Ugrás a tartalomra

 

Maraton reggeltől éjjelig

A 2019-es Versmaratont a költők és a közönség dicséretes kitartásán túl még egy program is nevezetessé teszi: idén először adta át a Magyar Írószövetség a Debüt-díjakat. Három kiemelkedően tehetséges fiatal vehette át az elismerést, akiket Petőcz András, Smid Róbert és Nagy Koppány Zsolt méltattak.

Nemrég Ferencváros futópályáját kocogták körbe az edzettebb költők, s bár nem maratoni táv, mindenképp szép teljesítmény a szellem embereitől. Ma, április 11-én azonban igazi maratonra került sor, ha nem is futva, de verseket olvasva és hallgatva – kifulladásig. A Petőfi Irodalmi Múzeumban zajlott idén a Kárpát-medence legnagyobb költészetnapi rendezvénye, a Versmaraton, melynek ebben az évben mintegy meglepetés-előzményeként átadták a Magyar Írószövetség és a Magyar Alkotóművészeti Nonprofit Kft. (MANK) Debüt-díjait. Köszöntőjében Szentmártoni János elmondta, Orbán János Dénes barátja nyaggatta régóta, hogy az írószövetségi fiatalítás keretében fordítsanak több figyelmet a pályakezdőkre. Ez többféleképp is megvalósult idén. Egyrészt a „Szaval a suli” program által – e kezdeményezés lényege, hogy diákok készítettek csoportosan klasszikus költők műveire videókat, montázsokat. Ennek köszönhetően a PIM tele volt lelkes lányokkal, srácokkal, ők tették ki a közönség legnagyobb részét. Szentmártoni röviden be is mutatta nekik az Írószövetség jelentőségét, és a két történelmi fordulópontot – 1956-ot és a rendszerváltás évét, melynek idén ünnepeljük harmincéves évfordulóját –, amikor meghatározó szerepet játszottak az írók. Másfelől pedig először adják át idén a Debüt-díjakat, s ezzel elérkezett a délelőtt legizgalmasabb része, a nyertesek „leleplezése”.

Megvannak a Debüt-díjasok!

Tardy-Molnár Anna, a MANK ügyvezető igazgatója üdvözölte a három generáció találkozását a rendezvényen (a „Szaval a suli” verseny kisdiákjait a különböző iskolákból, az ifjú szerzőket, valamint a felnőtt közönséget), és hangsúlyozta: az írói-költői pályának mindig az eleje a legtörékenyebb, legizgalmasabb pályaszakasz, ezért fontos, hogy fokozott figyelmet fordítsunk rá. Móricz-kutatóként Tardy-Molnár Anna az írótól idézte máig érvényes sorait: „Kezdő írónak lenni sem tréfa, ma, amikor végző írónak lenni is keserves.” Móricz Arany művészetét nevezi meg célkitűzésnek, hozzátéve: „Istenem, olyan nagy nem lehet többé senki, de az ő nyomdokain…” Ami nem változott, jegyezte meg a MANK ügyvezetője, hogy ma is épp olyan küzdelem egyedi hangot, kifejezésmódot találni, s a Debüt-díjjal azokat jutalmazták, akiknek ez sikerült. A díjazottak a pénzbeli jutalom mellett még valami többet is kapnak: olyan támogató közeget, csapatot, akik érdemben tudják pályájuk alakulását kísérni.

Az első díjazottat, Nagy Leát Petőcz András méltatta. A fiatal szerző Légörvény című kötetéről szólva Petőcz elmondta: nincsen másunk, csak a nyelvünk. Létezik egy nemzet, egy kultúra Közép-Európában, amely a nyelvében él. Károli, Balassi, Arany nyelve mindenkié. Erre jön egy 17 éves költő – fogalmazott Petőcz –, aki furcsán mond ki szavakat, és furcsán használja ezt a nyelvet. Például úgy, hogy „balkánok pillanata”. Vagy „izommemória”. Vagy „dobbanó halánték”, „rádiuszai a ragyogásnak”. „Csak kapkodom a fejem – így Petőcz –, milyen különleges és izgalmas lesz így a nyelv, vagyis vers lesz.” Nagy Leát Petőcz András a Kodolányi János Főiskola lírakurzus szemináriumán ismerte meg, és hibás előítélettel valami közhelyes epigonköltészetre számított. Annál nagyobb meglepetés érte. Olyan sűrű élményanyag köszön vissza ezekből a versekből, hogy az ember szinte kételkedni kezd, a szerzőt sokkal érettebb korúnak gondolná. „Az utak bedugultak, / mint egy kormos / koszorúér, nem / lökik tovább a /vörös suzukikat” – idézte egy emlékezetes sorát a költőnek Petőcz. A Napkút Kiadónál megjelent kötetet Nagy Lea saját grafikáival, festményeivel illusztrálta.

