Ugrás a tartalomra

 

Alternatív Nemzeti dalok

Az idei március 15-e alkalmából megpróbáltunk egy időkaput nyitni a 20–21. század és 1848 között. Arra kértünk kortárs költőket, hogy ajánljanak olyan alternatív Nemzeti dalokat, amelyeket szívesen küldenének az egykori forradalmároknak és a ma olvasójának is. Áfra János, Debreczeny György, Hegedűs Gyöngyi, Hegedűs János, Lennert Tímea, Marczinka Csaba, Orcsik Roland, Varga Melinda és Vass Tibor válaszait olvashatják.


Áfra János: Őszintén szólva a közéleti versek közt nagyon kevés olyanra akadtam eddig, amelyik elkerülve a közhelyeket minden újraolvasással képes előhívni belőlem valamiféle eredendően ott lévő érzést, ha úgy tetszik, hazaszeretet. Hirtelen csak egy ilyen kortárs szöveg jut eszembe. Nádasdy Ádám írta, válaszul Kemény István és Térey János verseire. Ez az írás tényleg támasz, nem ébreszt hiú reményt, nem marasztal el, inkább marasztal, miközben tudatosítja, hogy minden korban visszatérnek ugyanazok a problémák, amelyekért valójában nem kívül, hanem a génjeinkben, az átvett mintákban kell keresnünk az okot. Úgy érzem, ennek az üzenetnek bármilyen időkapszulában helye lenne.

 

„Nádasdy Ádám: A hazafiúi hűségről 

Hazánkban, fiúk, nem szabad csalódni,
mert olyan az, mint az édesanyánk.
Ugyanazt főzi folyton, s hajtogatja:
hogy ezt szeretjük. »Egyél még, fiam!«
Konyhájában ütött-kopott edények,
ami meg új, az tőlünk idegen.
Falán a régi esküvői képük,
»Ugye szép asszony voltam?« – kérdezi.
Sosem volt szép. De ne vegyétek észre.
Menjetek el szépen, ne szóljatok.
A cipőnket nézhetjük nagy zavarban,
hogy csúnya asszony az édesanyánk.
S ha fényévnyire van már a szobája,
a távolságon hüledezni kár:
a lába közül bújtatok elő,
s a szaga végig ott lesz rajtatok.”

Megjelent a Holmi 2011-es decemberi számában.


Debreczeny György: Szolídan és mégis szerényen, s már csak azért is, hogy ne idegen tollakkal ékeskedjek, a saját versemmel üzennék. (Megjelent a nincs karácsony c. kötetben.)

 

elmegyek régi kardomért

 

márciusban múzeumi lépcsőkön ácsorogni

veszedelmes lehet

még meghűl az ember vagy bereked

a nemzet könyvtára s múzeuma

egy épületben odabenn

idekint a vitaminhiányos tömeg

mint csőre töltött löveg

az influenza még közénk lövet

inkább vásárolok egy kokárdát

meg két petárdát

hazafiasan durrogtatok a járdán

és elmegyek régi kardomért

a rozsdás szöghöz

szívemben a haza

a nemzeti bibliográfia

 

öreg vagyok én már lépcsőt mászni

velem nagyon vigyázz

kis kokárdaáruslány

ugorj a dunába

ugorj az oltba

influenza ellen nem vagyok beoltva

 

Viszont akkor már egy füst alatt a  ma forradalmárainak is üzennék:

 

a forradalmár

 

bement a fülkébe a forradalmár

a forradalmár a fülkébe ment be

a fülkébe bement a forradalmár

oda ő bement

 

odabent végezte a dolgát a forradalmár

a forradalmár a dolgát végezte odabent

végezte a dolgát odabent a forradalmár

onnan ő kijött

 

nem húzta meg a vizet a forradalmár

a forradalmár a vizet nem húzta meg

nem húzta meg a forradalmár a vizet

ő kijött s a forradalom ott maradt

 

Az alternatív Nemzeti dalom viszont Domonkos István Kormányeltörésben című verse. Álljon itt egy rövid ízelítő belőle:

„én megszokni
tőkés munkafegyelem
lenni két szabad napom
az elbocsátás réme
ülni futószalagon
ő lenni profitom
én szerezni óriási vagyon
élet lóversenyen kukkertokkal
vágni engem nyakon”

A teljes vers megtalálható itt.

