Anya és lánya, mindketten nagy utazók. Elmúlt az a világ, amikor valaki a lábát sem tette ki falujából, sőt az országhatárt sem lépte át. Mindketten elhagyták szülőföldjüket, Erdélyt. Vándorok lettek, akik időnként vissza-visszatérnek oda, ahol napvilágot láttak, ahová gyermekkoruk köti őket, ahol felnőttként eszméltek.

A képen egy akt, szénrajz. Ahogy kihúzta a vásznak mögül, máris elkenődött rajta a szén. Megtámasztja a rajzot, saját ujjlenyomatát is látja a kép szélén. Az akt feje nagyon vázlatos, nem tűnik ismerősnek. Petra sosem állt modellt. Gallusz felemeli a rajzot, el akarja tenni, a nő a férfi kezét nézi, az mindig tetszett neki, és a képen ekkor veszi észre a modell ismerős kézmozdulatát, az részletesen kidolgozott.

Korai és újabb művek, olvassuk a kiállítás címét. Seres László 2006-ban, huszonnyolc év szünet után kezdett ismét festeni. Élete mozgalmasan, mondhatni kalandosan alakult, élt az USA-ban, élt Indiában. Ahogy Nagy T. Katalin nagyszerű, informatív, érzékeny megnyitó beszédében felvetette: a vérbeli, zsigeri festő akkor is fest, amikor nem fest, így a szüneteknek nincs jelentősége… Egyik írásom címe, Az író mindig dolgozik. Közhely, de én meg is tapasztaltam, mit jelent az, ha az ember elhagyja a szülőhazáját, és az emigráció évei alatt abbahagyja az alkotást, mintha szellemi emigrációba vonulna, mintha elhallgatna, miközben az új impulzusok, tanulmányok, tapasztalatok által csak gazdagodik, kiteljesedik, megtermékenyül, és ez sok év után felszínre tör újból.

Négy dudás egy könyvbemutatón: Turczi István babérkoszorús költő, a Parnasszus folyóirat alapító főszerkesztője, a kötet fordítója, Zsille Gábor, József Attila-díjas költő, a kötet szerkesztője, Zámbori Soma színművész és Péter János fuvolaművész. Mint egy összeszokott kvartett.

Szabadkezű rajzokat látni, és térnyerésüket. Nagy István, Vajda Lajos, Ámos Imre, Barcsay Jenő, Kondor Béla rajzainak szellemi örökségét hordozzák. Szűcs Attila egyik előadásának is a mottóra utaló címet adta: Minden megvolt / mielőtt meglett volna.

161 fa. Megszámoltam. Itt fekszenek mellettem. Képek. Fotók. Könyvben.
Könyv vagy könyvek mellett alszom. Ez rendetlenség, mondják. Ez az én rendem. Elérem őket a kezemmel, lapozom, kinyithatom bárhol.

Nem a Hold túlsó oldalán járunk, nem is azt látjuk. De mégis. A Kálmán Makláry Fine Arts Galériában a Horn-gyűjteményből – dr. Hidvégi Áron Arnold válogatásában – olyan műveket is láthatunk, amelyek eddig nem voltak kiállítva. Ha nem is nagyok a Galéria termei, sikerült Váli Dezső születésének 80. évfordulójára munkásságáról átfogó képet bemutatni. Nincs zsúfoltság, mindegyik mű, a nagyobbak is, megtalálták a helyüket.

Gyuri újból az órájára néz, kis várakozás után bemegy a hálószobába. A redőnyök lehúzva. Óvatosan húzza ki a fiókot. Vakon, tapogatva keres ujjaival, megtalálja a dobozt, megrázza, kiesik egy pirula.

Közhely, hogy magyar tudósokkal, elismert szakemberekkel, sikeres művészekkel a világ minden részén találkozhatunk. Idei kanadai utazásomon több magyar képzőművésszel terveztem beszélgetést, kaptam megbízást interjú, tanulmány elkészítésére.

Furcsa érzés volt, hogy míg a pandémia megakadályozott a kiutazásban, 8000 km távolságból kerültem először kapcsolatba több földimmel, akikkel akár most is együtt sétálgathatnánk, beszélgethetnénk Marosvásárhely, Kolozsvár, Székelyudvarhely utcáin. Ha nem hagytuk volna el szülőföldünket.

A perspektíva pedig hazugság és fikció – állította egykor Giovanni Bertani, a késő reneszánsz korszak olasz festője és építésze. Társai másként vélekedtek. Elhatárolták a teret, végessé tették, lezárták. A futurizmus, a szürrealizmus, az avantgárd alkotói túlléptek a centrális tér felfogásán, a látási centrumot szétforgácsolták, az egész teret felrobbantották.

„Ennyi legyet nem lehet egy csapásra lecsapni, kapkodhatjuk a fejünket. Lapozunk, lapulunk, és közben légy-otton vagyunk, ehhez nekünk is legyekké kell válnunk, nyelvet zümmögnünk, már viszket a lapockánk, jujj, hány szárnyunk nő vajon?” – Deák Csillag és Kölüs Lajos kettős kritikája Vass Tibor A Nagy Bibin és a műlovarnő című kötetéről.

Körösényi Tamás már a műcsarnokbeli kiállításán (2013) is jelezte, hogy A művészet él. Így vagyok Jovián György táblaképeivel is. Nincs vége, munkássága folytatódik, jelen van, holnap is jelen lesz. Teszi a dolgát. Tárgyi és figurális festő. Tárgyai tetszhalott tárgyak, de élnek. Lehetnek bármilyen kopottak, rozsdásak, elhagyottak, elvesztettek, síron túli csendjük maga a néma kiáltás. Vagyunk, nem pusztítottak el, romolva is élünk. Túlélő tárgyak, kísértetek, visszatérők, mint azok a katonák, akik a Don mellől tértek haza, hóban-fagyban, csontsoványan.

Mi örökre befejeztük vele, akárcsak a fiával. Micsoda egy szipirtyó, meg ne merd tenni, hogy arrafelé mész, még a szomszédok is meglátják, hogy a megzakkant vénasszony rokona vagy. Telefonodat elveszem, ha nem fogadsz szót. Most hiába rohansz a szobádba.

Abafáy-Deák Csillag Gyilkos karakterek és Várnagy Márta Kapuzábé című novelláskötetének bemutatójára került sor a Magyar PEN Club és a Parnasszus Kiadó közös rendezvényén 2021. november 29-én a Petőfi Irodalmi Múzeum Vörös termében szép számú közönség előtt.

Negyven kortárs alkotó művei láthatók a Kodály köröndön. Helytállnak. Helyőrzők. Moldova György Negyven prédikátora jut eszembe. A keleti gondolkodásban a negyven a határtalanság szimbóluma. A Szentírás számszimbolikájában „nagyon hosszút” jelent. Negyven napig böjtölünk. Ismerjük Illést, aki előbb negyven nap és negyven éjjel megállás nélkül menetelve jut el Isten hegyéig, a Hórebig (1Királyok 19, 8.), majd Isten magával ragadta.