1972 őszén Temesvárott szerencsém lehetett találkozni, ha Önnel nem is, de testvéröccsével igen, a néhai József Áron által később nemzett Iosif Mirceával. Önnek ez a féltestvére igen magára hagyott állapotban éppen a temesvári Főtér sarkánál koldult. Megpillantva őt, megtorpantam. Iosif (vagy Iosifu) Mircea ugyanis hallucinatív erővel emlékeztetett Önre, legalábbis a tankönyveinkből ismerős bajuszos fényképére.

2011. november 24-én mutatják be a privát mészöly című filmet, amely a 10 éve elhunyt írónak állít emléket. Ebből láthatnak részletet, illetve néhány kulisszatitkot is megtudhatnak alábbi összeállításunkból.
 

Két évvel ezelőtt közöltük először ezt a gondolatébresztő írást (Pécsi Györgyi: A “dilettánsok már a spájzban vannak” – Mit tehet egy kritikus az irodalmi nagyüzemben?), de azóta nemhogy veszített volna aktualitásából, hanem időszerűbb, mint valaha. És az idő múlásával, sajnos, valószínűleg egyre inkább az lesz. Köszönhetően a régi kerékvágásaiból mind jobban kizökkenő, egyre zaklatottabb világunknak és, persze, az irodalmi élet természetének.
E kritikai felvezetőt Pécsi Györgyi írásához vitaindítónak szánjuk.

Te bármit megtehetsz vele,
megvágod arcát, hordozza majd a sebhelyet,
hatalmadban van mindenestől, még meg is ölheted.
(Szőcs Géza)

Szőcs Géza versei és megnyitó beszéde Kertész Dániel kiállításán, 2011. november 9-én a budapesti Akácfa utcai Magyar Műhely Galériában.

 
Első pillantásra talán sokak számára érthetetlenek azok a rajzok, amelyek Bessam Faraj iraki karikaturista ceruzája alól kerülnek ki, mégis hihetetlen népszerűvé tették. Munkáit egyaránt ismeri az ázsiai és az európai közönség. Mostani beszélgetésünk apropóját budapesti kiállítása adta.  

Mennyi bőr van a képen?

Jakatics-Szabó Veronika és Rónai-Balázs Zoltán Urbánus poémák című „versképregénye” szokatlan és talán műfajteremtő vállalkozás a magyar irodalomban. Balogh Orsolya írásából megtudhatják, hogyan sikerült a „hibrid” alkotás.

Van tehát egy cím – Lehetnék én is kamikaze – és egy verssor: “Egyedül vagyok, nem biztos, hogy élek.” Ez a verssor két állítást tartalmaz, mindkettőnek nagy irodalma van. Az "egyedül vagyok" érzülete – többes számúvá pluralizált formában, "egyedül vagyunk" – szerencsétlen üzenetként megjelent korábban a magyar politikában is, legfönnebb annyit fűzhetnénk hozzá, hogy jelmondatként teljesebb és precízebb lett volna valahogy így fogalmazni: Egyedül vagyunk, s ha rajtunk múlik, mind kevesebben.

A Dsida Jenő összegyűjtött versei című, 2011-ben megjelent kötet bevezető tanulmányából olvashatnak részletet. A kiadvány az eddigi legteljesebb lírai szövegkorpuszt adja közre.
Kapcsolódó anyag: Interjú Láng Gusztávval
 
 

 
Az ember még a leírt vonalban, szépen kalligrafált írásjelben, betűoszlopban is az örök szépséget látja. A kiállított alkotásokra tekintve egyetemes törvényt érzékel. Az önmagában és másokban lévő gonoszt észlelve az ember eszményi formáját kutatja. A halállal szembesülve, egy soha el nem múló világra vágyik.

Böszörményi Zoltán beszéde az Irodalmi Jelen 10. születésnapján hangzott el, Budapesten a Fészek Művészklubban.

