A menekülés, mint egyetemes probléma és élethelyzet a témája Böszörményi Zoltán legújabb, Regál című regényének, amelyet az Erdélyi Magyar Írók Ligája szervezésében a Bulgakov Kávéházban mutattak be, a Kolozsvári Magyar Napok irodalmi záróakkordjaként.

 
Miért-miért nem, arra gondolok, hogy évszázadokkal ezelőtt a Regál-vidékéről errefelé tartottak a szekérkaravánok. Úgy olvastam, másmilyen volt a fogadtatásuk. Igaz, azonnal látszott, mi mindent hoztak magukkal.
A Regál irányába később kezdődött el a „kitántorgás”.
Nem jártak rosszul velük se. Lettek közülük Nobel-díjasok is!
Réhon József kritikája

Az Olvass, bolyongj, szeress – A humanista Faludy önteremtése és világteremtése című monográfiája bemutatóján a PIM-ben Fried István professzor és Böszörményi Zoltán író, főszerkesztő személyes emlékeiket is felelevenítették a költőről.

Az Irodalmi Jelen könyvheti rendezvénysorozata záróeseményeként Böszörményi Zoltánt faggatták kollégái, Boldog Zoltán és Weiner Sennyey Tibor, térben és időben túlmutatva Regál című új regényén: rendszeres olvasói előtt is új epizódok tárultak fel az író személyes történeteiből. Az estet megtekinthetik négyrészes videónkon is.

... a történet mindig a véletlenszerűség, hogy ki hogyan menekül, azt mutatja, hogy nem a személyiségnek az önteremtéséből, szándékán vagy akaratán múlnak a dolgok, hanem nagyon véletlen tényezők döntik el a sorsukat, hogy valaki marad, vagy hova kerül, kijut-e ebből a világból, vagy nem, ez nem rajta múlik. Ebből a szempontból a regény világa a szenvedésnek, a kiszolgáltatottságnak az időtlenségét hangsúlyozza.

A kor is bőkezűen bánik a fiatal, fogékony Máraival feldolgozható nyersanyag dolgában. Élőben láthatja az első világháborút, hallgathatja Ferencz József optimistán csengő szavait: "mire a levelek lehullanak, katonáink hazatérnek", a világháború szomorú közepét, még szomorúbb végét, láthatja a Károlyi-kormányt, a Tanács-kormány regnálását, de láthatja Trianont is, testközelből tapasztalja meg, hogy Kassa leválik az anyaországról, egy új, soha nem volt képződmény részévé válik, Csehszlovákia határain belülre kerül.

Pásztor nélkül a nyáj!
Padlás nélkül a száj!
Pia nélkül a máj!

A költő Majorana „bőrébe bújik”, hogy az ő nevében mondhassa el gondolatait az életről, a világról, de elsősorban önmagáról, azon belül is költészetéről, művészi hitvallásáról. – Brauch Magda írása

Október 8-án, pénteken délben tartották meg az Írószövetség temesvári székházában – majd este 6-kor Aradon is, a Ioan Slavici színház aulájában – Böszörményi Zoltán Az éj puha teste című regénye román nyelvű kiadásának bemutatóját. A regényt Trupul molatic al nopţii címmel Gábos-Foarţă Ildikó fordította.
 

 
 
 
Ki szeretetet csak szavakkal mímel,
kínok közt térdel – mondod – nem szabad,
csend gyíkja elébe hiába szalad.

– A szivárvány színeire felbomló fény is, mint a lélek. Egyben van, aztán felosztódik, majd újra egyesül. A világban uralkodó ismétlődés törvénye szerint. A lélek is átalakul, s újra megjelenik. Olyan, mint a lent és a fent játéka. A hullámok játéka. Egyszer fenn a csúcson, másszor lenn a mélyben.

