Az Irodalmi Jelen könyvheti rendezvénysorozata záróeseményeként Böszörményi Zoltánt faggatták kollégái, Boldog Zoltán és Weiner Sennyey Tibor, térben és időben túlmutatva Regál című új regényén: rendszeres olvasói előtt is új epizódok tárultak fel az író személyes történeteiből. Az estet megtekinthetik négyrészes videónkon is.

Az Irodalmi Jelen ünnepélyes „Könyvhét-megnyitójának” tekinthetjük a Zsivágó Kávéházban megrendezett II. Nagy Felolvasást, amely többek között abban különbözött az elsőtől, hogy ezúttal még többen gyűltünk össze, hogy verseket, prózarészeteket hallgassunk meg szerzőinktől.

Szécsi Noémi legújabb regénye, a Nyughatatlanok az Ünnepi Könyvhétre jelent meg. Beszélgetésünkben szó esett a marginalizált emigránsokról, előkerültek kísértetek, és nem hagytuk ki az asztaltáncoltatást sem. Az írónő bevallotta, hogy valamiféle „újromantikus” regényt akart írni, mert szerinte a cinizmus és az irónia nagyon kiüresedett, az olvasók patetikus dolgokra vágynak.

Ha a festészet költészet, akkor a szobrászat próza? És mi a rajz? Tánc? Vajon Rabó szobrai történetek, amelyeket körbe lehet járni? - Rabóczky Judit rajzai, szobrai és Weiner Sennyey Tibor írása.

Minden nappal közelebb az év legjelentősebb könyves ünnepe, a Könyvhét. Mire várnak, mivel számolnak, mit kívánnak, ezt kérdezte az Irodalmi Jelen tizenöt irodalmártól (név szerint: Ádám Tamás, Andrassew Iván, Antall István, Darabos Enikő, Faludi Ádám, Géczi János, Hargitai Ildikó, Jász Attila, Kiss Judit Ágnes, Láng Eszter, Pécsi Györgyi, Podmaniczky Szilárd, Szabó Tibor Benjámin, Tarján Tamás ). És a bónusz interjúk: Anonymus, Boldog Zoltán, Weiner Sennyey Tibor, Mányoki Endre.

Beszélgetés Lackfi Jánossal két új könyvéről, műhelytitkokról, családról és hitről, gyerekekről és az igazságról. Arról, hogy vajon az agresszív költők korában élünk-e?

​​​​​​​Mennyi mindent elkövetünk mi emberek, hogy ne unatkozzunk! Legalábbis néha úgy tűnik, hogy minden, de minden, amit ember feltalált, valójában nem más, mint menekülés a végtelen unalom elől. Valamit csak kell „csinálni” – mondják a nagy öregek is, meg a kölykök is, és néha mégis úgy érezhetjük, az égadta világon már mindent megcsináltak. – Weiner Sennyey Tibor feltámadást ünneplő vasárnapi levele.

​​​​​​​Miről van itt szó valójában? Tényleg csak gazdasági okok vezérlik a „gondos gazdaként” fellépő elöljárókat, vagy démoni erők csapnak össze valamivel, ami a semmiből nőtt ki és valójában semmibe sem került? Lehetne-e még fordítani az eseményeken? – Weiner Sennyey Tibor írása a Tűzraktér bezárása kapcsán.

​​​​​​​Az uzsoki kórházban íródott levelében Weiner Sennyey Tibor saját 127 órájáról mesél, emberi kapcsolatokról, barátságról, és arról, hogy miként lehet jó verset írni.

„Ebben a kisfiúban több van, mint bárki gondolná, rajta és képein keresztül kapjuk meg a lehetőséget, hogy újra látva-lássunk” - Vollein Ferenc „gyermekművész” zalaegerszegi kiállítása elé

Egy művésznek nem elég néznie, látnia kell. Nem elég látnia, láttatnia kell, s nem elég láttatnia, ébernek kell lennie. Ez jó gondolati alap ezeknek a képeknek a nézéséhez – Weiner Sennyey Tibor írása tizenöt magyar grafikusról

Ágis ma azt mondaná, hogy felejtsétek el a nagy hasznot, amit mások verejtékes devizahiteléből reméltek, felejtsétek el mások adósságát, vagyis „égessük el az adósleveleket”. – A szegedi Somogyi Könyvtárban Bessenyei-kiállítást rendeztek. A kiállításhoz Weiner Sennyey Tibor írt rövid ajánlót.

