Ha kulcsszavakat kellene keresni Mezey Katalin novelláskötetéhez, akkor az egyik feltétlenül a kiszolgáltatottság lenne, hiszen szinte valamennyi írásában jelen van az az emberi dráma, ami a függőséget állítja középpontba – képviselje ezt a hatalom, a munkahelyi főnök, a rigolyás szomszéd, a járvány, vagy legyen szó csak szimpla családon belüli alárendeltségről. Az említett negatív érzelem mellett azonban markánsan megjelenik a szeretet biztonságérzetet, kapaszkodót, reményt nyújtó pólusa.

A történet középpontjában egy kamaszkorú iskolás kislány áll, aki most készül kilépni a látszólagos gondtalanság világából: a nyolcadik osztály befejezésével pályaválasztásra készül, döntéseket kell hoznia, s halványan bár, de már megérinti a szerelem romantikája is.

​​​​​​​A hamvasi bölcselet és a weöresi teljesség felé törekvés hatja át Halmosi Sándor három kötetből álló versgyűjteményét. A triptichonként egymásba nyúló, összekapaszkodó írások három egymást követő év termései. A szerző tudatosan építette fel ezeket a munkákat, középpontba állítva a kihívásokkal, kísértésekkel küszködő embert, valamint a gyarlóságot, a bizonytalanságot – mindazt, ami a létezés pillanatától foglalkoztatja a nemegyszer zsákutcába tévedő (vagy éppen tudatosan vétkező) isteni teremtményt.

Oberczián Géza kitűnő könyve lebilincselően izgalmas kalandregénynek is felfogható, ökológiai-politikai krimiként is megállja a helyét, ugyanakkor környezetvédelmi kiáltvány is, figyelmeztetés, amely élőhelyének védelmére szólítja fel a világot. A cselekményszövés a hagyományostól eltérő, hiszen minden epizódnál egy-egy szereplő áll a középpontban, s a vele történtek, az általa megtapasztaltak adják az újabb fordulatot. Mindig csak apró rések nyílnak, de így válik igazán izgalmassá a mű.

Hézagpótló munka Medvigy Endréé. Egyrészt egy elhallgatott nemzedék jeles alkotóira hívja fel az olvasóközönség figyelmét úgy, hogy tárgyilagosan feltárja a velük szemben felvetett problémákat is, másrész irodalmunk kordokumentumnak tekinthető műveit veszi górcső alá. Kendőzetlen, korrekt bemutatásra törekszik.

Emlékszem, kölyökkoromban gyakran mondogatta: „Tanuld meg, fiam, kétféle ember van, a rendes ember, meg a komonista.” Így mondta: „komonista”. Az ő ellenérzései a negyvenes-ötvenes évekből táplálkoztak. Kuláknak nyilvánították. A nép ellenségének. Bevitték a községházára. Megverték, megalázták. Elvették a földjét, amit két keze munkájával kapart össze.

Beszélhetünk fizikai értelemben vett világosságról, a sötétség és világosság isteni szétválasztásáról vagy szellemi megvilágosodásról – mindegyikhez teremtő szándék és eszköz kell. Még akkor is, ha bibliai értelemben Isten maga a világosság. Talán ez motiválta Viola Szandrát, amikor legújabb verseskötetében használt (de nem elhasznált) fényforrásaink nyomába eredt.

Farkas Árpád fontosnak vélte kimondani, hogy a kereszteződésekkel és zsákutcákkal terhelt élet – és a számtalan forgalmirend-változás – nem egészen azt eredményezte, amire vágyott. Messzire jutott, de maradtak be nem járt utak, mezők, ligetek. És maradtak leküzdhetetlen távolságok is.

Halmosi Sándor póztalan költő. Nem díszíti túl a mondanivalóját. Szikár, köznapi szavakat használ. A sziklamászó bátorságával nyúl az egyszerűhöz, a természeteshez.

a kofa már az aprót számolja tenyerembe,
jó üzletet csináltam – győzköd veszettül,
s esküdözik a fellegekre,
úgy vágok zsebre mindent, mi visszajár,
hogy bár füttyre áll a szám,
cigimnek még itt gomolyog a füstje…
angyalt mímel a foltozott üstre.

Formailag sokszínű, de nem modernkedő, sokkal inkább a klasszikus hagyományokat folytató, izgalmas gyűjteményt tett az olvasó elé Farkas Wellmann Éva, amelyben a lehetőségek és a felelősség fontos tételei a gondolkodásnak. Még ebben az elszürkülő, elgépiesedni látszó korban is – amint azt a Halotti beszéd parafrázisában plasztikusan megfogalmazza a szerző.

Téged is kettészakítottak.
És megtömték szánkat hallgatással.

Lajoskát az egész város ismeri. Közel negyvenéves, de gyerekek és felnőttek egyaránt csak Lajoskának szólítják. Ártalmatlan, gyámoltalan lény. Napjait az utcán tölti, csavarog, és boldog vigyorgással köszöni meg, ha valamit odavetnek neki a járókelők.

„A megtarthatatlanba kár kapaszkodni. Meg kell tanulni az elengedést is. És meg kell tanulni azt is, hogy az elengedés nem azonos a reménytelenséggel.” – Lőrincz P. Gabriella Átszállás előtt című kötetét Oláh András értékelte.

„Persze még mindig ott vannak a technikai fejlődés indukálta veszélyek: az elgépiesedés az emberi kapcsolatok elsivárosodásához vezethet. Már gondolkodni sem kell, már egymásra sincs szükség, hisz ott az elektronikus eszköz, ami mindent tud, mindent helyettesít. De tényleg mindent?” – Halmosi Sándor verseskötetében Oláh András tett szellemi sétát.