Miért éppen ez? Mert olyan fenemód  mai, XXI. századi, bár a XX.-ban íródott. 1971-ben.


Hegedűs Gyöngyi: Néhány éve, mikor Londonban jártam, rácsodálkoztam a Trafalgar tér negyedik, amúgy üres szobortalapzatán felállított bronz szoborra. Egy hintalovon ülő gyermek volt. A szobor talapzatán a felirat: Powerless structures. Azaz: hatalom nélküli struktúrák. Azon a téren, melyen Nelson admirális szobra áll, és amelyet egy híres ütközetről neveztek el, egy gyermek, mint hős. A szobor a felnövekvés mindennapi küzdelmeinek, hétköznapi csatáinak állít emléket. A bizakodásnak, hogy olyan jövőnk lesz, amire érdemes lesz majd emlékezni. Emlékmű-vitáinkban gyakran eszembe jut ez a szobor. Ezért a VOLT forradalmároknak az Ének a napon felejtett hintalóért. című Zalán Tibor hosszú versből olvasnék. Hisz kisebb forradalmat váltott ki az is megjelenésekor. És emlékeztet erre a szoborra. A hiányára, személyes tereinkben. A zsarnoki hatalmak ellen a bennünk meglevő evilági hatalom nélküli struktúrák lázadnak. A hintalovon ülő gyermek.

 

„nem volt már irány

a csillagképek örökre elforogtak

nem volt már vezetőm

a szélben már madár kiáltott

egyre messzebb egyre távolabb

szeretőm gyönggyé hűlt könnyei verik az agyamat

mellemig érő végtelen hóban

ziháló számban dagadt nyelvvel

a vizek visszaadták lótuszaikat az éjszakának

a denevérek visszaszálltak a holdba

valahol felnyerített a csontjaira fagyott Hintaló

– elsírtam magam

elkáromkodtam magam

tétova léptekkel elindultam hazafelé”

 

Alternatív nemzeti dalom is a hetvenes években keletkezett. Nem is annyira alternatív. Szervesen kapcsolódik az ünnephez, Petőfit idézi meg. Költője kortárs, akkor is, ha már halott. Utassy József verse minden nemzeti ünnepen eszembe jut. Fiatalságom szétvert márciusi tüntetéseivel együtt.

Zúg március

Én szemfedőlapod lerántom:
kelj föl és járj, Petőfi Sándor!

Zúg Március, záporos fény ver,
suhog a zászlós tűz a vérben.

Hüvelyét veszti, brong a kardlap:
úgy kelj föl, mint forradalmad!

Szedd össze csontjaid, barátom:
lopnak a bőség kosarából,

a jognak asztalánál lopnak,
népek nevében! S te halott vagy?

Holnap a szellem napvilágát
roppantják ránk a hétszer gyávák.

Talpra, Petőfi! Sírodat rázom:
szólj még egyszer a Szabadságról!


Hegedűs János: Kemény István A királynál című versét mutatnám meg az 1848-as forradalmároknak. Nincsen számomra alternatív Nemzeti dal. Abból csak egy van, és ez jól is van így. Amúgy sem lenne szerencsés manapság a múzeumok lépcsőin alternatív Nemzeti dalokat kiabálni a tömegeknek, mert egyesek még megrémülnének: „juj, ezek nacionalisták!” Mellesleg a hiteles emberekből is fogytán vagyunk, olyanokból, akiknek a  szava mozgósító erejű lenne. Ám Belterjesék mindig találnak majd maguknak valami aktuálpolitikai színpadot, ahol aprópénzért „felelős” emberek jobbján vagy balján rázhatják a „forradalmi” rongyot, hogy aztán zsírosabb megrendelésekhez juthassanak. 2114. márciusában térjünk vissza az alternatív Nemzeti dal kérdéséhez. Addig is, aktualitásából mit sem vesztett vers József Attilától:

„Hazám

1

Az éjjel hazafelé mentem,
éreztem, bársony nesz inog,
a szellőzködő, lágy melegben
tapsikolnak a jázminok,

nagy, álmos dzsungel volt a lelkem
s háltak az uccán. Rám csapott,
amiből eszméltem, nyelvem
származik s táplálkozni fog,

a közösség, amely e részeg
ölbecsaló anyatermészet
férfitársaként él, komor

munkahelyeken káromkodva,
vagy itt töpreng az éj nagy odva
mélyén: a nemzeti nyomor.”

