nekifeszülök hogy áthámozzam magam a szoros kapun
 papírsárkányunk galambbá változott az égen
 Isten sincsen, amíg át nem gondolom őt
 legyetek áldottak kisfiúk

 
A virrasztás korma permetez; az új álharmónia
kezdete előtt jobb, ha lecsavarom a napfényt.

Hófelhőm, anyácskám, kedves, a tengeren
szerteszét merő ibolya meg hópelle reszketés –
és halandók, kiknek szőlőszemsokadalma
szikrázik alá a mennyboltból szakadatlan –
valamennyien amolyan
sok árva tökély.

a víz éppoly hideglelősen langyos,
mint anyám keresztelőmedencéjében,
mikor testhőmérséklet alá hűlt,
és kocsonyásan dermedni
kezdett körülöttem
az alkony.

 
Van kezem, szemem, azért, hogy érintsen.
Jónás Tamás

Te emeltél, és én repültem.
Zalán Tibor

 
nem kértem hogy faragj ki
mert igazi kisfiú vagyok
magadnak akartál fából csavarokkal

 
Szárnyat adott nékem az isten
Hogy jót a rossztól elkerítsem
S ekképp találtam.

 
a búlepte Zalán, Alpár ura, gondba merülten,
s közben máshol jár forgása eszének

a távolság mondod
csak annak létezik
aki feladja
Simándi Ágnes

 
Fellendül nyitásra,
levegőre, ha már nagyon
elhasznált az oxigén
Zudor János

Érszínek lüktetései –
és hallani,
a csönd miként fáradozik.

Nincsenek se közelebb, se távolabb a részletek. A helyükön. Rendkívül rendkívűletlenek. Nem kell toldani hozzájuk semmit. Elképesztőt. Természetes vakulás, természetes némulás. Eképpen hagyni mindent.

 
Lány olvas meztelen könyvet,
s aki nézi, titokban talán
sorok közt vándorol – nyugodt
póz, hozzá fellobbanó magány.

Hallom, már csak egy szökőkút zokog.
Küszöbén a közeli semminek,
végre felfogom:
már csak az a szőke konty hiányzik,
aki örökre adta magát emlékezetemnek,
de én nem emlékezem. És ő sem. 
Dobai Péter

Robannod kell! Jöjjön a kozmikus
kiegyenlítés! Zord vagy komikus,
akasztófák vagy Vegas-i víg asztal:
szégyenünkben görnyedjünk végre hét-rét,
jó földanyánknak kiszívtuk a vérét.

Összemosódnak emlékeimben a házak, mint mosógépben a színes és a fehér ruhák, s lassan már csak egyetlen házra emlékszem, egy nem létezőre, de amiben a szoba olyan, amilyen a csernelyiben volt, a konyha szombathelyi, a fürdő is, pince nincs, soha nincs, minden pince rettenetes, minden angyal pince, mélytúrás a lélekben.

Győztem, de minthacsak vesztettem volna.
Hol vagytok, ti benső tengerek?! kéklő
cápafellegek, s ahogy az égi tárna
a fényét  váratlan kitárja....

 
adhattunk volna a hintalovacskának
vattacukrot
de hát nem kaptunk
és nem is adtunk

Eltűntek a tisztaszobák / Az érintetlen bútoraikkal,
a magasra vetett ágyaik / Szent hegyeivel.
Acsai Roland

A levegő túl finom volt, / a történet túl kemény.
Házak égtek aznap éjjel, / és fikció volt a tény.
Kántás Balázs

 
„Olykor magamra ébredek.
Fölkavarnak a reggelek.
Jajgat a Nap, úgy érezem.
S pihenő csöndje a magánynak reám kiált:
Ember vagyok és nem cigány.” (Rafi Lajos versei)
Kapcsolódó anyag: Interjú a költővel
 

 
Szép a délután
De mik ezek az árnyak
Hang nélkül ki hív