A virrasztás korma permetez; az új álharmónia
kezdete előtt jobb, ha lecsavarom a napfényt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

(Sorsunk)

Sorsunk egy tyúkketrec mögül
reszketeg ország ispotályba
vágyik (nem telik balladára) –
pannón dombok körös-körül

a hír sem közelít – távolít inkább
attól ki rád gondolva küldte rég
mi tart meg egyensúlyban hogyha még
csontod mögött is porladó idill rág (?)

mindig a prímet játszod a terep
bármilyen hullafoltsötét is volna –
bár nem is áll olyan rosszul neked
ha kissé csapzott a farkasparóka.

 

 

(A megkésett herold)

Milyen titkot tartogat számunkra a herold?
otromba zajok közt vágtatott (vagy lapult
lihegve) míg eljutott idáig – a fájdalom
prérijéről megsárgult lapokat elavult

híreket mentve ki – jött toronyiránt tomboló
viharban csontszárító aszályban csökött
tömeghangulat-hisztéria közepette (íme a múlt:
Isten ujjbegyéről egy vércsepp semmi több)

ki visz lopótököt az unokák pőre
asztalára – kelt-tészta arcú öregek!
sikátorokból süvítő észveszejtő vadság
(„nagyapa mi történik veletek?”)

fölösleges óvakodni a darázs fullánkjától
már hogyha a mézes kanta száján kifér
torokszorító sebességária – a sivárság
fojtogató sivatagában a beteljesülés mit ér?

2011. augusztus 10.

 

 

Balkáni bajadér

               „Cseréld el a sorsunk, rostáld ki az átkot,
                kezdd az időn” (Rimbaud: Egy értelemhez)

Kiszáradt nyelőcsövedben forrni kezd az alvó
vulkán; mintha áldozat lennél, harci trófea,
úgy hurkolódik, fojtogat a kitaszítottak indulata
– a magány. Egy rúgásodtól ha kiszakadna az ajtó,

vagy fel tudnád tépni az ablakszárnyat;
lobogó sörényedet nem siratod már, sem orrod
tövében a sötét árkot, melyben lehorgonyzott
a keserűség s a harag. A szemgödör is rég kiszáradt,

csak a föl-fölkavart salak, nincs ami feloldja.
Homályban mennyivel könnyebb kivédeni a vak
idő polipkarú ciklonjait? A zsákmány másé – hanyatt

ne vágódj, ha netán az állati rémület négy végtagodba
költözött; hisz te vagy a zsákmány! Ne keresd
azt a valakit, aki már soha nem azonosítható veled.

 

 

Helyeslünk téged, módszer!*

Kétezer év gyónás (abból hány száz év
locsogás?) és közben ügetés a bűn felé –
részegség kis vigíliája (annyi dicsővé tett
korszakunk), agyunkig hatoltak az ősi hősi
kürtök; hajdani menedékhelyeink bombasztikus
hazugságoktól bűzlő mélységek. Vitatkozhattok
tovább szakadó esőben, hófúvásban, zöldre
fagyott ajakkal, úgyis elfolyt már minden
közvagyon a testvériség ünnepein.*
A virrasztás korma permetez; az új álharmónia
kezdete előtt jobb, ha lecsavarom a napfényt.

2011. szeptember 14.

*Rimbaud

 

Közhelyes fogalmak

Az ismétlések azért közhelyesek
mert közben elfelejtjük a lényegeset
és a bizalom megrendül a régiben
(az újnak kinyilvánított valamiben)
de mi köze ehhez a bűnnek?
eredeti tartalékai tűnnek
fel minduntalan
nem kell ismételnem magam –
azt ami emberileg bennem
(benned is) kimeríthetetlen.

2011. július 10.

 

 

Nekrológpróba

1.

            Karddal kivágott fehér-fekete metszetek – emlékeztetőül,
            hogy a történelmi időd lejárt, s az óra fölöslegesen ketyeg.
            Zavartalan elmével is: akárha vékony jégen táncolnál,
            mint egy bohóc. Fölfoghatatlan, hogy mennyi fölösleges
        energiát pazaroltál el, botor zarándok, egy hasmenésnyi
        kiruccanásra. Vakmerő nekirugaszkodásaid éppúgy
        hanyatlásra ítéltek, mint a tünékeny folyótükör vagy a
        csendben záporozó falevelek. Álmodban vinnyogva
múlsz ki a tépett hústól s a sokktól, ha megkímélt is
a patkányfogó. Még hogy nem voltál hipochonder (?) –
ámde bőven kiérdemelted, hogy elfelejtsenek.

 

2.

Fölébredni, nagy műgonddal az élhetetlen puhányok
között (ez már a másvilág?) – mondd, mi lesz, hogyha
a folyótorkolatnál véget ér a hírneved? Ha csak egy beteg
varjú károgja végnélküli alázattal a szövegösszefüggéseket?

2011. szeptember 11.

 

 

Jerikó-komplexus

Ló-hörgésbe, hulla-csendbe fúlva élek;
zsibbasztó lázálom – jerikói vének,
holttengerbe hajszolt
zsibongás, hit, kétely –

időtlen időknek legősibb vártornya,
asszonycafrang, farsang, vérnász és tivornya
eltemetve kőbe,
koponyaüregbe.

Arcvonások nyoma (homokba hűlt lábnyom).
Szirmok vízhiányban: ki nem nyíló álom;
döghalál – ha elér,
mint őrült szenvedély.

Hullámkristály-végzet (csak orvvadász hurkok?
vagy törvényre orvul jogarral lesújtók!) –
Szembogárba fagyva
láthatatlan rémek.

         (kóda)
         Kentaur-magányban katalánok, mórok
         nyomát szimatolja kifenve az orrod.
         Képzeleted csorba –
         (Eredj a pokolba.)

2011. április 11.

 

 

A versekhez Varga Sándor szobrászművész rajzait társítottuk