Ugrás a tartalomra

„Vigyük lélekközelbe a szót”

Recenzió Böszörményi Zoltán Majorana helyzetjelentése a tökéletes boldogságról című verseskötetéről

 

A költő Majorana „bőrébe bújik”, hogy az ő nevében mondhassa el gondolatait az életről, a világról, de elsősorban önmagáról, azon belül is költészetéről, művészi hitvallásáról.

 Ki is az a Majorana?

Ettore Majorana olasz atomfizikus zseni volt. Már 1937-ben kidolgozta az atommaghasadás elméletét, utána hirtelen nyoma veszett. Máig is rejtély maradt, mi történt vele. Egyes feltételezések szerint egy ismeretlen szigeten lévő kolostorban folytatta életét, ahonnan néha üzeneteket küldött ismerőseinek vagy általában a nagyvilágban élőknek.

Ennek a tudósnak az alakja, de főleg a rejtélyes eltűnése ihlette meg Böszörményi Zoltánt, hogy poétai énje alteregójaként jelentesse őt meg legújabb verseskötetében (Majorana helyzetjelentése a tökéletes boldogságról. Ulpius-ház Könyvkiadó, 2010.). A költő Majorana „bőrébe bújik”, hogy az ő nevében mondhassa el gondolatait az életről, a világról, de elsősorban önmagáról, azon belül is költészetéről, művészi hitvallásáról. Majorana szimbóluma már régebbről foglalkoztatta a költő képzeletét, mert az ezt megelőző verseskötetében (A semmi bőre) is jelen van, ezúttal azonban az egész kötetben felölti annak alakját.

A párhuzamos helyzet is szerepet játszik ebben, hiszen a lírai hős, azaz Böszörményi Zoltán is szívesen elvonul időnként a világból, főleg az alkotás idejére. Az ő rejtekhelye Barbados szigete – amire többször konkrétan is utal a kötetben –, mely az olvasók többsége számára majdnem olyan ismeretlen és elérhetetlen, mint Majorana egykori feltételezett rejtekhelye (jóllehet a térképen létezik), de ahhoz, hogy egy földrajzi tájegység megihlessen valakit, költői véna is szükségeltetik.

Ez az, amiről a legújabb Böszörményi-kötet meggyőz, talán korábbi versesköteteinél is hitelesebben. Ezúttal hangvétele egy fokkal még líraibb, letisztultabb, átláthatóbb, átérezhetőbb, verstechnikája fejlettebb, költői eszköztára gazdagabb. „Türkiz hajnalok jajongnak” verseiben (Majorana homokórája) vagy „Mennynek / selymes partján, / fáradt ének / száll / lantján / a vágy az est dalát / pengeti.” (Majorana estéje). A játékosság is helyet kap több versében is (Majorana játszik), bravúros játékot folytat a szinesztéziákkal is: Majorana a tenger mellett című versében megszemélyesíti a „szinesztézia madarakat”. Másutt rímtechnikájának tökéletesítésére törekszik:

„ha a kedvem rétjein,
kinyílik a kankalin.
Látom már a kis teret,
Nagyapát, hol ereget
egy-két füstös egeret”

(Majorana rímet farag)

Egyértelmű, hogy a szerző keresi – és meg is találja – költői énjét, s az azt kifejező legművészibb eszközöket:

„ Átrendeződő metaforák
serege éjente bekerít.
Önmagát élő azonosság
homályt éget, valót világít.
Gazdaggá tesz sok tévedésem,
de nem kerülök csendes révbe.”

(Majorana nyugtalan)

A nyugtalanság természetes lelkiállapot egy költő életében, mint ahogyan emberi és művészi értékeinek megítélésében is bizonytalanság tükröződik néha:

„elnémulok e nagy ünneplés láttán,
vajon, jól látom én a palatáblán,
nevem a kincset osztogatók között?”

(Majorana gyűjtöget)

Nem öncélúan játszik a szavakkal, hanem nyújtani akar valami értékeset, lényegeset az olvasónak, akárcsak nagy elődje, József Attila, akinek Ars poetica című versét mintaként használja a modern intertextualitás eszközeként Majorana Ars pragmatica című háromrészes – azaz háromféleképpen megfogalmazott – versében:

„Nem állítom: jó itt a jó,
s az ember ennyire parány,
Vigyük lélekközelbe a szót,
ne kísértsen ármány, se magány!”

