Amikor megtudtuk, hogy ez lesz az utolsó éjszakánk a gettóban, szorosan összebújtunk a vaságyon, és hajnalig virrasztottunk. Azt beszélték, hogy a nyugati határ felé megyünk, onnan majd vagonokba tesznek. Már nem voltak illúzióink.

...a harminc fokos melegben pont a vas tartóelemhez nyomtak a többiek, ami tűz forró volt, nem úgy, mint a fa. Vizet akartam. Egy csepp is elég lett volna. Ehelyett jutott egy kis vizelet és ürülék.

A csillagos házban eltöltött félév nekem sokkal többnek tűnt. Annyi minden történt velem, annyi hatás ért, hogy nem is tudnám mind leírni. Nélkülöztünk, ekkor ismertem meg az éhséget, amikor anyám könnyes szemmel mondta, hogy nincs több, ne is kérjetek. Persze mindent elkövetett, hogy legyen ennivalónk.

2015. március 30. a pályamunkák beküldésének új, kitolt határideje!