Másodikként Smid Róbert méltatta Pataki Tamást, aki a Murokffyban ​vérré válik az abszint, és lóvá teszi az ördögöt című kötettel rukkolt elő. Tamás az Irodalmi Jelen szerzője is, művei itt olvashatók. A könyv az Előretolt Helyőrség Íróakadémia gondozásában jelent meg. Murokffy Tódor Ede pikareszk hős, a monarchiabéli Magyarország kalandora. Lánglelkű patrióta, nyughatatlan gondolkodó, és elhódít minden menyecskét. Mindenekelőtt pedig: nagy mesélő. Mint Smid Róbert elmondta, Pataki Tamás hősét pimaszsága, magabiztossága kiemeli a kortárs magyar irodalom neurotikus szereplői közül. Murokffy nem kevés öniróniát csempész a sorok közé, és a régies nyelvezet kiváló stilisztikai fogás – emelte ki az irodalmár. Pataki Tamás bármennyire perlekedik Adyval, mégis remek publicista is egyben, de Karinthy kíváncsisága is ott munkál benne. Különös történeti érzékenység jellemzi, és annyi elárulható, hogy következő műve is egy Budapest-történeti regény lesz. Már csak az a nagy kérdés, az élet utánozza-e az irodalmat, vagy az irodalom az életet? – zárta laudációját Smid Róbert.

Harmadikként Nagy Koppány Zsolt laudálta Voloncs Attilát, akinek Virágok esztendeje című regénye az Orpheusz Kiadó gondozásában jelent meg. Kevesen vannak, akik 15 évesen történelmi regényt kezdenek írni, és 16 évesen be is fejezik azt – kezdte méltatását Nagy Koppány Zsolt. Az író a fülszövegből idézett: bár a fiatalság nem érdem, és nem is mentség, mégsem hallgathatjuk el, hogy kevesen vannak, akik tizenöt évesen éppen a Tanácsköztársaságról kezdenek el regényt írni, és a rengeteg intertextus, kaland és izgalom, valamint elképesztő történelmi tudás mellé olyan laza kézmozdulattal festenek fel egy katartikus drámát, ahogy csak a legnagyobbak képesek rá. Ha ez Voloncs Attila első regénye – márpedig az –, akkor érdemes a prózaírók közmondásos érését szem előtt tartani, és nagyon figyelni, mi kerül ki a szerző keze alól a következő években, mert biztosak lehetünk benne, hogy ehhez a könyvhöz hasonlóan nagyszabású és professzionális vállalkozás lesz az is. Nagy Koppány elmondta, megismerte Attila környezetét, iskoláját, tanárait is, legfőképp azonban őt magát, és rendkívül megkapónak találta a fiatal regényíró nyitottságát minden tanácsra, miközben öntudatos személyiség, kiáll magáért, ha kell. Nagy művek vannak eljövendőben – jósolta a fiatal alkotónak Nagy Koppány Zsolt.

A díjak átadása után dr. Jánosi Zoltán, a Magyar Napló főszerkesztője is köszöntötte a hallgatóságot, és két nagy költőelődöt is idézett az április 11-i ünnep jelentőségét kiemelve. Elsőként Vejnemöjnen szavait: „Mostan kedvem kerekedik, / elmém azon töprenkedik,  / hogy, ím, dalra kéne kelni, / ideje volna énekelni...”; majd Csokonai sorait: „Tebenned úgy csap a poéta széjjel, / Mint a sebes villám setétes éjjel; / Midőn teremt új dolgokat / S a semmiből világokat.” Szép nyitányát adták ezek a sorok a VIII. Versmaratonnak, ami a délelőtt tíz órai harangszóra meg is kezdődött a PIM-ben. A hagyomány szerint a rádió egész nap közvetíti a reggel 10-től este 10-ig tartó eseményt, a műsorvezetők Völgyi Tóth Zsuzsa és Vissy László.