A vers folytatása itt olvasható.


 Lennert Móger Tímea:

 

,,Vadnak születtünk.

Kopasznak. Kutyának,

ebnek. Porszemnek.

Igennek, nemnek.

Kurucnak, labancnak.”

 

(Fenyvesi Ottó: Maximum Rock&Roll)

 

A Symposion-nemzedéknél lehet(ett) a titok nyitja, az alkotói békétlenség és az ember(közel)i béke egyensúlya, hogy törhetnénk kormányt, de dühönghetnénk bábeli módon is. Akár a halott, akár az élő vajdaságiakat olvasva (ha már beszélek, hazabeszéljek…) véleményem szerint Fenyvesi mellett Domonkos István vagy Sziveri János köz- és önérzetes lírája volna alkalmas forradalmi célra. Már ha van még cél az alkalomhoz… Mindenesetre valamilyen (ember)közeli, kevésbé emelkedett hang szólaltathatná meg a 20-21. század (magyar) emberének forradalmi dalát, úgy, hogy abból ne zaj legyen… Akarjuk- e akarni? Van-e ma őszinte képesség a lázadásra? Nem csendháborítás lenne-e az egészből? A raboskodás szabad(os)sága, mert hát az is lehet, hogy a mai legpimaszabb lázadási mód, félrevonulni…

 

,,És miközben csőcselék és katonai önkény

egyforma hitvány céllal egymásba vágja a kést,

te jámboran olvass, hallgasd, ahogy Rubinstein

Chopint játszik. Simogasd meg

kutyád homlokát.

Késő éjszaka pedig

fordítsd léptedet az álom felé.”

 

(José María Álvarez: Wuthering Heights)


Marczinka Csaba: Egy verset (elnézést, hogy saját) átküldenék, egyfajta groteszk, alternatív Nemzeti dalként... Kicsit slames és a pártok (s pártvezetők) neveivel játszik el:

 

Országkép

 

A GYURCSI O.VI-ban a falhoz támasztva

megzendül véletlenül egy GORDON-ka...

A mesterek házikói hátul vannak,

kicsit már lelakva – különben is csak

elvon(n)ák a figyelmünket a központi

FŐ(KÖZG)ÉPÜLETTŐL – ; itt már nem lesz más a

Polit Ica néni fekvése sohasem!

(a kerítésen kívülről vágyón tekint befelé egy kukában turkáló bácsi)


Molnár H. Magor: A nemzetre vagy a dalra kell alternatívát nyújtani? Ha lehetne, én az utóbbira böknék, és egy műfaji váltással élve inkább a könnyűzenében keresném a választ. Lehetne egy Tankcsapda-szám, például a Mi a fasz van? vagy az Agyarország. A Junkies-tól Miért legyek más?, vagy az Alvin és a Mókusoktól a Mi ilyenkor szoktunk sírni, esetleg a Nézlek, és nem hallok mást. De nem idegenkednék Dopeman Bazmeg! című szerzeményétől sem, a Lift pedig kifejezetten jó választásnak tűnik a Kaukázustól. De nem is igazán az 1848-as forradalmároknak mutatnék bármit is, hanem az 1848-49-es szabadságharcban vereséget szenvedetteknek. És ha szigorúan kortárs verset, akkor már Székely Jánostól A veszteseket – még akkor is, ha ez nem egy induló, nem egy kardal, inkább csak egy ének visszavonulásra. És bár a vereség esztétizálása viszonylag ritka a művészetekben, ezzel együtt szerintem Mohács, Világos és Trianon a legszebb értelmét ebben a versben nyeri el.

