Csetepaték és pótcselekvések

Az ördögszekér a western filmek örökös statisztája, az elhagyatottság halhatatlan jelképe – és valahol a késői kalandvágyé is, mert csak pusztulása után vág neki a világnak, amikor kiszáradt gyökerei elengedik a talajt. Abafáy-Deák Csillag legújabb novelláskötete sem véletlenül kapta az Ördögszekér címet, hiszen a talajvesztettség, a sodródás motívumai kapcsolják össze írásait – de visszatérő témái között említhetnénk még a diszfunkcionális családokat, a közönyt, a gyermeki sérülékenységet vagy a „szeretet” szó sokrétű félreértelmezését is.
A kötet három ciklusra oszlik (Lencse, Magasles, Ad acta). Az első blokk történetei fájdalmasan realisták, ugyanakkor rendkívül tömörek, semmi terjengősség, semmi giccs, a szövegek szilárd alapokon állnak, csapongás és túlszínezés nélkül, mégis gyönyörködtetik az olvasót.

A Szép kis meglepetés!-ben a gyermeki naivitás szívbe markolóan domborodik ki, akár az a fajta természetes követelés is – még nem toporzékolás, hanem inkább egyfajta jogérvényesítési igény –, ami a gyerek számára magától értetődő, ám a felnőttnek értelmezhetetlen. A történetben szereplő kisfiú háttérbe szorul a kutyával szemben, és még az ajándékba kapott játékvonatot is az apja élvezi. Elérhetetlen távolságba kerül az az igénye, hogy végre rá figyeljenek. A felnőttek csak a maguk jól bejáratott szokásmintáit követik, hisz már az ő szüleik is így tettek.

„Én Micivel, a kutyánkkal, illetve a Hedwig néni kutyájával sem játszhatok, mert a kezem mindig koszos és a kutyusnak olyan szép, hófehér bundája van. Szinte naponta fürdetik, ráadásul a fürdőszobában.”
 

A szerző, ahogy korábbi köteteinél már megszokhattuk, élénk, ugyanakkor plasztikus képekkel dolgozik, amiket remek stílusérzék kerekít egységes egésszé, a helyenként kibontatlanul hagyott metaforikus mozzanatok pedig támogatják törekvéseit. Az életszerűséggel tartósított írások mintha valós eseményekre támaszkodnának, és egyfajta átértelmezésükből indulna meg a szövegszervezés, mindezzel személyessé téve prózáját.
Mesélői sokszor gyerekek, így a gyermeki rácsodálkozásokkal elegy kalandvágy spirálisan ismétlődő elem. Az elbeszélők egyszerre megfigyelők és megfigyeltek, a jelenetek közti finom áttűnések pedig friss lendületet adnak a monológoknak – és még az olykor túlszerepeltetett kutyák és nagymamák sem annyira zavaróak. A csattanópótló megtorpanások miatt nem érezni lezártnak a koncepciókat, inkább mintha egy nagyregény sok kis részlete kiabálna azért, hogy valaki összefésülje őket.

A Futóbogáncs-ban folytatódik a gyerektéma:

„Szüleit balesetben vesztette el. A körülményekről nem sokat beszéltek a családban, hiába kérdezősködött. Mikor nagyanyjával a családi albumot forgatták, csak fiatal-és gyerekkori képeket látott a szüleiről, és ahogy lapozták az albumot, egyszer csak üres lapok következtek, ahol a további fényképeknek csak a helye látszott.” – Gyermeki önvád és családi titkok vetülnek egymásra, a szerző pedig csak sejtelmesen érzékeltet, lebegtet. Ahogy haladunk az oldalakkal, mintha a szereplő gyermekek is cseperednének, hiszen a Próba című írással már beköszönt némi erotika: az anya nem engedi, hogy lánya szexi, kihívó fehérneműt hordjon, és amikor az iskola fizikaszertárában némi tapizás indul, a lovag kicsit meghökken a „nagyibugyi” láttán, lelkesedése mégsem lohad le, ám a lányé igen. A mára bulvárosan elcsépelt önelfogadás kifejezés ebben az írásban mély és drámai újraértelmezést kap.
 