A maraton elindul...

Zsille Gábor, aki a maratoni versnap első szekciójában beszélgetett a költőkel, elmondta: az esemény alapját Az év versei antológia adja, amelyben 2019-ben 101 költő szerepel. Ebből a költészet napi felolvasáson 59-en vesznek részt. Zsille a maga elmaradhatatlan, az eseményeket mindig jókedvre hangoló humorával megjegyezte: minden évben vannak olyan szentéletű nézők, akik végighallgatják az egész maratont – őket aranyba foglalva cégérként kellene kiakasztani a Petőfi Irodalmi Múzeum bejáratához. Persze szomorú események is történtek az elmúlt egy évben, hat költő is elment közülünk az antológia szereplői közül: Birtalan Ferenc, Kulcsár Ferenc, Papp Tibor, Szőllősi Zoltán, Tandori Dezső és Zudor János. Rájuk is emlékeznek tehát a Versmaraton felolvasói. A pódiumon közben helyet foglaló alkotók közül Zsille elsőként Szentmártoni Jánost szólította meg: elnöki teendői mellett hogyan marad ideje versírásra? Mint Szentmártoni elmondta, inkább csak olvasásra marad ideje, de aki költő, nemcsak akkor az, ha ír, hanem minden mozdulatában. Hiszen a költői lét a világ másfajta szemlélését jelenti. Ő maga is így van ezzel, akár autót vezet, akár csak sétál az utcán. „Az is alkotás, ha a közösségért dolgozunk” – tette hozzá az Írószövetség elnöke, mondván, húsz éve ő inkább ezt a formáját űzi az alkotásnak. Zsille Gábor a félbemaradt zsengékről is megkérdezte a költőt, aki mosolyogva elmondta: ezeket igyekezett megsemmisíteni, csak a kamaszkori műveitől tart, amelyeket egykor a családtagoknak szétosztogatott, nehogy valamikor előkerüljenek. Szentmártoni János a Kikötő című versét olvasta fel az antológiából.

A színpadon ülők között a legfiatalabb, Horváth Veronika kapta meg a mikrofont, aki Az év versei 2019 debütáns szerzője. Zsille Gábor gratulált neki az előző nap átvett Móricz-ösztöndíjhoz, és indulásáról kérdezte. Veronika elmondta, hogy egy győri, önszerveződő körben kezdte irodalmi tevékenységét középiskolásként, és Szalai Zsolt, valamint Sütő Csaba András karolták fel őket. Sokáig a FISZ győri bázisában tevékenykedett, majd Budapestre költözött, és itt lett a fiatal írók szervezetének egyik programfelelőse. Első kötete, a Minden átjárható 2017-ben jelent meg a FISZ kiadásában. A terveiről szólva Veronika elmondta, hogy egy formálódó ciklust szeretne kötetté rendezni, ezenkívül nagyon érdeklik a 21. századi női szerepek, szerepkonfliktusok. Zsille Gábor meg is jegyzete, hogy az antológia is örvendetesen gazdagodik a fiatal költőnőkkel. Horváth Veronika a Korcsolya és a Gyümölcshús című verseit olvasta fel a válogatásból.

Gábor harmadikként a „valódi irodalmi legendává nemesedett” Zalán Tiborhoz fordult, aki ugyan erős derékfájással küzd, de azért nem mondta le a versmaratonos szereplését. Sőt, mint megtudtuk, a PIM-ből egyenesen Békéscsabára készül, ahol egy versmondóverseny zsűrizésében vesz részt. Békéscsaba egyébként is állandó helyszíne életének – Zsille kérdésére, amely színházi munkáit firtatta, Zalán megerősítette, hogy a mai napig dolgozik ott dramaturgként. És bár tavasztól hivatalosan nyugdíjban van, elfoglaltabb, mint valaha, „panaszolta” el a költő, aki regényen, színdarabon és egy drámaköteten is dolgozik, legutóbb pedig egy mesekönyve jelent meg. „Vannak jellegzetes formáid, egy időben például haikukat fűztél egymásba” – vetette fel Zsille, megjegyezve, hogy mostanában egészen más versformák jellemzik Zalánt: kötött sorszámú strófák, központozás nélkül, sorok közben felbukkanó mondatkezdő nagybetűkkel. E többértelműséggel Zalán társalkotónak hívja az olvasót a versbe. „Az ember játszik” – felelte a költő, és nem kevés iróniával megjegyezte, hogy ember legyen a talpán, aki a 9 szótagos, 9 soros és 9 versszakos műveit végigolvassa. De, mondta tréfálkozva, az új kísérleteit már akkor elunja, amikor elkezdi, várhatóan ez a forma sem lesz tehát tartós. Az antológiából az Új idők emléktelenségéből olvasott fel egy részletet.