Az intertextuális versszövegek arról is árulkodnak, mely költőelődök a szerző kedvencei, példaképei. József Attila mindenképpen az, hiszen a Majorana menekül című vers előbbinek a Karóval jöttél című költeményével áll párhuzamban. A hatszakaszos versekből bármelyiket lehetne idézni, ragadjuk ki például az ötödiket:

„Szerettél? Magához ki fűzött?
Bujdokoltál? Vajon ki űzött?
Győzd, ami volt, ha ugyan győzöd,
se késed nincsen, se kenyered.”

(József Attila: Karóval jöttél)

 

„Vezekeltél? Ki követelte?
Jót tettél? Kérték, minek kellett?
Szórjad, ameddig szórhatod,
nem maradt más, mint pőre lelked.”

(Böszörményi Zoltán: Majorana menekül)

A Majorana újévi köszöntője című költemény Nagy László híres versére, a Ki viszi át a Szerelmet címűre reflektál:

„Ég kócába kézzel miért túrnék,
lázongásaimban csattant arccal,
kit becéznék, ki lenne kertész,
virágok mosolyára ki vigyázna”

Szilágyi Domokosról szóló gyönyörű poémájában (Majorana írja Szilágyi Domokosról) több lírai betétet alkalmaz a korán eltávozott költőtől, bizonyítandó, mennyire megérti az életével végső leszámolásra készülő alkotó- és embertársat, akárcsak József Attilát, aki fent idézett versében szintén az életétől búcsúzik.

Ezek a párhuzamok azonban nem jelentik azt, hogy Böszörményi verseskötete pesszimista hangvételű volna. Bár a kötetcímül szolgáló vers ironikus hangja csalódást takar – akárcsak a Majorana meséje, Majorana búcsúzik, Majorana ezerhetedik szobája – a kötet alaphangja általában bizakodó, mintha a szerző ezúttal végre nem tartana attól, hogy lemarad az „aranyvillamosról” (mint korábban három kötetében is). A magányérzet – mint korunk minden emberét – őt is kíséri, de a hét rövid Majorana-dalban a természet, a tenger szépségei a magányban is vigaszt tudnak nyújtani. Bár filozofikus fogantatású verseiben sok a kétely, a töprengés, az önvizsgálat (Majorana magába tekint, Majorana nyugtalan, Majorana régi levelet talál, Majorana töpreng, Majorana megkövesedett gondolatai, Majorana fenomenológiája stb.), nem kétséges, hogy a kötet alaphangja mégis szemléletváltásról ad hírt. Ennek felfedezéséhez olykor a „sorok között” kell olvasni, de a szerző közvetlenül is kifejezi: Majorana alias Böszörményi Zoltán bizakodva néz a jövőbe, melytől vagy melyben gyökeres változást remél: „vissza mindent, / a játékot elölről kell kezdeni” – mondja Majorana Desirdesarts című versében, akárcsak a Majorana-torzó című négysorosban vagy a Majorana vágya, Majorana tavaszi biztatója és a Majorana könyörgése című darabokban. Ez utóbbiban félreérthetetlenül kifejezi, hogy az anyagi gyarapodás helyett a szabadságot választja:

„ne fertőzzön a rossz
a pénz hatalma

gyönyörűséges korlátokkal védj

csak a szabadság elé
ne állíts semmis érveket”

Miután értelmetlennek tartja a délibáb-kergetést (Majorana decemberi verse), és múltjának siratását (Majorana-torzó), ünnepélyes, már-már himnikus hangon hirdeti művészi (és talán emberi) megújulásába vetett hitét:

„Barátom, mégis azt reméled,
ha fellebben e tájról a függöny,
sötét világunk másikra cseréled.

ha hajnal villan erdei ezüstön,
hegyek gerincén megremeg a fény.
Szívedre borul a kendő, a bükköny,
a virág, erdő is víg dalra kél.
Lármázik a lélek, áthallik a szél,
szavaink kórusa holnapról zenél.”

(Majorana reménye)

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.