Azt persze nem tudja, hogy a csokiról le vagyok tiltva, mert bár tudok bilibe pisilni, valahogy mégsem szólok mindig időben. Ettől édesanya nagyon morcos, mert a nagydologgal már semmi gond, de ahhoz föl is kapaszkodom a trónra, a lábam alatt a cipőpucoló doboz, ölemben egy Lakáskultúra és azt kiabálom, hogy királykisasszony vagyok, de ne gyere be apa, mert büdös van! Én próbálok csoki ügyben valamit elérni, és mondom anyának, hogy most szóltam, hogy majd pisilek, jöhet a csoki. De ő azt mondta, hogy előbb egy napig mindig szólni kell, mindig száraz pelenka kell és majd utána lesz csoki. Hát erre jó lenne figyelni…    

A Szépírók Társasága 2009. október 17–18-án  tartotta a VI. Őszi Irodalmi Fesztiválját a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Az első napról lapunk közölte Klein László cikkét, most egy közel teljes összefoglalót adunk közre Hegedűs Lajos Hunor tollából a fesztiválról.

Oravecz Imre és Beney Zsuzsa életműve előtt tiszteleg a Parnasszus őszi száma. Turczi István főszerkesztő ugyan hadart kicsit a Műcsarnokbeli pörgő, informatív, sokszereplős lapismertetőn, ám tizenkét szerzőt úgy megszólaltatni másfél óra alatt (felolvasásokkal és zenei betétekkel), hogy senki ne érezze csupán díszletnek magát, nem kis teljesítmény.

Emlékműsor keretében emlékeztek meg az aradi hősökről a Beregszászi Zrínyi Ilona Középiskolában is, ahol a rendezvényt megtisztelte jelenlétével Pethő János beregszászi konzul.   A himnusz eléneklését követően a diplomata igaz magyar szívvel, illő méltósággal hajtott fejet nagyjaink emléke előtt. Mint mondta, a magyar nemzet az aradi megtorlás óta minden évben megemlékezik a hősökről, az 1848-49-es forradalmat és szabadságharcot követő megtorlásokról. A forradalom és szabadságharc egyike nemzeti történelmünk legdicsőségesebb fejezeteinek. 

Rosszarcú alakok és pengeagyú irodalmárok villannak a korán sötétedő budapesti délutánon. Csuklyát borítva fejemre, zsebre dugott kézzel osonok a Liliom utcai fal mellett. Szemeim előtt a Sin City jelenetei peregnek. Egy kopasz erős végigmér a bejáratnál. Elejtem Csordás Dani Nocturne-jét. „Ez is csak egy kerület, Budapest része” – dúdolom, de nem merek lehajolni.

Pécsi Györgyi 1958. július 23-án született Zalaszentgróton. A Szombathelyi Tanárképző Főiskola magyar–könyvtár szakán végzett 1980-ban. 1980 és 1984 között tanár, majd könyvtáros. 1990-től a Széphalom Könyvműhely szerkesztője, 1993–96-ban vezetője. 1996-tól szabadfoglalkozású, 1998-tól az Új Könyvpiac (ujkonyvpiac) felelős szerkesztője. Főleg a határon túli kortárs magyar irodalommal, költészettel foglalkozik. 1984-től jelennek meg kritikái, tanulmányai folyóiratokban (Alföld, Életünk, Hitel, Kortárs, Literatúra, Tiszatáj stb.). Kötetei: Olvasópróbák. (Tanulmányok.) Miskolc, 1994, Felsőmagyarország Kiadó. Tőzsér Árpád. (Monográfia.) Pozsony, 1995, Kalligram Kiadó. (Tegnap és Ma sorozat.) Kányádi Sándor. 2003. Kalligram Kiadó.  

A Csillagmesét egyébként nagymama olvasta föl nekem elalvás előtt és nagyon tetszik nekem belőle, hogy „irgumburgum-mordizom”, a történetet pedig, ami olyan érdekes szavakkal van összerakva, hogy illeszkednek is, meg jól hangzanak, éneklés nélkül is dallamosak nagyon tetszenek. A hold pizsamáját is együtt szoktuk keresni esténként, de ebből mindig csak annyi jön ki, hogy én zuhanyozok, én kapok pizsamát és nekem kell ágyba bújni.

A Dóm tér, az Elisabeth c. musical a Halál különleges alakja, a magyar nyelv tisztelete és ápolása, a gyermekeink jövőjéért való aggodalom, igazi apai érzelmek, tehetség, családi örökségek, a barátság és még számtalan téma merült fel Szabó P. Szilveszter LÉLEKZET című verseskötetének bemutatóján, a szegedi REÖK Palotában.

„Nem hiszem el, hogy minden versenyfilm ennyire szar” - fakadt ki előttem egy ötvenes nő, mikor felkapcsolták a villanyt a Március című osztrák film vetítése után. És ha az állítás túlzó is, azért van igazságtartalma.    Néhány napja fejeződött be a Cinepécs. A négynapos összejövetelről szeretnék beszámolni az Irodalmi Jelen filmszerető olvasóinak.

A kisebbségi nézőpontok hozhatnak izgalmas változást a kortárs irodalomban? „A kisvilágok, a partvonalról, alulnézetből szemlélt történetek jelenthetnek újdonságot” – állítja a Szépírók hétvégi fesztiváljának tájékoztatója, s jó lenne hinni, hogy az irodalmi szempontokon túlnyúló üzenetük sokakhoz eljut, és elgondolkoztat toleranciáról, önvizsgálatról, együttélésről.