2002–2015

S. I. nehézéletű író. Olyanféle „rögös út” áll mögötte, amelyen több a rög, mint az út. Pártában maradt leányzó, aki virágkorában, de még virága hullását elérve is hiába várja epedve a kérőket. Ritkán vet rá szemet egy-egy érdeklődő. S csak amikor már nagyszülő-korába ér, – férfiként: lassan az őszülő halánték idejét is elhagyja, – akkor, szinte váratlanul kopogtatnak egyre nagyobb számban hódolói, olvasói, akik egyre nagyobbra becsülik.
Köszöntjük a 75 éves írót!

„Estére a vízszint a könyvespolcokig emelkedett, keményborítós köteteket nyitott ki és lapozgatott, majd süllyesztett magába az áradás, hogy szétáztatott lapjaik undok, szürke lucskával töltse meg az egész lakást. Grígo Szerbics darabokra szedte az ágyát, majd kitámasztott néhány hosszabb deszkát két, egymással szembeállított könyvesszekrény legfelső polcai közt, ezekre felcsúsztatta a matracot, aztán ő is felkapaszkodott.” – Potozky László írása
 
 
 

A kormányzat iránt ellenséges sajtó és egyes ellenzéki politikusok a sárga földig (a kínai altalajig) legyalázták azt a kiállítást, amelyet a kulturális tárca segítségével egy magángaléria rendezett Pekingben 33 kortárs magyar képzőművész mintegy 300 alkotásából. A műfelháborodás zászlóvivője (a Parlamentben felszólaló Kukorelly Endre mellett) az index internetes hírportál, mely a kiállítással foglalkozó bravúros cikkével egyszersmindenkorra világossá tette, hogy a kultúra, a tisztesség, a szakmai minimum és a komolyan vehetőség térképein semmilyen további keresnivalója nem lehet.

Nyolcvan éve, 1931 május végén jelent meg a Nyugatban Surányi Miklós, a két háború közt elismert és olvasott író tollából az alábbi helyszínrajz a kor irodalmáról, irodalmi anomáliáiról, a Kelet és a Nyugat, az új hang, új szellem, új beszédmód és a tradíció harcáról. „A tegnap az övék volt, a ma a miénk és a holnap a fiataloké.” A világ nem sokat változik. Az irodalom helyzete nem változik látványosan. Hasonló érvek csapnak össze, hasonló csatákban születik, nő fel, erősödik meg, kutatja fel a helyét minden, ami szokatlan. Hasonló ritmusban váltja az Új a Régit. Nyolcvan éve is éppen így.

 
 
A magyarok "tündöklésük idején is mindig magányosak voltak Európa közepén bánatuk s büszkeségük gyűrűjében, még csak sógorságban-komaságban sem a többi néppel. Van ezekben a kifinomult mongolokban valami másutt sehol nem lelhető befeléfordult kegyetlenségből fakadó melankólia."
 

Úgyhogy elérkezettnek látom azt a pillanatot, amikor a kulturális tárca irányítójának lehet és legyen saját véleménye arról, hogy ki érdemel meg valamely díjat. Mint leveledből kiderül, egy államtitkárnak vagy miniszternek maximum annyi kompetenciát engedélyeznél, hogy tudomásul vegye az író-szervezetek listáját, amelyet az orra alá dugnak. Ezt helytelennek vélem, és mindent meg is fogok tenni azért, hogy a kultúrpolitikus ne bábu vagy mások utasításainak végrehajtója legyen, hanem olyan szereplő, akinek elismerik az önálló ítélethez való jogát.

Magányosan gyalogolt az országúton, mikor egyszercsak elegáns személygépkocsi fékezett le mellette. Szovjet tisztek ültek az autóban, felajánlották, hogy magukkal viszik. Évődtek a magányos, csinos szőkeséggel (Friedl kitűnően beszélt csehül), de nem erőszakoskodtak vele.

AZ ISTEN VELÜNK VAGYON 
Lőw Lipót pápai rabbi tábori beszéde – 1848

A magyar nemzetnek egy főkivánata vagyon, melyből egyéb kivánatai természetesen és szükségképen következnek. E főkivánat abban áll, hogy e haza, melyet az Isten legszebb jótéteményeivel áldott meg, teljes épségében a magyarnak szabad és alkotmányos hazája maradjon mind örökké. S ki merné kétségbe vonni ezen kivánat tökéletes és megcáfolhatlan igazságát?