Böszörményi Zoltán október végén megjelent új regényével, Az éj puha testével egy rendkívül jól megkomponált, izgalmas, váratlan fordulatokban bővelkedő kötetet tett le az olvasó asztalára. Megírása időben 18 hónapos munkát jelentett. De hogyan is történik mindez, hogyan születik meg egy ilyen mű, mit rejt, miből is áll az írói laboratórium, erről faggatta a szerzőt Bege Magdolna.

A pluszt az adja meg, hogy visszaolvasva a szöveget, már önmaga sem biztos a részletekben, s képtelen szétválasztani a valóságot a fiktív elemektől, annyira összekuszálódnak a szálak. És ez a csodálatos minden alkotásban. Ott a megélt élet, mégis milyen könnyedén és fájdalommentesen játszunk elemeivel, mintha nem mi éltük volna át a tragédiát, mintha nem mi véreztünk volna el azokon a valós valótlan barikádokon, mintha nem rólunk szólna ez az egész tragikomédia, hanem valaki másról, aki mégis belőlünk kandikál ki.

Akkor is tél volt Torontóban, olyan nagy, mint idén. Új év előtti tél. Farkas szél rohant és üvöltött, bevackolta magát a kabátom alá, hangjával megfélemlített. Nem volt választásom, tűrnöm kellett a szeszélyes és veszedelmes vad támadásait, amíg a parkolóba értem.

Poharának szélén sétáltatta az ujját.
Sok mindenen töprengett, de a legjobban arra a kérdésére szeretett volna választ kapni: vajon ki lehetett az a nő, aki Viktort éjnek idején a szállodában meglátogatta? – Részlet Böszörményi Zoltán Az éj puha teste című regényéből.

A magány száraz gallyait égetik a kertben,
arcodra savas pernyéje hull.
Mint árva, ha éhes és kenyérért kebelre szorul,
még imádsz-e úgy?