.

Hazaérkezésük után újra találkozott a férfival, aki bosszankodva számolt be neki a történtekről: „Végigjártam az összes bankot… mindet, amelyik a megyében működik. Van belőlük elég!

A nagymamám, az egész család Mamija igazi túlélő volt. A háború végén, még a húszat se töltötte be, de már seftelt a falujukon átvonuló németekkel, aztán az őket pár nap múlva felváltó oroszokkal. Később két nála nehezebb bőrönddel ment fel a rommá katyusázott Pestre, hogy ruhára cserélje a korábbi „üzleti partnereitől” eldugott élelmet.

Később ezek az emberek elindultak, aláírásokat gyűjtöttek és meggyőzték az egyházi vezetőket, hogy szülőként szeretnék a gyerekeiket keresztény óvodába, iskolába járatni. Arra hivatkoztak, hogy magyar állampolgárok és adófizetők, és önkormányzati támogatással szeretnének boldogulni.

Nem találkozik a kereslet a kínálattal. Ki hallott már olyat, hogy valaki, a rántottszeleten belülről vagy akár a szakajtott részekről, csak úgy, a panelház negyedik emeletén felébredve ily módon egyszer csak hős legyen. Senki. A fennálmodozott tettekkel lehet hősnek lenni, de nem magyar hősnek. Az magyar volt és hős lett. Magyar emlőn nevelkedett kóbor lovag.

Az asszony a tűzhelynél áll, a kedvencét készíti: töltött káposztát. A jellegzetes, sós-savanyú illat melege betölti a konyhát, majd orrán keresztül bekúszik egészen a lelkéig, itt szétárad, akár egy nagy folyó.

Az emberek idővel megszokták, hogy sötétben járkáljanak, és már nem tűnt fel nekik, hogy kialudtak a lámpák. Senki sem emlékezett, hogy mikor oltották ki őket. Kevesen merészkedtek ki ilyenkor az utcára. Az emberek nem láthatták egymás arcát, miközben néha megálltak az utcasarkon beszélgetni.

A jelentkezőnek furfangos levéllel válaszoltam. Azt állítottam benne, hogy nem én adtam föl a hirdetést, hanem egy olyan hölgy, aki nagyon meg akart szerezni magának, de én nem álltam kötélnek, hiszen van barátnőm. A hiúságában így megsértett nőszemély bosszút akart állni rajtam ezzel a hirdetéssel.

Később csípős hideg szél kezd fújni. Beleveri a hideg esőt Gregorina arcába. Az út vele együtt ázik, és minden percbe azt érzi, hogy szánja-szereti ezt az öregasszonyt. Ők ketten szemtanúi az útszéli világ színváltozásának. Zöldből sárga-barna-vörösbe. Lassan az ágak elengedik a leveleket, s csupaszon hajlonganak a viharban.

Feszengett a széken, megigazította zakóját, a kérdező szemébe nézett, úgy mondta – Én mondtam fel. Képességeimnek jobban megfelelő állást keresek. Hallgatott arról, hogy a vállalata csődbe ment. Az építőiparban még nem dolgozott, felelte az újabb kérdésre. Számára ez kihívást jelent, bízik önmagában.

Akkor, aznap éjjel ’89 decemberében, legalább huszadszor látta, hogy az elnököt a feleségével együtt odakísérik a falhoz, és agyonlövik. Ceaucescu nem volt szép halott. Nyomorult volt. Karácsony múlt akkor két nappal. Romániában a diktatúrának vége, ott is megkezdődött a rendszerváltás.

Nagy Zoárd egész idő alatt előkelően magasodott székéből az ég felé, figyelmesen hallgatott, s kedves gondolatait most végre megosztotta a közönséggel. Elmondása szerint majdnem ismerte Hasznos Ödönt, de sajnos pont nem találkoztak.

Menekülne már. Anyja fojtogató világában csak fuldokolni lehet, kirohanni az egyre szűkülő falak közül, ezt parányi gyerekkora óta érzi, de csak a napokban fogalmazódott meg belül olyan élesen, hogy elvágta attól a maradék ragaszkodástól is, ami azokhoz a korai időkhöz kötötte. Ez lehet a felnőtté válás.

A négyéves Zolika kék autós frotír pizsamában az ajtóban, egyik lábáról a másikra áll, az orrát piszkálva néz az anyjára, hétfő óta nem volt óvodában, most meg nem tud aludni.

Az udvaron ültem le, a lépcsőre. Hideg volt, de jól esett... Nem akarom elviselni tovább az ürességet, a lelketlenséget, az ősi színjátékot. Ezek teljesen átalakítják az embert...Fel akarok hagyni ezzel. Kilépek ebből a botcsinálta színtársulatból.
Kis időbe telt, amíg anyám utánam jött.

Őrjöngő kétségbeesésem fokozhatatlan volt, hangom végül elhagyott, sebesre fagyott arcomat hidegre merevedett tenyerembe temettem, és megadóan vártam a halált, amely engem is elragadhat. Az egyetlen esélyem lett volna a túlélésre, ha belehalok.

Sikerült eljutnia egészen az előszoba végéig. Fakó, rongyos szőnyeg volt leterítve a padlóra, eltakarva a hibákat. Falain zsúfoltan elhelyezett díszérmék, címerek és egy őz koponyája csüngött. Mind nem jelentett számára semmit, gondolta, jól mutat az esetleges látogatók számára.