A Gondolatjelben már egy érett nőt ismerhetünk meg, érett gondolatokkal:

„Gyöngyvérnek ma már három ország temetőiben vannak halottai. Halottak napján nem megy el egyikbe sem, egyszerre három helyen nem lehet. Otthon gyújt gyertyát és emlékezik. Emlékképei, mint a mozaikok bukkannak fel a novelláiban, a részletekből új kép áll össze, felismerhetetlenek a szereplők.” – A nő ódzkodik saját halálának gondolatától, ugyanakkor megdöbben, amikor a volt férje teljesen váratlanul bejelenti, hogy közös sírba szeretne feküdni vele. Nem érti, miért ragaszkodik ilyesmihez a férfi, amikor már közös ágyban sem fekszenek.

A Húsvétban a sorsmozzanatok ciklikus ismétlődésével találkozunk, főszereplője egy özvegyasszony, kinek egykori házaséletében egy kutya foglalta el a közös gyerek szerepét. Amikor férje halálával rámarad az eb, megörökli a sétáltatás jogát is. Nincs könnyű dolga, mert a kutya jobban szerette a férfit, mint a nőt, akinek még annyit se engedett meg, hogy a pórázt rátegye. Amikor a kutya váratlanul elpusztul, ugyanazt az utat járja be, ugyanazzal a végállomással, mint mikor még sétáltatnia kellett. Ekkor következik be egy karmikus fordulat, ugyanis szemet vet rá egy férfi, akivel össze is jön, és húsvéti ajándék gyanánt egy kutyával lepi meg. A nő öröme azonban nem túl őszinte.

„Karcsi váratlan halála után Lujzira maradt Mucus, sétáltatással együtt. Barátnői felvilágosították, ne társkeresőre jelentkezzen, a kutya, a gyerek mellett, akit játszótérre kell vinni, a legjobb módszer, az ismerkedés nem tűnik tolakodásnak. Még csak az kéne, a kutya is elég nyűg a nyakán. Ellátta, naponta sétáltatta, Mucus már kezdte megszokni új gazdáját, csak az új gazdi őt nem annyira.”

Az Étrend-kiegészítő egy haldokló, megszokásba fulladt házasságot mutat be, egyfajta sematikus, ugyanakkor jellemző ábrázolással, sztereotip évődésekkel, csetepatékkal és pótcselekvésekkel – melyek szintén sűrűn használt elemek a könyvben. Ennek párja talán a Piacolás lehet, ami hasonló témát jár körbe, hasonló küldetéssel.
A kötet talán egyik legütősebb darabja az Az író mindig dolgozik, melyben egy pályakezdő, de lelkes író épp egy csendes albérlet után vadászik, hogy nyugodtan tudjon dolgozni. Amikor úgy gondolja, talált egyet, ki is veszi. Minden jól megy, míg mellé nem költözik egy különc pár, akikről hamarosan kiderül, szintén írók, akik most épp egy forgatókönyvön ügyködnek együtt. Az új szomszédokkal nem könnyű az élet, mert egész nap zajonganak, mulatoznak, és a fiatal író így képtelen az alkotásra. Ám annyira hozzászokik a szomszédos rajcsúrozáshoz, hogy amikor a páros elmegy és megszűnik a zaj, már képtelen az írásra.

Lendületes, merész és bátor novellák, a szerző pedig annyira beengedi olvasóját a világába – vagy annak előterébe – mintha barátságot akarna ápolni vele. Laza kézzel ír a karakterei közt dúló játszmákról, így prózái minden különösebb előképzettség nélkül jól olvashatóak. Bár sorai sűrű szövésűek, még sincs szövegömlés-érzetünk. Témái nem mindig vidámak, mégsem hatnak nyomasztónak, mert a hétköznapi szituációk tartalmas, tömörített ábrázolására törekszik. Az is kijelenthető, hogy Abafáy-Deák Csillag nem most találta meg saját hangját, és nem csak szerepeket, stílusokat próbálgat, „lesz ami lesz” alapon.

Abafáy-Deák Csillag: Ördögszekér. Parnasszus kiadó, Budapest, 2023.