A vajdasági Szombathy Bálint az avantgárdról publikáló szakemberek közül az egyik legkönnyebben olvasható. Magabiztos elméleti felkészültségének eredményei a logikusan formált, gördülékeny tanulmányok. „Érthetően ír” – foglalja össze az Írószövetség titkára, L. Simon László. Pedig a Munkácsy-díjas festők közt ez nem gyakori, tréfálkoznak a képzőművészeti munkásságáért tavaly kitüntetett íróval.
 

 
Radikális művészek a tovatűnt Jugoszlávia provinciáiból

Avantgárd szerzőket mutat be Marék homokot szorongatva. Kalandozások a művészet határmezsgyéin című esszékötetében Szombathy Bálint. Olyan barátait, mint Vojislav Despotov, Slavko Matković, Tomislav Gotovac vagy drMáriás.

Kicsit megrándul az arca, amikor a szerb szerzőkkel való viszonyát a Tolnai Ottó által megélt avantgárddal állítja párhuzamba Beke László művészettörténész. (A januári Csak azért is avantgárd! konferencián határozottan visszautasította Szombathy, hogy Tolnait az avantgárdhoz sorolják.)

A művészet, mint a homok, kifolyik a kézből, értelmezi a könyv címét Beke. Definiálni a művészet fogalmát több évtizedes alkotói tevékenység után sem tudná, állítja az életművének méltatását szerényen hallgató, mail art körökben Art Lover néven ismert konceptuális művész.

Több tanulmány szerepel a kötetben Tsúszó Sándorról, a Kassák, Tamkó Sirató Károly és más költők alakját szintetizáló, fiktív avantgárd figuráról. Archetípusa szemlélteti a meg nem értett, helyét nem találó, kánonban nem szereplő, elfeledett avantgárd művészek sorsát. Kassák képversei már 17-18 évesen megragadták az 1950-ben a bácskai Pacséron született Szombathyt, aki néhány évvel később a rendkívül nívós Új Symposion grafikai szerkesztője lett.

Petőcz András, a nyolcvanas évek magyar avantgárdjának meghatározó, majd attól messze távolodott szereplője Tsúszó kollektív személyiségét és az olvasó által létrehozott művet emeli ki, majd a szabadkai születésű Siflis András képzőművésszel beszélget, aki Újvidékről érkezett a könyvbemutatóra.

Átcsempészett Új Symposionokban lehetett először Ezra Poundról vagy Sade márkitól olvasni, réved vissza Beke a múltba, nem értvén, miért csak a hatvanas évek közepétől működött együtt a vajdasági lap a franciaországi Magyar Műhellyel, Magyarország kikerülésével. „Át kellett dobni az ország felett a labdát”, jön a válasz, hiszen itt az egyéni törekvéseket is megfigyelték, nemhogy a csoportos szerveződéseket. Jugoszláviában viszont szabadon dolgozhattak a kollektívák. „Rockerek voltunk elsősorban, de nem tudtunk zenélni, ezért művészi csoportot alapítottunk” – árulja el a Szabadkán 1969-től létezett, egy német motorgyertyáról elnevezett Bosch+Bosch csoport titkát. Szigorú morális kritériumuk volt, hogy nem lehet kétszer ugyanazt kiállítani.

„Az a legnagyobb konceptuális művem talán, hogy nem festőként Munkácsy-díjat kaptam” – utasítja vissza Szombathy, hogy ő festett volna bármikor is. Közben Beke László és az Underground expanzió könyvsorozat szerkesztője, L. Simon László vitát folytatnak nyelvhasználatáról, szókészletének elemeiről.

Az Artpool Művészetkutató Központ munkatársai természetesen rögzítik ezt az eseményt is, mint korábban sok száz avantgárd szellemiségű rendezvényt, melyeket a www.artpool.hu oldalon dokumentáltak is. Kamerával archivál a Galántai-Klaniczay házaspár harminc éve alapított, bárki által látogatható gyűjteménye számára xlajosbácsix (maga is közismert vizuális művész), Halasi Dóra művészettörténész pedig fényképeket készít az Írók boltjával szemben található Artpoolnak.

Beke tévedéseit időnként javítani kell. A Kanadába kivándorolt Kántor István neoizmusa kapcsán a beszélgetésről felvételt készítő Tóth Gábor cáfolja, hogy jómaga alapító tagja lett volna az óceán túlsó felén életre hívott, radikálisan művészetellenes világmozgalomnak. Tóth grafovizuális, akcióművészeti munkásságának harmincöt évét Szombathy Art Tot(h)al című könyvében értékelte.

Kép és szöveg: Klein László