Zsille Gábor ezután Kürti Lászlót kérdezte, aki amellett, hogy költő, tanárember is, mégpedig Mátészalkán. Mint megtudtuk, a városban igen élénk irodalmi élet folyik, épp neki köszönhetően, rendszeresen megtartják ugyanis a Költők egymás között című esteket, ahol a diákok találkozhatnak személyesen a lírikusokkal. Kürti László egyébként igen sokoldalú: testnevelő és filozófia, valamint etika szakos. Zsille Gábor felhívta a figyelmet az egyre színvonalasabb Vörös Postakocsi című folyóiratra is, amelyet Kürti László és Kulin Borbála szerkesztenek (Mátészalkáról és Debrecenből). Országos lap, online és print változatban is megjelenik. Gábor megjegyezte, hogy Kürti nagy gondot fordít a virtuális jelenlétre, nagyon otthonosan mozog a digitális világban, szerzői honlapja is folyamatosan frissül. Mint a költő elmondta, számára ez létkérdés, hiszen Budapesttől háromszáz kilométerre csak így lehet jelen lenni az irodalmi életben. Az ő iskolájuk diákjai is eljöttek a mai ünnepi alkalomra a „Szaval a suli” című program résztvevőiként, pedig hajnali fél négykor kellett elindulniuk, hogy 9-re a PIM-be érjenek. Az első beszélgetős blokk zárása nem is lehetett volna szebb: Kürti László elmondta, nagyon szereti az élővilágot, versei is mind természet közeli élményből fakadnak. Így több más verse között a megindító Parasztgalamb is elhangzott.

Az első felvonás után az utcára kilépve sem kellett lemondani a versekről, hiszen a PIM-mel szemben, az Egyetem téren kivetítőn és hangszórókon is követhető volt a műsor. Két szekció között sikerült elcsípni a „Szaval-a-sulis” diákokat, amint épp előadták egy Weöres Sándor-versre készült kis „kórusművüket”. Ennyi versmondó gyereket egyébként, mint április 11-e délelőttjén a múzeum környékén ritkán (vagy sosem) látni, és elnézve-hallgatva őket az ember máris kiűzhette fejéből a pesszimista „huhogásokat” arról, hogy a legfiatalabb generációval már biztosan véget ér a költészet. Ezt felejtsük csak el, és ünnepeljük nyugodt szívvel a költészet napját.

Az Irodalmi Jelen munkatársai is részt vettek

Az Irodalmi Jelen két munkatársa, Simon Adri és Varga Melinda az esti szekciókban kerültek sorra. Simon Adrit Vlasics Sarolta szólaltatta meg Tóth Krisztina, Székelyhidi Zsolt és Szabó Palócz Attila társaságában. Az antológiával kapcsolatos kérdésre Adri úgy válaszolt: nem teljes a repertoár, hiszen nemcsak 101 kortárs költő alkot Magyarországon, ugyanakkor egyszerre sok is ez a mennyiség, a bőség zavara. Lehet, hogy 70-75 költő is elég lenne a válogatásba. Az alkotás metodikájáról Simon Adri tréfásan úgy nyilatkozott, számára nagy segítség, ha megmondják, miről írjon és mikorra – egy toronydaruról például. Tóth Krisztina szerint csakis önfegyelemből nem lehet írni, azzal értett egyet, amit korábban Ladik Katalin mondott: meg kell találni a formáját minden egyes szövegnek, de a formák gyakorlata üres öröm. Szabó Palócz Attila ösztönös alkotónak vallotta magát. Szóba került a beszélgetés során a háború kérdése is, amelyet a költők származási helyük szerint részben átéltek. Adri elmondta, Szegeden nőtt fel, szerencsére nem lőttek át a határon, amelyhez 17 éves korában még közelebb került, amikor átköltöztünk Gyálarétre. „Szeged amolyan kis béke szigete volt számomra, még most is az” – fogalmazott Adri. Versei alakulásáról később elmondta: a műveinek van egy szilárd, tárgyias síkja, s hogy eljut-e a vers valahová, döntse el az olvasó, a mű további sorsa nem a költő kezében van. A tárgyiasság számára járhatóbb út, vallotta meg Adri: „Egyre többen figyelnek rám, s ezzel párhuzamosan én egyre szégyenlősebb vagyok. Az az őszinte vers, ami jó vers, nem feltétlenül az, ami a lelkem legdiszkrétebb rezdüléseit is megvallom.” Simon Adritól két verset hallgathattunk meg, az Aranymetszés – Hommage à A. J. & Co. címűt, valamit az Isten nem levéltárost (amely Vörös István villanelláira született.) S a költészet erejét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az „eltűntek a kanyarban a régi fények” sorra valóban kialudt a PIM-ben a világítás.

