A politika persze szeret nem túlzottan nagy figyelmet fordítani az irodalmárokra, még ha a viszony jónak is mondható eleinte, gondoljunk csak Mátyás és Janus Pannonius viszonyára – folytatja Sumonyi Zoltán. - Egyik uralkodó sem tud hosszútávon együtt élni az íróval, mert az író, a költő mindig megmondja a saját véleményét. Ez nem igazán jó a politikának, ezért nem akarnak tudomást venni a figyelmeztetésekről, de valami mindig ott ragad. 

 A Kétfarkú Kutya Kht., a Nemteg Vizuális Kultúra Kutató Központ, az Artbutik, valamint az izlandi hadsereg közreműködésével  mutatták be a méltán világhírű EBBŐL MAJD CSAK MEGÉLÜNK VALAHOGY művészcsoport NA EZ AZ című úgynevezett kiállítását a Boulevard&Brezsnyev galériában. A kiállításnak hatalmas sikere volt, még az utcán is álltak és vártak az emberek, hogy megnézhessék. Helyszini tudósítónkról a kiállítás kezdete óta nem érkezett hír, s megszakadt vele minden kapcsolatunk. Ugyanakkor beépített kémeinknek köszönhetően talán elsőként közölhetünk fotóriportot a nagysikerű kiállításról. Figyelem EXLUZÍV!  

Ünnepnap április tizenötödike a magyar írók számára, mert háromévnyi „Csipkerózsika-álom” után végre nagyszerű összefogásnak köszönhetően, újra megnyílt a Magyar Írószövetség budapesti székházában a könyvtár. A megújult könyvtár azonban nem csak írók, költők számára nyitja meg kapuit, hanem a környék lakóinak, az olvasás és szépirodalom szerelmeseinek, és a postásoknak is. Új, hiánypótló, barátságos közkönyvtár nyílt tehát Pesten, mely létfontosságú nemcsak a város, hanem hazánk szellemi életének szempontjából is.

 „Szellemi embernek most nem jó lenni”, vélekedik, ezt már a hallgatóság kérdéseinek egyikére válaszolva. „Még más is mondja meg, hogy hogyan legyek rosszul? Én magam szeretném megmondani.” Annyi a szabadsága az embernek, hogy nem tesz valamit mindenáron, hanem felemeli, s ha már nem szeretné tartani, elhullajtja. Ezen túl pedig nincs olyan dimenzió, hogy milyen célból vagyunk itt ebben a létben.  

"Ültünk Kakon a kanapén. Átestünk a szereplésen, mégsem ütöttük meg magunkat; módjával mondtunk csak hülyeséget, hátradőlhetünk a süppedős melegbe. Mert a szobában meleg volt, legalább negyven fok (Vass Tibi így szereti). Székelyhidi sört kért (kapott), Simon Adri cigizni ment a teraszra, pedig leszokott, a feleségem Tündével beszélgetett vagy (a másik) Szilviával, nem tudom; valakik pingpongoztak (szoktak)." - írja Bene Zoltán a Spanyolnátha "Szeged"- összeállításának vendégszerkesztője.

A Vadnarancsokkal figyel fel rá az irodalmi élet. Új hang, együtt indul Zalánnal, Esterházyval. Kérdi tőle Berka: hol szokott publikálni, miért változnak a helyek? Kibomlik valami nagyon szép: a szabadság iránti vágy. Ott publikálni, ahol azt közölnek, amit ő szeretne, nem kötik meg, nem írják elő, mit adjon, mit írjon. A szabadság, függetlenség iránti igény az írói, költői, művészi pályáján úgy van jelen, hogy magát a szót talán egyszer sem ejti ki. 

Most, a 21. század elején éppen olyan aggasztó és kiélezett a helyzet, mint volt, teszem azt, harminc évvel ezelőtt, a művészeknek és íróknak mégsem futja többre holmi vásári komédiázásnál, humbuknál, léha monológoknál. Olyasmi ez, mint valami szemfényvesztő hakni, ahol unottan el-elrontható a szöveg, hiszen „úgysem veszik észre…”

A tükörből tűnik elő. Valahonnan a tükörből.Halántékát megtámasztja egy tenyér. Idegen.Pont ugyanúgy, mint egykor, régen. Akkor,még évtizedekkel ezelőtt, egy fényképen:mikéntha idegen kéz lenne, mintha valamiféleidegen tenyérre támasztaná a halántékát, ésúgy nézne bele a kamerába.  

 Április elsején az Írószövetségben a zentai Zetna köré szerveződött vajdasági poéták „csikófogata” celebrálta jelenlétét a magyar irodalomban – jelesül három kétlaki alkotó: Danyi Zoltán, Szegedi-Szabó Béla, Tóbiás Krisztián.

Összességében kissé szerepcserés este lett, talán a berakott hajú nénik, akik a csütörtöki borzongást várták az írónőtől, aki paróka nélkül, decens-csinosan (csak a fülbevaló műanyag disznó extra kicsit) volt bájosan szórakoztató, nos, benne kellemesen csalódtak, de borzongás mindenkinek jutott. Végezetül talán csak a veszprémieknek kellett volna pironkodó arcú bocsánatkérések helyett feltenni Kellei Györgynek saját könyve címét: „Akkor most ki a bunkó?”   

