BORDÓ PANASZOK ÚTJÁN - Zalán Tibor és Jónás Tamás versei

Van kezem, szemem, azért, hogy érintsen.
Jónás Tamás

Te emeltél, és én repültem.
Zalán Tibor

BORDÓ PANASZOK ÚTJÁN

ZALÁN TIBOR

TÖREDELEM

Ha rossz voltam hozzád, bocsásd meg!
Ha gyönyört is adtam, becsülj meg!
Ha kevés voltam hozzád, ne vess meg!
Ha majd senki sem már - te fésülj meg!

A TÉL FELÉ

Még ezt az egy korty nyári bort add
meg Uram, aztán eltaposhatsz!
Szétszéledtek számból az ízek,
s ami megmaradt, az mind poshadt.

Emlékezz, nemrég szőlőhegyek
zengték vissza nyers dalainkat!
Lefolyt a bor kétoldalt szánkon,
s én voltam, aki többet ittam.

Nem részegen, megrészegülten,
azt hittem akkor: öröknyárban,
te emeltél, és én repültem,

gyönyörtől, szenvedélytől fájtam
már végül… És láttalak holtan.
Nyári bor ízed még a számban.

JÓNÁS TAMÁS

ŐSZINTE HIRDETÉS

Kezemnek, szememnek nincs már mágnese.
Nincsen vasa. Nincsen fémreszeléke.
Lehanyatlik az énekek éne.
Nem segít párna, s nem segít pár na se.

Nincsen már bordó panaszomnak útja.
Nincsen csodacsendem. Nincsen zajom.
Biztos lett minden ragyogó vajon.
Nem ér semmi véget, jön minden újra.

De van valamim, neve most még nincsen.
Nem lehet tudni, hogy mire való.
Van kezem, szemem, azért, hogy érintsen.

S megérzem még néha, hogy mi a jó.
S lakik bennem még egy néma, vén isten.
Összkomfortos, üres testem riadó.

BORZADÁS

Szeretkezéseinkről készített fotók.
Hajamban nyolc év hullámai, őszek.
Lelkemnek mondott durcás, véletlen bozót.
Kezeink még egymás testén kergetőztek.
Nem múlt el. Két fiunk őrzi ezt az álmot.
Kiégett kamaszkorunk minden csillaga.
Ne aggódj, nem kell hozzám visszatalálnod.
És már én sem találok sohasem haza.
A szivacson. A kádban. Széles terpeszed.
Szememben még zajlott bátor ásatásod.
Elszaladgált perceink, bolond termeszek,
belakják a szemem, fájó villanások.
Szerelmes harcaink képeit míg nézem,
hálát borzadok, hogy voltál feleségem.

ÖRÖMÉNEK

Az udvaron. Az udvaron. Ma éjjel is elvakarom
a varramat. A varramat. Valahogy megmaradt.
Az ég alatt. Az ég alatt. Csak én vagyok, én, csak a rom.
A fénnyel festett csillagok: nem. Csak én csavaroghatok.
Az ég alatt az akarat. Csak én pazarolhatok.
Az unalom. Ma csupa rom. Kedvem kis hullócsillaga
ma aprópénz. Unott szépség. Csekedli ma.
Milyen sok öröm otthona. Milyen fényes és nagy a ma.
És én milyen fényes vagyok! A szürke csillagok
belőlem isznak éhesen. Ők pusztulnak, én létezem.
Az udvaron. A képeken. A ruhátlanul szép testeken
nyomot hagyott a két szemem. A folyó értelem.
Ékszer leszek az Istenen. Ha mennem kell majd innen el.
Mert voltam bátor mindenen nyomot hagyni. A térdemen
hitek nőttek fel, emberek, imáimon, mint szent hegyek.
Kibírni mindezt? Élve nem. És nem kellett megértenem!
Nem voltam soha kénytelen. Mert nem falt fel a kényelem.
Legyél áldott, szívem! És valamennyien.

A versekhez László Sarolta rajzait társítottuk. A teljes sorozat megtekinthető a Galériában.