A Déry-díj kuratóriumát mindig csak az vezette a díjazottak kiválasztásnál, hogy ki milyen író - emelte ki Lator László költő, műfordító a díj átadásán. Elmondása szerint általában olyan szerzőknek ítélték oda az elismerést, akik kimaradtak az állami díjakból. Példaként említette Ottlik Gézát, Kálnoky Lászlót, Esterházy Pétert, Szentkuthy Miklóst és Mándi Ivánt, majd felidézte Keresztury Dezsőnek, a Déry-díj első kurátorának alakját, akinek a díj szabadságjogainak kivívásában nagy szerepe volt.

Asztalhoz ülnek, rendelnek. Ásványvizet, fröccsöt, vagy sört – híg nedűket, hiszen még a prédavárás ideje ez. Aztán lassan besomfordál a hallgatóság, s kisvártatva átvonulunk mindannyian a megfelelő terepre. A moderátor Turi Tímea bármilyen kecsesen is forgolódik, alkatából fakadóan nem tudja eltakarni a mögötte is figyelő, fehér ventilátort; viszont csöndes örömmel nyugtázza, hogy ránézésre többen vannak a közönség soraiban, mint a résztvevők székein. Mosolyogva jegyzi meg azt is, hogy a két szervezet tagjai nem szeparáltan, hanem egymás mellé szóródva foglaltak helyet. S valóban, a Fiatal Írók Szövetsége és a József Attila Kör ilyetén keveredése láttán eszünkbe juthat a Vörösmarty-epigramma: „víg, bús, balga, mogorva vegyest”.

Közönségsikert aratott a Nagy Ölelés rekordkísérlet a 2009. október 13-án megrendezett Színházi Nyílt Nap Egyetemistáknak rendezvénysorozat részeként. A Nyílt napot immáron második éve szervezte meg az SZTE Kulturális Irodája, a Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzata (SZTE EHÖK) és a házigazda Szegedi Nemzeti Színház.

Grendel Lajos Pozsonyból, Végel László Újvidékről érkezett a budai Nyitott Műhelybe, hogy a zágrábi útjáról hazatért Bán Magdával beszélgessenek a kisebbségi írókat övező hamis képekről, peremmagyarságról és szélsőségesekről, no meg a bánáti sváb származású, új irodalmi Nobel-díjasról, vagy a halála miatt Nobelt nem kapott Tormay Cécile-ről.

Fiatal prózaíró három kötetét (A lányos apák puskája, A ciprusi király, 47 Démonok ideje ) ismerhettük meg az Írószövetség Csikófogat estjén október 7-én, szerdán. A Bibliából kölcsönzött „legkisebb fiú” nevét viselő alkotót Elek Tibor irodalomtörténész mutatta be, a találkozót Erős Kinga moderálta.

 
 
I. Besózott erdélyiek – Etetés: Irodalmi beetető só (Milleniumi Kávéház, 2009. október 7.)
 
II. Nincs más út, csak a könnyebb út - (Navigátorok a Sínbusz Fesztivál várótermében. FISZ-JAK est, Grand Café, 2009. október 8.)
 
III. Sínbuszdarabok – Tényképek a II. Sínbusz Fesztiválról (Szeged-Szabadka, 2009. október 10.)

 
A Kultúrcsempész Sínbusz Fesztivál idén második alkalommal pöccintett csikket Schengennek, amikor október 6-a és 12-e között Szegeden és Szabadkán zajló kulturális programokkal kötötte össze a két város képzeletbeli tengelyét. Az irodalmi esteken és a sínbuszon ott volt lapunk két tudósítója, Boldog Zoltán és Molnár H. Magor is.
 

Népdalok vegyülnek a határőr pecséthangjai közé, lassan megérkezik Szabadkára a sínbusz, ahol a szegedi restiből szabadult két férfi egy-egy pleskovicás burger mellett egy-egy üveg Jelen sört iszogat, ami éppen kapóra jön egy frappáns befejezéshez, és a városhoz, amely a szecessziós épületek sokaságán kívül gyógyszertárak rengetegét sűríti magába, hogy valahogy túlélje ezt a századot.

Nem könnyű helyszíni tudósítást írni, ha az ember maga is tevékeny résztvevő volt egy eseményen, sőt meghívott vendég. Ezért törekszem a lehető legrövidebben beszámolni csak a „Költészet és szolidaritás – A párbeszédhez való jog” mottójú nemzetközi ifjúsági fórumról, amelyet már nem először rendeztek Triesztben. A fórumon a világ különböző országaiból meghívott fiatal költők és írók olvastak fel, adtak elő. Sokfelől érkeztek és sokfelől közelítettek a problémákhoz, mégis meglepően összecsengtek helyzetértékeléseik és megoldási javaslataik a világ helyzetét és az emberiség jövőjét illetően. Kérdés: szavaik vajon visszhangzanak-e majd hazájukban és másutt?

A nagymamát a fordítás élményeibe -, mint például a beás nyelven leírt fordítással való szembesülés – bevonó fordító története a generációk egymásra találásának új és egyben mindent átjáró dimenzióját tárta elénk: a beás nyelv, immáron az írott beás szavak kötelékét. A kötet életre hívásának célja is volt a beás írásbeliség megerősítése, kiterjesztése.

És szól a mű, él, megint, mint előtte négyszer más művek „A 12 legszebb magyar vers”- sorozatban. Az érkezők nem siratni, verset mondani jöttek, nem keseregnek gyászos képpel, emelt fővel, teli tüdővel az életet éltetik, s emelik a költőt a magasba. Az örök élők sorába, bíztatva saját magukat is: „... s mégis eltalálok hozzád”. Értik a fiatalok eme etikát és esztétikát?