 „Végletekkel teli történetek ezek: életről, halálról, pénzről, szegénységről, igazságról, hazugságról, kiszolgáltatottságról, egyszeri, mégis sorsfordító döntésekről. A Halálos bűn 38 rövidebb-hosszabb novellát foglal magába, amelyek végig az egyszerűség nevében szólalnak meg. Erre utalnak a többnyire egyszavas címek (Éhség, Csőd, A szerződés, A bicikli, Vallani, A piacon, Vágyakozás, Látni), a történetek, a hősök és a hozzájuk alkalmazkodó nyelv is.” – Juhász Krisztina kritikája

− Veszett kutyák azok, már annyi embert megmocskoltak – szólt közbe a gyerek, de elhallgatott, mert azt hitte, most mégsem rajta a sor, hogy beszámoljon a történtekről.
− És ha a kutyák támadták meg Ákoskát… akkor…
− Akkor én láttam vóna, met szemmel tartom azokat az átkozott fajzatokat.

Az ünnepség után az igazgató irodájába invitálta három mérnökét. Mindegyikük arcáról sugárzott a derű.
„Remélem, újra bebizonyítottuk, hogy nem vagyunk hülyék” – gondolta az egyik, s kezében közepes nagyságú, kenderből készült zsákot szorongatott.
„Végre folytatódhatnak a sakkpartik” – futott át a testesebben.
„Most pedig lássuk a jó munkáért járó fizetséget” – gondolta a harmadik, miközben kivette kollégája kezéből a zsákot. Az íróasztalhoz lépett, s kiborította tartalmát.
Az igazgató kővé dermedve nézett az előtte fekvő csonthalmazra.

„Megállj, megöllek! Tönkretetted az életemet, te szerencsétlen! A fiatalságomat, te senkiházi, te léleknyomorító” – ordította a térképkészítő. „Megöllek, a két kezemmel fojtalak meg!” Mindketten a konyha felé szaladtak, de az asszony ügyesebb volt, egy rövid ugrással kikerülte az előtte álló fotelt, besurrant a fürdőszobába, s hallani lehetett, amint fordul a kulcs a zárban.

​​​​​​​Az egyik legérdekesebb fejezete a kötetnek a Szilánkok. A miniatűr versek formailag a szilánkosra tört gondolatok képzetét keltik. Vannak közöttük posztmodern epigrammák: „ki / megméretkezni / kész / harcban áll / szüntelen” (A harc), gondolat-szösszenetek, gnómák, nyelvi sziporkák: „egy lakható versben/ otthon érzi magát / minden gondolat”  (Otthon), paradoxonok: „az öröklétnél / semmi sem / fontosabb / csak az / öröklét” (Fontos), régi bölcsességek felülírásai, almanachlíra-utánzatok: „ a Tiszán / a szerelem / kompja / téged is / áthozna” (Vágy),  önreflexiók, szentenciák, evidenciák, bölcs tanácsok, különféle rövid gondolatfoszlányok stb.

– A minap érdekes dologra akadtam ­– fogott elbeszélésébe. – Biztosan hallottál már a Sticktoright műkereskedőről. Bementem hozzá, mert meg akartam vizsgáltatni azt a Renoir-t, amit tavaly Monte Carlóban vásároltam. A virágcsendéletet, melyet állítólag Vivien Leigh, a világhírű színésznő, amikor utazott, mindenhova magával vitt.

Megnyíljon az égnek kékes mása,
Szálljon áldás nagy magyar hazámra!

A szépség… ez a nagy erőnk, s ez is gyengeségünk. Visszahullunk abba, amiből erőt merítettünk. Exupérynél olvastam, talán a Citadellában, ezt a kérdést: „Hogyan állíthatod, hogy igaz az arcban a szépség, de nem igaz Isten a világban?" – a kérdésre mindenkinek magának kell válaszolnia, én csak egy elfogult esszét ígértem, s csak egy ember – nem teljes – bemutatását. Talán sikerült, talán nem, mégis úgy gondolom, a hétről-hétre írott vasárnapi leveleim közül egyet küldhetek neki, egyet szánhatok barátomnak, s ezt talán olvasóim is érteni fogják.

"A vers a felszabadításról szól, önmagad szabadítod
fel önmagad alól, a téged minduntalan leigázó valóságból.
A vers a csend, a megismerés, az eldördülő ágyúban a golyó."