FABULA. A homár és a marhahúskonzerv, amit doktor Faustroll láncon hordott a nyakában: Egy marhahúskonzerv, mely láncon lógott, mint egy látcső: meglátott egy homárt, ki mint édes testvére, úgy hasonlított rá. Kemény páncélt viselt, melyen felirat hirdette, hogy belül, akár a konzervben, csontot nem találni (Boneless and economical)… A már letelepedett marhahúskonzerv szerelemre lobbant…

Noé elvált anyósa és apósa elég sok pénzt öltek a nászajándékba, és emiatt voltak elvárásaik is. Angéla az első három nap összesen nyolc alkalommal hívta fel a lányát, hogy megkérdezze, merre mennek, és hogy megérkeztek-e biztonságosan az aznapra kitűzött szállásra. A részletes programot elkérte Noétól, aki el is küldte neki indulás előtt. Ő ezt szakmai kérdésnek tartotta, Angéla elszámolásnak.

először csak a kulcsot, a szemüveget, a pénztárcát, a tollat keresed, aztán hosszan eltöprengsz a boltban a polcok útvesztőiben, mit is kellene venni, a lista valahol a bicegős konyhaasztal sarkán hever, aztán kimarad az olaj, a cukor, a liszt, állítólag ezek alapvetőek, de neked épp a tejföl hiányzik ebédfőzéskor, még jó, hogy szemben van egy boltocska, de így se lett jó a leves, kár volt  megsózni, telnek a napok, de nem mész fodrászhoz, meg akarod várni, hogy lenőjön a festék, ettől a rozsdavöröstől olyan az arcod, mint egy összegy

„Négy éve keresem az igazit, és rájöttem, hogy a párkapcsolatok sokkal jobban működnének nők és a férfiak nélkül.”

Kutatóorvos vagyok, és elég jól beépültem ebbe az intézetbe. Nem kéne, hogy csip-csup ügyek miatt... Még a pártba is beléptem, pedig rühelem őket, de rájöttem, így nem csesztetnek majd. Régen elfelejtettem mindent, ami a szüleimnek fontos volt. Csak a karrier... illetve nem is. Csak hagyjanak békén. Hogy nyugi legyen, na.

A füge az első. Második helyre az epret teszem, hasonló megfontolásokból. Egyenlő mértékben képviseli mindkét nemet, ez számomra döntő kritérium, bár itt csak a teljesen érett gyümölcs jön számításba, a fügék rendkívül gazdag érettségi fokozataival szemben. Ellenben: az epernek van egy tulajdonsága, ami a fügének nincs: illata!

E.-nek

Időzve, utazva nyitok
belső könyveket. Míg örvénylik szellemem:
útjait örömmel szenvedem…
Korpuszok feszítve, ékezet, mély szemek:
tompa fény, töredék, titok…

„Nemes érzemények” prózában és zenében – Jókai és Liszt című rendezvényével zárta a Jókai-bicentenáriumot a Magyar Írószövetség Csongrád-Csanád vármegyei írócsoportja, az Areión Kulturális Egyesület és a Magyar Művészeti Akadémia Szegedi Regionális Műhelye. Az estet február 20-án Aradon, 25-én Szegeden láthatta és hallhatta a közönség. A két eseményen Bene Zoltán József Attila-díjas író és Reke Balázs Móricz Zsigmond-ösztöndíjas író, filmesztéta kifejezetten erre az alkalomra írott Jókai-inspirációi mellett Liszt Ferenc művei hangzottak el a Szeged Classic Trio (Varga Laura fuvolaművész, Klebniczki György zongoraművész és Vizsolyi Lívia fagottművész) tolmácsolásában.
A következő novella Reke Balázs írása.

„Nemes érzemények” prózában és zenében – Jókai és Liszt című rendezvényével zárta a Jókai-bicentenáriumot a Magyar Írószövetség Csongrád-Csanád vármegyei írócsoportja, az Areión Kulturális Egyesület és a Magyar Művészeti Akadémia Szegedi Regionális Műhelye. Az estet február 20-án Aradon, 25-én Szegeden láthatta és hallhatta a közönség. A két eseményen Bene Zoltán József Attila-díjas író és Reke Balázs Móricz Zsigmond-ösztöndíjas író, filmesztéta kifejezetten erre az alkalomra írott Jókai-inspirációi mellett Liszt Ferenc művei hangzottak el a Szeged Classic Trio (Varga Laura fuvolaművész, Klebniczki György zongoraművész és Vizsolyi Lívia fagottművész) tolmácsolásában.
A következő novella Bene Zoltán írása.

