Kárpát-Európa – Pethő Lorand és Szenkovics Enikő műfordításai

Itt minden kegyelem. / Kiszámíthatatlan.

A gondolat Golgotája népes.

isten orrára rászáll a légy
nem látja szegény
de a légy összetett szeme
mindent lát

"Senki? Fénytükör. Mért nem áll eléd?"

Az Irodalmi Jelen TOP10-es novemberi ajánlója három kategóriában. A műveket alfabetikus sorrendben közöljük.

A Petőfi Irodalmi Múzeum és a Szépírók Társasága közös sorozata, az „X beszélget Y-nal” októberi vendége Petőcz András volt. Kálmán C. György és Havas Judit kérdezte őt avantgárd múltjáról, egykori alakmásokról és jelen munkáiról.

Nyolc író hónapok óta együtt dolgozik, együtt lélegzik, egymásra figyel. Ekként alakítja ki-ki önmagát, s inspirálja a társait. Keresik a saját útjukat a prózamondás hagyományában és mai terében.

Egy árva versikében az itt-létünk egésze: a közös tapasztalat, közös emlékezet, közös nyelv széthullása – és a mégis egyetlen, nyilvánvaló esélye mutatja meg magát.

2010, október

szöget verni a
nadírba nem is olyan
könnyű ugye?
(visszatartott fény)

sört igyunk vagy ásványvizet
ha csak kajszibarackszörp kapható?
és ki fizet?
(Berlioz késik)

 
A fészekben teáztunk, meg-
nyugodott kicsit, elfogadta a helyzetet.
Ez a legnehezebb. Vigasztaltam. „Amint
ott sírt, behajolt a sírboltba, és látta, hogy
két angyal ül ott fehérben, ahol előbb Jézus
teste feküdt…”

​​​​​​​Ülök ezen az esten, nézem a plafont, nézem a régi figurákat, tűnődök. Aztán felírok egy kérdést, egyetlen kérdést, ez az én helyszíni tudósításom valamennyi irodalmi estről, amely ma Magyarországon megtörténhet. A kérdés nem jó, nem szép, csupán fájdalmas, furdaló, nyugtalanító, mégpedig ez: „Mi a költészet tétje?”

​​​​​​​Nem oly rég komoly rádióműsorban vendégeskedtem, ahol a műsorvezető a dolgok közepébe vágva, minden mást megelőzve szegezte nekem azt a kérdést, amelyet az emberek nagy többsége szokott kérdezni, amikor kiderül, hogy költő vagyok, vagyis azt, hogy „és ebből meg lehet élni?” Elmosolyodtam.