Újabban elkezdett spanyolul tanulni. Amikor épp nem írogat, szappanoperákat néz. Arról ábrándozik közben, hogy szerelemre lobban iránta egy mexikói vagy kolumbiai drogbáró lánya, ad a gazdáinak százezer dollárt (mi az neki, bagatell), és felszabadítja a rabszolgaságból.

„Hazaviszi magával a vak koldust, mintha csak tombolán nyerte volna, megeteti, megfürdeti, és eltöltenek együtt pár kellemes órát. „Pazar” – ítéli meg a helyzetet a másik, miután jól végigtapogatták egymást. De aztán eszébe jut, mégis mi lesz most?”

A nyár fene egy szörnyeteg,
augusztusban főleg, amikor melegre számít az ember,
bár nem kemence-forróságra.
Viszont ez kedvez a hajléktalanoknak,
akik, a mondás szerint, tükörtojást sütnek az aszfalton,
vagy a csatorna vasfedelén
eldobott pizzamaradékot melegítenek fel.

Világ-
Megálló és úszó-
Öv
A sötétben

„Helsinkibe költöztem, és rácsodálkoztam a metró narancssárga színére. Az emberek kinéztek az ablakon, habár a föld alatt voltunk. Nehéz volt a városban, soha nem találtam haza. Aztán felfedeztem azt az útvonalat, amelyen keresztül jó volt hazasétálni. Az Apulanta zenekarból Toni esténként ugyanabba az élelmiszerüzletbe járt, mint én. A kollégiumban sok téves riasztás volt, ezekre mindig felébredtem az éjszaka közepén.”

Hollóhajú ifjú a szép
örömlányra bámul,
folyékony borostyánt isznak
kobaltkék kupából.

Az életed olyan, mint egy panoráma Kolozsvár felett,
ahonnan látod a bank üvegszékházát,

és a folyót, amit oly gyakran figyelünk:
tökéletes környezet jövőbeli terveknek és eltolt lehetőségeknek,

A legjobb dolog, ami a búcsúzáskor elhangzott: „Száz év múlva fehér régészek fel fogják nyitni ezt a koporsót, és látván, hogy üres, azon gondolkoznak majd, hogy vajon ez mit jelent.”

A vakolókanalat kellene az öreg torkához szorítani, hogy szedje elő azt a pénzt. Csakhogy Mironnak ilyesféle akciókhoz nem volt elég vér a pucájában, Róbert pedig, nem mintha félt volna, vagy zsenírozza a dolog, de ha már azzal vezekelt a bűneiért, hogy Mironnal vesződött oly sokáig, ahogy egyébként Andreeával is, akkor úgy illett, hogy ezt az embert is a maga kínjára hagyja.

A magány ellen: kivimadarat
kezdtem nevelni
meg egy csótányt az éjjeliszekrényben
Este lefekvéskor közösen olvasunk
egy-egy oldalt Hadrianus emlékirataiból

Egy vaskos beszéd egy óriási szájban
Egy világágító-torony
Az én koponyámban,
Sodrodó bárkák
A vulkanikus létben

Ne nézz kegyetlen tükörbe,
A démonok kijátszanak,
Hamis képük pereg körbe

az író, aki nem provokál, olyan

mint az ivartalan here!

Kopaszon, bezárva ülök, akár egy elítélt,
a kupolás tetejű toronyban,
őszi levelekből font kötelekkel háromszor összetekerve.

És a Boszorkány… néha lustán belerúgok
egy rongykupacba a földön.

Látom, ahogy évről évre zsugorodik.

„…Én csak követem őt, bízva a nyelvében, amellyel mutatja az utat, amint hálaimát liheg a kemény útburkolathoz. Ez minden, amit érzékel a saját lába mozgásán kívül, és így is nagyon boldog.” – Sohár Pál novellája Kocsis Kata fordításában.

“Gyakran előfordul, hogy a költő hátat fordít a kedvesének.

Így formálja költészetté a szerelmi drámát.

Az orfeuszi érzés nem keverendő a közönséges megcsalással”

"Mondtam már nektek, olyan vagyok, mint az állatok, mindent megérzek. És azt hiszem, hiába keménykedünk most, a kommunizmus egy napon visszatér. Na, akkor szeretném én megnézni azt a sok szarevőt, aki most ott nyüzsög az újságokban és a tévékben, hogyan húzza ki magát a slamasztikából?"

„A szerelmest támogatva, muszáj, hogy te is szeress,
Rendelkezz ismerettel, ne a külvilágban keresd!
Nem szerelmes alig érti szerelmesek szellemét.
Maradt testemben még pici nedv, maradt csipetnyi vágy,
Kéjekből és gyönyörből nem száradtam ki teljesen.”

Szóval a szavak,
ha jól hallom, amit mondasz,
túszai a lehetetlen életnek,
amelyre mindannyian vágyunk.

Marin Georgiev bolgár költő egyik jeles versének két fordítását közöljük Kiss Benedektől és Szondi Györgytől a szerző budapesti látogatása alkalmából.