Amikor újra felkapcsolódtak a csillárok, szó szerint az est fénypontja jött el: a záró beszélgetés ideje. Ebben vett részt Varga Melinda Lezsák Sándor, Lőrincz P. Gabriella és Marcsák Gergely társaságában, Völgyi-Tóth Zsuzsa műsorvezetésével. Egy erdélyi, két kárpátaljai és egy pesti költő ült le együtt, jegyzte meg a moderátor, s mint Lőrincz P. Gabi kommentálta, az irodalom határtalan. Varga Melinda is határok nélkül él: Gyergyószentmiklós a szülővárosa, majd Marosvásárhely a tanulóévek helye, és most Kolozsvár a városa, illetve sokszor Budapest. „A politizáló költészettől távol tartom magam” – mondta Melinda a közéleti költészet kapcsán,s ezzel Lőrinz P. Gabi egy egyetértett: verset és publicisztikát ne keverjük. Lezsák Sándor szerint a politika olyan, mint bármi más az életben, nem tudja elkülöníteni politikusi énjét. Varga Melinda az Irodalmi Jelen szerkesztőjeként elmondta, az online felületen könnyebben lehet aktualitásokhoz kötni kortárs költészetet, ám a vers patináját mégiscsak a nyomtatott folyóiratban való megjelenést adja. Amiképp a könyvnek, folyóiratnak illata van, forgatni lehet, ráadásul az adathordozók nem biztos, hogy fennmaradnak. Lőrincz P. Gabi maga is könyveket „hurcol”: kárpátaljai iskolákat, könyvtárakat látnak el könyvadományokkal. Inkább a nagyon fiatal költőkre jellemző, hogy azonnal kiteszik műveiket a Facebookra – „az Irodalmi Jelennél például nem szoktunk olyan művet elfogadni, ami már kikerült a Facebook terébe” – magyarázta a versrovatot szerkesztő Varga Melinda. Kolozsvárról szólva a költő-szerkesztő elmondta: egy kicsit olyan, mintha a 30 évvel ezelőtti Budapestet látná az ember. Régóta működik egy kiváló, pályakezdők számára alakult kör, amely nemrég Bréda Ferenc nevét vette föl. S bár pezseg az élet, oda kell figyelni a kultúra megtartó erejének intézményeire, az irodalomra, a színházra, a képzőművészetre. Élénk az együttműködés a román alkotókkal, ami különösen a fiatal alkotókra jellemző. Melindától a Víztükör című versét hallgathattuk meg. Hogy a líra visszatért volna a történetmeséléshez, Melinda úgy kommentálta, még egy metafora mögött is lehet egy egész élet. A szabadversek terén elterjedtebb valami elmesélése, és a határvonalak is kezdenek elmosódni líra és epika között. Melinda a női alkotók térhódítására is felhívta a figyelmet, de „a költészet nemtelen, androgün létező”. S hogy van-e baj az olvasás és a költészet fogyasztása terén? Minden költő egyetértett abban, hogy van olvasó és rendezvény bőségesen, legfeljebb olvasási szokásaink változtak meg, például az eszközök tekintetében, jegyezte meg Melinda, de ez egyáltalán nem baj.

 

Szöveg és fotók: Laik Eszter

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.