Székely János

A vesztesek
 
(Újkori metszet: A tüzérség visszavonulása)
 
A csata eldőlt. Kis, puha füstök
Pettyezik még a hegyet.
A völgyekből a síkvidékre
Özönlenek a vesztesek.
Toprongyos, tántori népség –
     Hogy lehet az,
     Hogy a vesztesek azonnal elrongyosodnak,
     Gönceik elkoszosodnak,
     Korcukban tetű terem?
     Ugyan mért nyű a vereség
     Több csizmát, mint a győzelem?
 
     Miféle belső bomlás
     Oldja le róluk a szíjat,
     Rágja a vásznat, a posztót,
     Ütközik át a ruhán?
Bekötött fejjel, felkötött karral
Mennek az ágyúk után.

A vers folytatása itt olvasható.


Orcsik Roland: Domonkos István: Egy régi fénykép.Megzenésíteni sem kell, mert a szerző már megtette.


Varga Melinda: Nem azért, hogy hazabeszéljek, de a legutóbbi egy évben olvasott közéleti tematikájú versek közül Böszörményi Zoltán két verse, a Katedrális az örök télnek és Magyar ballada mindenképpen ott lenne a listán. De megmutatnám Sántha Attila Kilencedik razglednicáját is. Közéleti verset írni, úgy érzem, amolyan trendi, divatos dolog lett, ezért én nem is szeretek ilyet olvasni. A fent említettek azonban nem azért születtek, mert divatosak, hanem mert a költők valóban úgy is gondolják a leírtakat, nincs bennük mesterkéltség.

Faludy György Óda a magyar nyelvhez című verse az én alternatív Nemzeti dalom. A magyar irodalom egyik legszebb verse, szerintem. Nagyon szeretem, azért, mint a másik fent említett verseket is: nincs benne mesterkéltség, megérinti az embert a szöveg. Teljes terjedelmében itt olvasható.


Vass Tibor: Vörös István Megnyitóbeszéd a fertőzésről című művét mutatnám meg, mely a Spanyolnátha aktuális számában jelent meg. A tízéves Spanyolnáthát ünneplő kiállítás- és programsorozat egyik kiállításának megnyitó szövege ez, mely időkapu lehet a javából, netán „csak” kilincs a kapun, vagy kulcs, vagy annak lyuka, zsanér, kopogtató...szú-lyuk, szólyuk, szóljuk, hogy mindenképp lényegi elem. Aletegy részlet:

„Mivel fertőznénk meg az utókort, ez a kérdés.

Mindennel, amit teszünk, az utókort fertőzzük.

Hogyan lehet egy kis értéket közé csempészni

kártevésünknek? De nem megy-e tönkre

ettől maga az érték? Nem kapja meg a fertőzést?

 

Mivel fertőznénk meg az utókort, ez a kérdés.

És minket mivel fertőzött meg a múlt?

Szerencsére elég sikeresen ellent tudunk állni

üzeneteinek. Mennyi még a tíz parancsolat, ezt

kérdezi Mátyás király Miskolcon. Öt? Annyi se?

 

Mivel fertőznénk meg az utókort, ez a kérdés.

Képeket nézek a számítógépemen, nem tudom,

mekkorák, nem tudom, én mekkora vagyok, nem tudom,

mit üzennek, azt se tudom, én mit üzennék,

ha azt kérdezné valaki, mit üzensz az utókornak.

 

Mivel fertőznénk meg az utókort, ez a kérdés.

Szerencsére szó sincs üzenetről. Nagy László azt

üzente, csókoltatja utódait, ha még emberi arcuk

lesz. Érzitek ennek a szelíd embernek a cuppanós

pusziját arcotokon? Ugye nem influenzás éppen?

 

Mivel fertőznénk meg az utókort, ez a kérdés.

Az értékek fertőzők-e, ez a következő.

És ha igen, hogyan fertőznek? Mert az biztos,

hogy nemcsak a jó dolgok fertőzőek. De

nem is csak a rosszak. Hol a kultúra-doktor?”

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.