Tiszta szándékkal írni tiszta dolgokat. Mindig tudni a választ, hogy mit és miért tesz az ember. Ha leírsz valamit – bármilyen műfajban –, mindig el lehessen mondani néhány mondatban is, hogy az pontosan miről szól, miért fontos, miért érdemes másnak elolvasni. És a haza fényre derül – Weiner Sennyey Tibor vasárnapi levele.

Pásztor nélkül a nyáj!
Padlás nélkül a száj!
Pia nélkül a máj!

Retkes Máténak van egy fiókja. Egy titkos-rejtélyes fiókja, nem is annyira a fiók az övé, mint ami benne van. Ez a fiók Budapesten, a Képzőművészeti Egyetem Epres kertjében van. Máté ugyanolyan szegény családból jött, mint én. Ő is tanult Szegeden, és most Budapesten él, mint én. Ugyanúgy fontos neki szűkebb hazája Kécske, mint nekem Zsennye, de nem csak ezek a hasonlóságok kötnek minket össze. A szobraiban ott hordoz egy titokzatos kék színt, mint ahogy én is a verseimben, írásaimban egy másik, szintén kék titkot. - Weiner Sennyey Tibor megnyitóbeszéde

Néhány napja a Magyar Televízióban is bemutatták Vágvölgyi B. András új filmjét, a Kolorádó Kid-et, amely szerintem az eddigi egyik legjobb ’56-os film. Legalábbis a fiatal generációnak alapműve lehet. Miért?

​​​​​​​„Jöjjön, ha fáj – lepkeszárnyon!” – ez a mondat végigkísérte a lépcsőfordulóban, amelyen lesétálni jóllehet a külső szemlélőnek csak néhány pillanatnak tűnt, neki olyan volt, mintha kis túlzással egy teljes hónapon át jött, és jött volna, egyre csak lefelé. A versek szintjéről különös vezetőjét követve az ismeretlen lakók felé.  Meg kellett állnia a fordulóban, pedig nem volt rossz kondícióban. Aztán újra elindulni, és újra megállni. A mosolygó kisöreg folyvást hátranézett, ahogy haladtak lefelé. Egyszerre aztán csak nem bírta tovább az építész, szuszogva leült az egyik végeérhetetlen lépcsőfokra. – Weiner Sennyey Tibor folytatásos sci-fije.

​​​​​​​2010 szeptember 25-én egy kis térben bemutattak egy nagyon nagy darabot, s hogy ennek a premiernek tanúja lehettem, úgy érzem óriási szerencse. Kissé talán a pesti színház is új életre kelt, s az ember a Radikális Szabadidő Színház Oberon világai című darabját a Tűzraktérben nézve úgy érzi, hogy lelkek és göröngyök közt botlott, és mégis csak egy nagy ismeretlen Úrnak vendége volt. – Weiner Sennyey Tibor vasárnapi levele.

​​​​​​​A ház előtere szinte fekete volt a koromtól. Kivehetetlen elemek, amelyekre úgy tekintett, mint az álmok részleteire, amelyek visszaköszönnek egy vasárnap délutánon valamely valós, de véletlen helyzetben. Nincs tovább... – gondolta – ...nem is lehet ezen az előszobán túljutni, s ami kívülről háznak látszik, az belülről korom lepte, elfelejtett álomrészlet. – Weiner Sennyey Tibor vasárnapi levele.

„[Esterházy Péter] novellákat írt úgy, hogy a szövegét Hamvas mondataival átszőtte. Volt egy novellája, Sívó-nevető, amelyben egy tucat mondatot épített be a Mágia szútrából. Amikor Kemény Katalin kérdőre vonta, azt válaszolta: „ez egy kollázs-technika¸ ebben nem kell az idézőjelekhez ragaszkodni. Engem egyébként is csak Hamvas mondatai ragadnak meg, és nem foglalkozom azzal, amit mond”. Individuális tudatszinten, ahol a nyugati civilizáció embere ma még tart, minden leírt szó személyes vállalást követel. Ahogy Kemény Katalin mondta: „Elmúlt az az idő, amikor száll az ének szájról szájra…” - beszélgetés Dúl Antallal a Hamvas-naplók megjelenése alkalmából. Második rész.