 A változók pedig a meghívott vendégek, s a lista hosszúra nyúlik az elmúlt évek alatt a Szépírók Társasága, a Könyv utóélete sorozatának is köszönhetően: Bartis Attila, Péterfy Gergely, Balázs Attila, Garaczi László, Harcos Bálint, Németh Gábor, Háy János, Grecsó Krisztián, Varró Dániel, Györe Balázs, Dragomán György, Zeke Gyula, Lovas Ildikó, Ferdinandy György, Tóth Krisztina, Kőrösi Zoltán, Jánossy Lajos, Kiss Ottó,Parti Nagy Lajos, Esterházy Péter, Békés Pál, Závada Pál, Grendel Lajos mind-mind ellátogattak a Királynék városába.  

   "A Faludyt szavaló fiatalok nemcsak szépek, de "remekek" is voltak – ahogy a férjem mondaná" – nyilatkozta a versenyről Faludy Fanny.

Perovics Zoltán (Pero) "Kispendrájv, avagy a szegedi panyiga" című darabja a budapesti bemutató után kompatibilisnek mutatkozott Szeged usb-portjával is. Egy este alatt két előadást megért a rendkívül összetett performansz, amely fekete dobozzá változtatta a Grand Cafét, hogy különös titkot fecsegjen, üvöltsön, hörögjön világgá a néhány különc segítségével, akik keménykalapjukkal, frakkjukkal és rezzenéstelen arcukkal saját világuk hiteles figuráinak bizonyultak.  - Boldog Zoltán riportja fotókkal a helyszínről.

Két évvel ezelőtt Kolozsváron jártam. Hatvan év múltán először. Kedvenc nagybátyám, Hunyady Sándor, nyomait kerestem. Barátaimmal városnéző sétára indultunk. Hirtelen az egyikük hátramaradt. Pár lépésre mögöttünk beszélgetni kezdett egy elegáns, kalapos úrral. Majd mindketten csatlakoztak hozzánk. Bemutatkoztunk egymásnak. Benkő Samuhoz volt szerencsém. Mégpedig nagy szerencsém.

A színészek továbbá elmondták, hogy a rendező arra kérte őket, ne túlozzanak. A legfontosabb dolog, hogy a szerepet belülről próbálják megfogni, ne használjanak külső segítséget. A színészek számára az a legnehezebb, hogy úgy tegyenek, mintha nem játszanának. Ugyanakkor kiderült, hogy A per kapcsán egy nyitott munkafolyamatról volt szó. A rendező a színészek minden ötletét, véleményét meghallgatta, így a színészek közvetlenül hozzájárulhattak az alkotófolyamathoz. A próbafolyamatról az is elhangzott, hogy a rendező hosszas előkészítő munkát végzett.

Icuka, Magyarország legszeretetreméltóbb könyvtárosa magabiztos gyakorisággal és a rendszeres folyóiratolvasó elszántságával téveszti el az Irodalmi Jelen nevét, és használja helyette a jóval meggyőzőbb, mind értelmezését, mind egyéni leleményét tükröző Irodalmi Jelenlét címet. Ha Icuka 2009. március 24-én az Írók Boltjában járt volna, bizonyságot szerezhetett volna arról, hogy Danyi Zoltán, Szőcs Géza és Weiner Sennyey Tibor irodalmi jelenléte valóban rászolgál a nemes tévesztésre.

 "Hallottunk róla már, hogy szép város Kolozsvár, és hogy csodákat is hordozhat magában akár, ezekről nemrég saját szemünkkel győződtünk meg Jancsó Noémi kolozsvári egyetemista, költő, író, na meg kedves vendéglátó kíséretében." - írja Pongrácz Balázs a dunántúli Alternatíva folyóirat szerzője cikkében Kolozsvárról. A cikket Stenszky Cecília, lapunk tudósítójának képriportja kíséri.

Ezt az online újságot is gyakori látogatásra tervezték. Könnyen elérhető, de olyan kissé, mint egy labirintus, az ember akármerre indul, valami új utat biztos, hogy talál. Vagy akár egy barokk festmény, kell kis idő, alapos, komoly szemlélődés, míg kiismerhető valamennyire. És akkor is csak a felszínébe kukkantottunk bele. Csak ül az ember a gép előtt, a könyvtár illata és a fotel kényelmessége múlóban, mégis nehéz elszakadni, mert különösen sok esztétikai igényt elégíthet ki, ha hagyjuk magunkat.

Az öreg hölgy látogatásában azonban mintha egy teljesen új rendezőt ismert volna meg. Alice Georgescu fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy bár ez az első személyes találkozása Zsótér Sándorral, kutakodva utána, kiderült számára, hogy egy sokoldalú alkotóval áll szemben, aki szövegkönyveket ír, több filmszerepet is eljátszott, rendez, tanít.

 „Hagyományunk az avantgárd” Közönségtalálkozó a Stary Teatr társulatával