Emberi fül az ablakpárkányon. Kinek a füle? Hogy került oda? Hogy került le a gazdájáról? Élő az illető, vagy már halott? Mit lehet ilyenkor tenni? A regény átlagos, tizenhét éves főhőse ebben a különleges helyzetben találja magát: a szokványosnál eggyel több füle lesz. Az esetből nyomozás kerekedik, rendőrségi ügy, majd ámokfutás, élethalál-harc, verseny az idővel...

Embereken keresztül szeretünk meg dolgokat, minden áthaladótól kapunk valamit, Gergő nekiadta a vizet, a Föld összes vizét, tavat és tengert, a végtelen, óriásira nőtt óceánokat, cápákkal és korallokkal, a mélyben tengődő vak, furcsa halakkal, neki adta az örvényeket, a tajtékos habokat, a partra vetődő hullámok moraját.

Ásom a sírt, lassan elég mély lesz. A férjemmel tegnap este összevesztem. Az üvöltötte, elmebeteg vagyok, ha tényleg kiásom a sírt. Nem veszed észre, mennyire morbid dologra készülsz, ezzel a hülyeséggel vonzod be anyád halálát, mondta. De engem nem tud eltántorítani a szándékomtól.

A Galeotto bizonyos mértékig a Janus (Trubadúrvarázs) tükörregénye, de nem csak az. Galeotto Marzio, aki Magyarországon Janus Pannonius barátjaként és a Mátyás királynak kiváló, bölcs, tréfás mondásairól és tetteiről szóló könyv megírójaként lett ismert, számos fontos munkát alkotott. Ezek egyike volt az De incognitis vulgo, amiért a velencei inkvizíció börtönbe zárta. A Galeotto egy hitében hol megerősödő zarándoklatot járó, hol elgyengülő racionalista gondolkodó életét mutatja be újszerű módon.

Fél évszázada tart a civilizációk háborúja, csak mi eddig távol éltünk a frontvonaltól. Most belecsöppentünk a kellős közepébe. És ezek után ide se kell jönniük a muszlimoknak vagy a kínaiaknak, netán az oroszoknak vagy bárki másnak, aki ezt tette, ide se kell jönnie senkinek, hogy harcoljon. Kinyírjuk egymást szépen mi magunk.

Mert mennének inkább az anyák, az elbújtatott fiatal életek szülői, mennének inkább ők a hadbíróság elé. Csak ne a gyerek, ne ágyútölteléknek. De nem mennek, dehogy. Mert nem tudják, mi a jó. Életükben először nem tudják, mi lenne a jó a gyereknek.

A többiek rábeszélnek, hogy menjünk fel az emeletre. Eleinte tartok a korlát nélküli, düledező lépcsőháztól, a hiányos lépcsőfokoktól, mereven nézek a lábam elé, míg felérünk a legfelső szintre. A födémet átütötte egy fa gyökérzete, a fa a tetőből nő, lombos ága benyúlik a szobába. Ilyesmi lehet Pripjaty városa is: szívesen megnéznénk az elhagyott iskolaépületet, a vidámparkot dodzsemekkel és óriáskerékkel.

Könnyedén lökte el magát a tetőről, szárnyait kitárva ereszkedett alá. Átsuhant a templom előtti tér felett, és a szemközti park fái közé repült. Keresett egy csendes helyet, ahol elkerülhette a kíváncsi tekinteteket, és leereszkedett a földre. Egy pillanat múlva jól öltözött ficsúr képében lépett ki egy öreg tölgy mögül. Fütyörészve indult meg a színes üveggolyókkal játszó kamaszok csoportja felé. Érezte a kisebbek erőteljes reményét a győzelemben.

A folyosón diópáccal kezelt faburkolat izzadta magából a középkori Angliát, a gyér világítás meg a falra akasztott kagylógalléros ruhák és Tudor-portrék a lenyakazós, kézzel evős és böfögős Henrik-féle időket idézték. Szobájuk falát szintén faburkolat fedte, és középkori képek díszítették: volt kivégzéses, volt kínzásos, meg egy a London Bridge-ről: hajótalpakon állt a híd, lakóházakkal volt tele, a korláton pedig lándzsára tűzött emberfejek díszelegtek, melyek fölött varjak keringtek.

A Galeotto bizonyos mértékig a Janus (Trubadúrvarázs) tükörregénye, de nem csak az. Galeotto Marzio, aki Magyarországon Janus Pannonius barátjaként és a Mátyás királynak kiváló, bölcs, tréfás mondásairól és tetteiről szóló könyv megírójaként lett ismert, számos fontos munkát alkotott. Ezek egyike volt az De incognitis vulgo, amiért a velencei inkvizíció börtönbe zárta. A Galeotto egy hitében hol megerősödő zarándoklatot járó, hol elgyengülő racionalista gondolkodó életét mutatja be újszerű módon. A versbetéteket Diószegi Szabó Pál írta.

