„Az Isten sosem hibázik” – Egy nagyheti könyvbemutatóról

Akik elmentek március 31-én a BAB Galériába, azok igazi húsvéti programot kaphattak könyvbemutatóba csomagolva, méghozzá a legjobb értelemben véve: hiszen Lőrincz P. Gabriella Hetedik nap című verseskötetéről beszélgetve nem a nyuszikról volt szó, hanem a hitről. Erős Kinga, az Írószövetség elnöke rövid megnyitójában elmondta: az eseményt nem véletlenül időzítették a nagyhétre.

A költőnő istenes verseit tartalmazó kötet összeállításában Rózsássy Barbara segédkezett, de nemcsak a szerkesztés munkája szállt rá, hanem az est moderálásának szerepköre is, melynek egyszerre emberi és szakmai kérdéseivel kiválóan eleget tett.

Gabriella remélte, hogy ebben a hideg és szürke időben az esemény talán melegséget és fényt hoz a nézők életébe ‒ és ez így is történt. Tudatosan szép és a különféle eseményeken jól előadható verseket válogatott a könyvbe, és arra buzdította pályatársait, hogy írjanak „felhasználható” verseket, melyeket elszavalhatnak az ünnepségeken.

A költőnő saját bevallása szerint folyamatosan imádkozik, és párbeszédet folytat Istennel, ahogy ő mondta, mindent elkér először Istentől, aki nem hanggal, hanem az események alakításával válaszol neki. Amikor Barbara finom provokativitással megpendítette, hogy kortárs íróként „hogyan mer Istenről írni”, azt a frappáns választ kapta, hogy „Nem mernék nem írni Istenről”. Az igaz hitet Lőrincz P. Garbriella egy szóval jellemezte: eleven. Ez a hit derűjének alapja is, és az alkotás során szerinte kicsiben azt érezzük, amit az Isten teremtés közben.

Amikor Rózsássy Barbara azt tudakolta a költőtől, hogy miként őrzi meg életében a harmóniát, Lőrincz P. Gabriella azt felelte: ha kibillentik, „nekiesik a gyökereknek”, vagyis kapálni kezd a kertjében. A nógrádi Szandára ‒ jelenlegi életének helyszínére ‒ 2019-ben Kárpátaljáról költözött a családjával. A tornácos, gerendás plafonú parasztházba egyből beleszeretett, mert nagyszülei vályogházának emlékét idézte meg benne, akiktől az élő hit átöröklődött rá. Habár gyakori fellépései, meghívásai miatt sokat utazik, Szanda mindig a megnyugvás helye.

A költőnő tagja a szandai dalkörnek is, ahol palóc kultúrát megidéző népdalokat tanulnak. Ezeket a dalokat Kodály gyűjtötte a községben, ám mára senki nem ismeri őket: újra kell tanulniuk. De csatlakozott a Szandáért Egyesülethez is, és ezektől az elköteleződésektől lett számára „otthon az otthon”. Gabriella az est végén a terveibe is beavatott bennünket, és kiderült, hogy szociográfiát tervez írni Szandáról, melyben megszólaltatja az ott élő időseket, és megpróbálja kitapogatni, hogyan fogadják be a hozzá hasonló „gyüttmenteket”.

A beszélgetést Lázár Balázs színművész szavalatai színesítették, akiről tudjuk, hogy maga is költő, így a versek interpretálásához újabb réteget képes adni.

Az est végén ‒ húsvéti ajándék gyanánt ‒ kaptam egy példányt a nemes kiállítású és tartalmú kötetből, melyet Gabriella azzal a töltőtollal dedikált, melyet Tas városától kapott egyik szereplése alkalmával, és melyre az a felirat került, hogy „Az Isten sosem hibázik”.

Ez akár a műsornak is címe lehetett volna.

Fotók: Acsai Roland