Zoltán tehetetlenül visszahuppant. Az az esős délután jutott eszébe, amikor udvariasan felsegített egy bottal közlekedő idős nénit a zsúfolásig megtelt villamosra. A néni megköszönte, majd kapaszkodót keresett, mert a villamos elindult, de csak az őt felsegítő fiatalemberbe tudott csimpaszkodni.

MOSTOHA: Hamupipőke, te meg mit állsz ott, mint a bálám szamara?

HAMUPIPŐKE: Bocsánat, csak elméláztam, hogy mit fogok felvenni a bálra.

MOSTOHA: Micsoda? Hogy te a bálra? Ne nevettess, Hamupipőke… Még szégyent vallanánk miattad… Nézz csak az otromba, súlyos facipődre…nincs is olyan ruhád, és nem is tudsz táncolni, kész nevetség lennél. És különben is… szerinted ki fogja kivasalni a ruhánkat? Megcsinálni a hajunkat, kipucolni a cipőnket? Ez lesz a te bálod! Estére pedig kitalálok neked valami jó kis feladatot, hogy addig se unatkozz.

Csak ritkán, lopva tudtak beszélgetni egymással a rabok. Tilos volt a csoportosulás, csattogott a hátukon és az arcukon a gumibot, ha hárman-négyen összedugták a fejüket a barakkok háta mögött vagy kinn, az arctalanná turkált, eltorzított mező valamelyik árkában vagy aknájában.

De a foglyok szemükkel is tudnak értekezni. A szemből kiolvasható a fájdalom, a kín, az indulat, a jóság, a szelídség.

Megkötöm én a fekete kendőm, elmegyek a falusi titkárhoz, talán segít rajtunk! Megkötöm az állam alatt, szép fekete selyem, szegény Samu fiacskám, az Isten legyen velem!

Ne menj Ilkám párttitkárhoz, román az is, nem segít a magunkfajtán!

Jónás sarkon fordult, nekilátott a munkának. Miután a sövényt rendbe tette, kigyomlálta az ágyásokat. Legyen rend a kertben, látom, nincs segítsége, és egyelőre nem jövök vissza, dünnyögte. Esetleg ősszel, ha akarja. Szofi bólintott, és bement a szobába, hogy pénzt hozzon.

Cecille titkos pantomimet ad elő a remek művészkocsmában, a fejgörcsöket, az agysorvadást, a léleknyomást – és egyéb fájdalmakat csillapító: La Mi Graine-ben, ahol egy egész falat betöltő, a múlt század eleji (Moulin Rouge-i,) éjszakák hangulatát is megidéző festmény-freskó vonzza magába a vendégeket. A bár miniszínházként is funkcionál. Avant garde! Siká-torokból belső kertbe…

Furcsán néznek rám, ahogy felszállok a buszra. Ráncolódó homlokok, suttogások mindenfelől. Akit látnak már elmúlt tíz, de fiatalabbnak tűnik, inkább hét- vagy nyolcévesnek. Ennyi idős gyerek felügyelet nélkül. Ez nincs rendben. De senki sem szólít meg, mindenkiben erősebb a „nem az én dolgom”. Tudom, nem fognak segítséget hívni. Mindegyikük kezében ott a telefon, de senki sem tárcsázza a rendőrséget vagy bármilyen segélyvonalat, hogy eltűnt gyereket jelentsen be.

Ez nem az én szalagavatóm, hanem a lányomé, az apám unokájáé, valószínűleg az egyetlen, amin részt vehet életében, mármint az unokái szalagavatóit tekintve. Annak idején a fiamnak nem volt, thanks to Covid, most a lányomnak van, a kicsi fiamnak megint nem lesz, mert mi is lábbal szavazunk, no way, hogy tíz év múlva még itt melegedünk a többi békával a levesben.

A recepción üzenet várta („a kolléganője fontos szakmai ügyben küldi ezt Önnek”), a szálló fejléces borítékjában kitépett egyen-jegyzetfüzetlapot talált: „a délutánunk szabad, gyere át Tapolcára, a barlangfürdőben várlak”. Meglepte, milyen erőteljes, férfias kézírása van Katinak, de a hormonműködés már elemi erővel kezdte leteperni az óvatosságát, főleg, miután átfutotta a szemlátomást sebtében odabiggyesztett utólagos megjegyzést: „A bár irtó jó, majd este meglátod”.