A „végső ignoramus minden ontológia eredője” – hallottam e betűk siklását egy távoli (farkasbőrrel védett) könyv „poszt-alkímiát” emlegető ónos és réz-sárgás (néha higanyosan folyékony, néha eukaliptuszlevél-, illetve pálmakéreg-keveredetten szárított) lapjairól…

Nekem nem volt soha abortuszom, mégse lehet gyerekem. Kata barátnőmnek egy volt. Húszévesen, egy egyetemi buliban feküdt le a pasijával, aki rögtön felszívódott, ahogy Kata szólt, hogy terhes. Elvetette. De legalább majdnem beleőrült, ez a mentsége. Pláne, mikor megtudta, hogy nincs esélye újabb terhességre. Ez meg itt a gyűrűiért és a Balcsiért hápog.

Interjút akartam készíteni Esterházy Péterrel egy kisvárosi rendezvényen. A kritika a nagyregényei mellett fontos alkotásának tartja az Egy nő című művét is. Amikor találkoztam vele, megajándékoztam Az utolsó szerelem hisztériája című versregényemmel.
– És hasonlít az Egy nőhöz?
– Nem. Az enyém pszichotikus és ezoterikus erotika, míg az öné naturális és logikus erotika. Viszont úgy döntöttem, megírom az Egy nő párbajregényét, túltéve önön, a 97 esetleírás helyett 99-ig meg sem állok! – évődtem.
– Már a 98 is túltenne rajtam – mosolygott.

Önzés, kapzsiság, röhögés. Patakvér meg Minden. Felhőtlen szórakozás a Negatív Gömbön innen és túl, miközben horkolnak az istenek....
Megdöbbentő, dögletes humorú fantasy-paródia. Vigyázva olvassák! Sosem tudhatják, mi vár önökre a következő oldalon. Főhősei megbízhatatlan, pitiáner, csetlő-botló csalók, a mellékszereplők egy kicsivel sem különbek, az elbeszélő pedig annyira rosszindulatú és cinikus, hogy csak mély megvetéssel szólhatunk róla. Egy rakás handabandázó széltoló valószínűtlen kalandjai!

Megint a hálóingébe pillant. Már anyjának, nagyanyjának is hatalmas, puha lepénymelle volt. Családi örökség, gondolja elégedetten, ahogy örökség a tyúkszem, a varrónői szakma, a szekrénysor és a gégerák. Hirtelen hullámot korbácsol mellkasában a sajnálat – ilyen lehet, amikor valami dúsgazdag, magányos iparmágnás rádöbben, hogy nincs kire hagynia irdatlan vagyonát –, garzonja ablakában súlyos pörölycsapást mér lenyalt hajú fejére az aggodalom, hogy az örökség most már örökre rá marad. Nincs folytatás.

A nyolcvanas évek közepén találta meg Csordás Pista végzete tárgyát, egy Stradivari hegedűt. Hegedű az biztos, de hogy Stradivari? Mindenesetre ez volt a belsejébe írva egy megsárgult, enyves vinyettára. Egy falubeli komájánál látta meg a hangszert, belekukkantott, elolvasta a hangzatos nevet, komoly vizsgálat alá vetette, és valódinak nyilvánította. Húszezer forintot adott érte, s már utazott is vele nagy reményekkel telve Budapestre.

Ilyenkor elmentem fodrászhoz. Ott néha megszólalni is alig mertem, összeszorult a torkom a vidáman trécselő, nevetgélő, elegáns nők között. Amikor kijöttem, Jenő már az ajtó előtt várt. Soha, egyetlenegyszer se mondta, hogy tetszik-e neki a frizurám. Lehet, ha zöldre festetem, azt sem veszi észre.

Végül csak negyedórát késett. Pedig még a házban is ügyetlenkedett. A nő telefonon magyarázta el, hogyan jut el hozzá. A lift nem a földszinten állt, de azonnal megindult, amikor megnyomta a hívógombot. Egy vasrácsot kellett elhúznia, mielőtt belépett. A lift félúton, két emelet között váratlanul megállt. Nem volt jó jel egy ilyen napon.

A Galeotto bizonyos mértékig a Janus (Trubadúrvarázs) tükörregénye, de nem csak az. Galeotto Marzio, aki Magyarországon Janus Pannonius barátjaként és a Mátyás királynak kiváló, bölcs, tréfás mondásairól és tetteiről szóló könyv megírójaként lett ismert, számos fontos munkát alkotott.

Egyetlen szava sem vehető ki, beszédhibás lehet, vagy egyenesen néma, talán szellemi fogyatékos is, gondolom rohanás közben, fejhangon üvölt, mégis lehet érteni, ki van borulva, karjaival összevissza hadonászik, magából kikelve magyaráz, ágaskodik, az egész ember egy merő felháborodás, életének minden keserűsége pattant ki belőle, mintha egy gejzír tört volna fel a Móriczon.