A szerelmes prózaíró türelmesen megvárja, míg elmúlik az egyik szerelem, jön a másik, a másik szerelem összerázza odabent az elsőt, kiemeli, rávilágít meghatározó pontjaira, olvasható és élvezhető dialógusokat szül alá, olvasható, és az olvasó számára élvezhető határhelyzeteket választ a sok-sok érdektelenből. Az előző szerelem őrjítő tárgya puszta novella-alappá nemesül.  Az előző nő illata, érintése eltűnik, a mindent összekuszáló vágy is. Utat enged, hogy megfogalmazzuk. 

http://www.irodalmijelen.hu/?q=node/2814 Súlytalan hullám 1.http://www.irodalmijelen.hu/?q=node/2823 Viszlát, apu! 2.http://www.irodalmijelen.hu/?q=node/2848 Az őrült 3.http://www.irodalmijelen.hu/?q=node/2852 Az álomvadász 4.http://www.irodalmijelen.hu/?q=node/2863 Elpillangózott próbadugás(ok) 5.http://www.irodalmijelen.hu/?q=node/2870 Férges virág a szerelem  6.http://www.irodalmijelen.hu/?q=node/2895 A hívők kegyelme 7. 

Fogalmam nincs, mi itten ez a sok hitves-hitvesi, és bár figyelek, megközelítő elképzelésem nincs, mi volna a „kezdetben csilingelőnek tetsző bariton”. Különös bariton. Ugyanis a szerző a két szimbólummá emelt tartozék – pityegés és az elhajtott férfi – mögé Éva örök (és átkos) kíváncsiságát, tudásvágyát szorítja (milyen lehet a többi?). Profánabbul: a pénztárosnő dugni akar, mert. Nem derül ki, miért nem a férjjel, miért az öltönyös vásárlóval, a biztonsági őrrel, a hentesfiúval, egyebekkel. A balesetet, mármint hogy dugni akar, de azonnal, és tömegekkel, ráfogja a nyuszira (a sörre).  

Bevallom, nem vallom, a szerző levele érkeztét követően erősen gondolkoznom kellett, melyik is a két írás. Nem emlékeztem rájuk a cím felől. Előkeresve aztán már igen. Jó kis tárcanovella. De ezen túl aztán semmi. Tárca, amit az ember hümmögve elolvas a reggeli kávé mellé, és elfelejti. A tárca és a novella lényegi különbsége, hogy a tárca az „eladhatóság” felől, a novella a valóság felől íródik. Amíg a tárca azzal, hogy általánosít, egyszerre semlegesít is, a novella az egyedi felől karakterizál, messziről felismerhető kontúrokkal rajzolja a választott alanyt, esetet. 

Az őrültet első olvasatra kiszúrtam. Tele suta közelítéssel, ismétléssel, bizonytalansággal, ugyanakkor egy penge női (remélem) szem szikrázó megfigyeléseivel, olyanokkal, amit csak női (remélem) radar fog a világból, lát és ért meg, képes megfogalmazni, képes helyzetbe hozni, béapplikálni egy – amúgy – igen egyszerű kis történetbe.  

Jó, szép, fontos dolgozat. Megható, közben racionális, tárgyilagos, szinte fád az utolsó bekezdésig. Ügyesen megoldja az egyes szám első személyű narráció problémáját, valójában fel se tűnik, nem teszi nehézkessé, a novellát menet közben mozgatja az apró, finom megfigyelések sora. De rendesen meg kell csinálni. Néhány technikai malőr, talán a gyakorlatlanságnak köszönhetően, de amúgy minden rendben. 

 Az első fecske az IJ Retusműhelyéből, a novellapályázat anyagai közül. Szeretném felhívni a figyelmet jóelőre: számomra a szerzők nem léteznek, a monitoron megjelenő írást látom. És minthogy rossz novellával soha életemben nem kedveskedtem, nem beszéltem vele zsurnálmagyarul, eztán sem teszem. Majd a jókkal, jobbakkal.A szövegben különféle háttérszín jelöli a matéria furcsaságait. A piros mondatok a restaurátoré. OZ