„Lábujjaid újszülött ötösikrek.

Terrakotta törzsüket csókolom.

Tükrös gyöngyház-feje van mindegyiknek.

Hideg patak fut végig combodon.”

(Faludy György: XXXIV. Fülledt éjszaka, 2)

Bánkövi Dorottya első kötete, A női test biztonsága a férfiúi akaratot kereső és vele szembeszegülő vágy és teremtőerő esszenciája. A kötet erre a folyamatra épül: a négy ciklusra osztott versek első negyedében a keresés, a testiséggel, az irányíthatatlan ösztönökkel való szembesülés, a férfiak megismerése mutatkozik meg. A második rész a csalódás ciklusa, a harmadik ennek feldolgozása, az utolsó pedig a teremtés ideje.

Kíméletlen és karcos költészet a Bánkövi Dorottyáé. Ez ne riassza vissza a nyájas olvasót, mert izgalmas és rendhagyó, gyakran sokkoló, de nem ritkán gyönyörű verseket fog találni ebben a könyvben, melyek lírai alanya hol a femme fatale, hol a bizonytalan, félénk nő/kamaszlány, de leginkább a világ történéseit különleges szemszögből ábrázoló és értelmező érzelmes gondolkodó. Ám legyen karnális vagy metafizikus vers, a szerző a legparányibb félelem és gátlás nélkül tárulkozik ki, és zavarba ejtően bánik el mindenki mással is. Szerencsés az, akivel csak pimaszul. Bizony, olyan dolgokról olvashatunk itt, amikről még a poéták sem merészeltek beszélni.

Ezer este múlik ezer estre,
a vérem csak hull, hull, egyre hull,
különös fantommal csatázom,
orvul gyilkol és kegyetlenül:
a láthatatlan Nagyúr.

Hullámzik bennem a százéves csend.
Soha nem múló ima vagy. Mindig lobogó kiáltvány.
Dogma. A tizenegyedik parancsolat.

Az Irodalmi Jelen fiatal szerzőit huncut kis költői játékra kérte fel. Walt Withman Ének magamról című költeményét kellett továbbgondolniuk, amely Böszörményi Zoltánt, lapunk főszerkesztőjét is megihlette, Az irgalom ellipszise című verseskötetében szereplő Csak kezek, és lábak, és fejek és Randevú című verseiben hivatkozik a műre, egyes költői képeket vendégszövegként emel be. Szerzőink ezekhez a versekhez is kapcsolódhattak, nemcsak az amerikai költő szövegéhez. Arra voltunk kíváncsiak, a legfiatalabb költő-írónemzedék hogy viszonyul a testpoétikához, milyen új megközelítési formákat és kifejezésmódot használ a téma körüljárására.

Éjjel fél három van, az Insomniában megindultak a fények valamerre. A földszinti betonteraszra kihelyezett italhűtők élesfehér, a kocsma gyérzöld és piros lámpái körbe-körbe mozognak, de a természetes fény mintha végleg elkerülné Kolozsvárt. 2018. augusztus 24., péntek, Magyar Napok. A morajlás nem csitul, ahogy szivárognak el a magassarkús, minibe öltözött nők és topis, nevető tinédzserek, úgy erősödik fel a hangja egy óriási szakállba vesző szájharmonikának. Régi kommunista nóták, Székely Himnusz, miegymás, ami összekeveredve a felszínre törhet ebben az órában egy idős íróból.  

A kezed helyén kioldó –
könnyű láncként csüng alám,
derekamra fonódik.
Nem engedi, hogy elhagyjam a szobát –
a tér a tied.

A fény tisztásán
magamra találok.
Mi talmi,
meg sem látom.
Ücsörgök éjben,
fényben.
Hívogatlak, merészen.

Ezek voltak 2017-ben a legolvasottabb vers- és debütpublikációk az Irodalmi Jelenen. Gratulálunk a szerzőknek a több tízezres látogatottsághoz.

túl a sminkkel takart rettegésen –
bámulod a semmit, ahogy egybemos folyót,
várost és budai hegyeket,
de elfér egy hanyagul kitakarított fiókban

A Kárpát-medencei Kulturális Ifjúsági Fesztivál helyszíne idén Dunaszerdahely volt, ahová Erdélyből, Kárpátaljáról, Muravidékről, a Vajdaságból és Magyarországról – festők, fotósok, színészek, zenészek és persze mi, az irodalmárok gyűltünk össze.

„Fülünket hegyezve hallgatjuk szavalt és gitárral énekelt verseit, megállapítjuk, mennyire tehetséges, és le is csapunk rá az est végeztével. Gábor kérne tőle elhangzott verseket a Magyar Naplóba, de kiderül, hogy azokat már az Irodalmi Jelen hozza, s ezen mókázva ugratjuk egymást, miszerint elszipkázzuk egymás elől a fiatal tehetségeket.” – Simon Adri jegyzete a Tokaji Írótábor első napjáról.